nlc.hu
Életmód
Ilyen koszorúslányt még nem látott a világ!

Ilyen koszorúslányt még nem látott a világ!

A menyasszony már a lánykérés pillanatában biztos volt abban, az esküvőn ki lesz majd az egyetlen koszorúslánya: 28 éves unokabátyja.

Ahogy az várható volt, Patrick Casey feltűnése végül nagy derültséget okozott Andria Farthing esküvőjén. A fiatal menyasszony a HuffPost amerikai lapnak elmondta, azért unokatestvérét választotta erre a feladatra, mert mikor gyerekek voltak, számtalan családi esküvőn vettek részt együtt: Andria mint koszorúslány, Patrick pedig mint gyűrűhordozó fiú.

Négy évvel ezelőtt, mikor Andria bemutatta barátját Patricknak, a fiúnak meggyőződése volt, hogy a pár egymásnak van teremtve, így már akkor elkezdte győzködni a szerelmeseket, hogy mindenképp adjanak majd neki szerepet az esküvőjükön. “Már azelőtt lobbiztam, hogy én lehessek a koszorúsfiú, mielőtt egyáltalán sor került volna a lánykérésre” – mesélte Patrick.

Ilyen “koszorúslányt

A pár ráállt a dologra, így mikor eljött a nagy nap, Patrick ugyanazzal a kosárkával vágott neki az oltárig vezető útnak, amit gyerekként is használtak. “A násznép szerencsére jót derült a performanszomon” – mondta Patrick majd hozzátette, véleménye szerint egy jó házassághoz elengedhetetlen a humor is, amiből a családjukban szerencsére nincs hiány.

Biztos vagyok benne, hogy a násznép tagjai között voltak, akik fenntartással fogadták a hírt, hogy Adrianának nem koszorúslánya, hanem koszorúsfiúja lesz, de a végén jót nevettek az egészen.

Mutatjuk a rendhagyó esküvőről készült videót, íme:

 

Olvass még többet a koszorúslányokról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top