A 2020-as év eleje nem várt izgalmakat hozott a brit királyi család életét figyelemmel kísérőknek. Január 8-án robbant ugyanis a Windsor-atombomba, amikor Harry herceg és Meghan Markle, vagyis Meghan hercegné bejelentették, hogy a jövőben önállóbb életet kívánnak élni, ennek érdekében pedig hátralépnek a királyi családban betöltött hivatalos szerepüktől.
A nagy hír meglepte nemcsak az egész világot, de magát a brit királyi családot is, az eddigi információk szerint ugyanis a pár nem egyeztetett előre II. Erzsébet királynővel, aki emiatt valószínűleg a megszokottnál is morcosabb arcot vághatott. Össze is szaladt a családi kupaktanács, amelynek a végén őfelsége elfogadta ugyan a fiatalok döntését, de hangot adott sértődöttségének is.
Az új felállás szerint Harry és Meghan ezentúl Nagy-Britannia és Észak-Amerika (leginkább Kanada) között ingáznak majd, és bár a hercegi rangjukat megtartanák, a jövőben nem a brit adófizetők pénzéből szeretnének élni – vissza is fizetik például a házuk felújítására szánt több millió fontot –, hanem saját keresetükből. Ennek hallatán persze beindult a különféle cégek marketinggépezete, egymást túllicitálva próbáltak vicceskedve állást ajánlani a hercegi párnak – köztük például a Burger King is, amely egyenesen azzal igyekezett meggyőzni Harryt és Meghant, hogy náluk még korona is jár a fizetés mellé.
Felélénkültek azok a várakozások is, amelyek szerint rövidesen pikáns titkok derülhetnek ki a brit udvarról, amennyiben a függetlenedő pár esetleg szenzációs részleteket árulna el egy jövőbeni életrajzi könyv lapjain. A számítások szerint akár Barack és Michelle Obama rekordját is megdönthetik – márpedig az USA 44. elnöke és felesége közel 50 millió dollárt kasszíroztak saját életrajzi köteteik jogdíjaiból.
Királyi befolyás helyett influenszersors?
Ha angolul írtam volna, a fenti közcím egy szójáték lenne. Ettől függetlenül Harry és Meghan leendő „civil” életükben óriási előnyből indulhatnak influenszerként, kettejük közös Instagram-oldala ugyanis tavaly áprilisban megdöntötte a leggyorsabban elért egymillió követő rekordját. Ez már önmagában komoly fegyvertény, hiszen az élelmesebb influenszerek ennél kevesebb rajongóval is komoly pénzekre tudnak szert tenni, de tegyük hozzá, hogy nem egészen egy év alatt több mint egy magyarországnyira duzzadt a követők tábora – cikkünk írásának pillanatában már 11 milliónál jár –, a visszavonulásukat bejelentő poszt pedig önmagában 1,85 millió lájkot kapott.
Ráadásul ami Meghant illeti, számára nem is idegen az online véleményvezéri szerep, mielőtt ugyanis beházasodott volna a királyi családba, The Tig címen életmód-, illetve divatblogot működtetett, tavaly pedig a brit Vogue-ban tűnt fel vendégszerkesztőként.
Ilyesmi a jövőben valószínűleg gyakrabban fordul majd elő, hiszen a nagymama többé nem tömköd majd királyi zsebpénzt Harry zakójába, így a luxushoz szokott fiataloknak picivel több erőfeszítésre lesz szükségük, ha a megszokott életszínvonalat fenn kívánják tartani. Harry hercegről annyit már biztosan tudni, hogy ideje nagy részében jótékonysági alapítványainak ügyeivel kíván foglalkozni, de bizonyára persze ő sem mond majd nemet egy-egy reklámkampányra, feltéve, ha az összeegyeztethető lesz az imidzsével. Sokkal valószínűbb azonban, hogy eleinte főleg saját történetük különféle csatornákon való értékesítéséből fizetik majd a magánrepülőre valót. Keresletben aligha lesz hiány: Ted Sarandos, a Netflix tartalmi vezetője például annyit mondott a Guardian brit lapnak, amikor arról kérdezték, nyitott lenne-e a közös munkára a hercegi párral: „Ki ne lenne?”
Harrynek és Meghannek vékony jégen kell majd sétálniuk, a brit királyi udvar alapelvei szerint ugyanis a család tagjai nem profitálhatnak a nemesi származásukból, és bár a hercegi pár többek között épp az ehhez hasonló korlátok közül menekül, a szigorú tekintetű nagymama bizonyára minden követ megmozgat majd, hogy unokája és a kedves neje nehogy túl találja tolni a celebkedést.
„Nyilvánvalóan most is a királyi család tagjai, ebből a kapcsolatból pedig nem profitálhatnak – magyarázta a Guardiannek Stephen Bates, aki tíz éven át tudósította a brit lapot az udvari eseményekről. – A következő időszakban a hírnevükkel messzire juthatnak, kérdés, hogy néhány év múlva ez mire lesz elég, és akkor mihez fognak kezdeni.”
Mennyit ér a sussexi tartomány?
Bár a Sunday Times előrejelzése szerint a 2020-as évben az influenszerkedés világszinten nem kevesebb, mint nyolcmilliárd fontot érő biznisz lesz, Harrynek és Meghannek részben nehezített pályán kell majd játszaniuk. Ezért sem feltétlenül helytállók az összehasonlítások Obamáékkal, hiszen az amerikai elnököt és családját nem kötik olyan szigorú szabályok.
„Obama nem örökletes úton lett elnök, illetve nem egy örökletes úton hatalomba került elnök kisöccse volt” – világít rá a lényegi különbségre Bates, aki arra is rámutat, hogy már a kilencvenes években komoly problémákat okozott, amikor Eduárd herceg televíziós cége több dokumentumfilmet is készített az udvari ügyekről.
Ettől függetlenül Harry és Meghan egyértelműen az influenszerek legfelsőbb ligájába léphet, abba a körbe, ahol a kétezres évek elején Paris Hilton fektette le a megélhetési celebkedés alapjait, amit aztán napjainkra Kim Kardashian és népes családja csiszolt dollármilliárdos biznisszé. A nemesi hátszél pedig a korlátozások ellenére is elég lehet, hogy kellő lendületet adjon az ifjú párnak ahhoz, hogy érvényesülni tudjanak. Elvégre egyvalamijük van, amit senki – még II. Erzsébet – sem vehet el tőlük: a nevük. Az influenszerek világában ez már elég is lehet a sikerhez, sőt akadnak olyan véleményformálók, akiknek a nevét gyakorlatilag senki sem ismeri a digitális világon kívül: Tana Mongeau youtubert például több mint ötmillióan követik a videomegosztó oldalon, a pletykalapok hasábjain vagy a bulvárműsorokban azonban sosem találkozunk majd vele. Ez is bőven elég azonban ahhoz, hogy havonta több tízezer dolláros bevételre tegyen szert, ami ugyan nem királyi színvonal, de már nagyon kényelmesen meg lehet élni belőle.
Az influenszereknek különféle „pénzcsapok” állnak a rendelkezésükre, az egyszeri, konkrét termékek reklámozásától a szponzorált tartalmakon át a hosszabb időn át tartó – így komolyabb bevételt generáló – partneri megállapodásokig. Erre a területre ráadásul a hagyományos reklámoknál lazább szabályok vonatkoznak, a legtöbb esetben elegendő egy #reklám hashtaget elhelyezni valahol a poszt szövegében, ráadásul ennek elmaradását is csak nehézkesen lehet utólag szakcionálni: egy pár tízezer forintos bírságnak nem igazán van visszatartó ereje ezen a téren, különösen, hogy már a „közepes” befolyású influencerek is ennek sokszorosát tudják megkeresni akár egyetlen poszttal, fotóval is.
Hirdetői oldalról már egyáltalán nem ilyen rózsás a helyzet, az influenszermarketing hatékonyságával kapcsolatban ugyanis finoman szólva is megoszlanak a vélemények: az üzleti szférában nem ritkaság az olyan vélemény, amely szerint az influenszerekre elköltött pénzt akár az ablakon is ki lehetett volna dobni. Természetesen egy okosan megtervezett, jól felépített kampányban helyük lehet, sőt van is az influenszereknek, a véletlenszerűen és eseti alapon reklámozott termékekkel azonban az véleményformáló és a márka is könnyen hiteltelenné válhat.
Most, hogy eligazodtunk az influenszermarketing útvesztőjében, lássuk, hol férhet el ebben a képletben a hercegi pár. Sara Flanagan, az IMG modellügynökség digitális részlegének vezetője szerint rövid távon akár egy-egy posztért is több százezer fontot kasszírozhatnak, a szakember azonban úgy véli, hogy ez – az előző bekezdésben említett tényezők miatt – nem szolgálná a hosszú távú érdekeiket. Harry és Meghan személyes brandjének ugyanis épp a hitelesség és az erkölcsi tartás jelenti az alapját, és ezt botorság lenne tingli-tangli reklámocskákkal ledarálni. Ehelyett a világ legnagyobb cégeivel léphetnek gyümölcsöző partnerségre: a Netflix, az Amazon vagy épp a Disney mind gigantikus összegeket fizethetne ki nekik, például a sztorijuk megfilmesítési jogaiért, de mivel a streamingszolgáltatók kínálatában jócskán akadnak olyan tartalmak is, amelyek illeszkednek például Harry jótékonysági törekvéseihez, a renegát herceg az ilyen dokumentumfilmeknek is szép közönséget hozhat, ha például Instagram-oldalukon szelfizik egyet valamelyik hasonló alkotás rendezőjével. Erre pedig igazán nem húzhatja a száját még maga II. Erzsébet sem.
Flanagan szerint a pár várhatóan éppen ebbe az irányba mozdul majd, azaz kevesebb, de lényegesen nagyobb bevételt jelentő megállapodást kötnek a – maguk szintjén – kisebb, néhány tíz- vagy százezer fontos vendégszereplések helyett. Harry herceg jótékonysági tevékenysége is remekül monetizálható, népszerű téma lehet, az pedig bizonyára senkinek sem szúrja a szemét, hogy a herceg alapítványába világcégek toljanak be pár (tíz)milliócskát.
Meghan hercegné pedig eközben a filantrópia mellett gyümölcsöző együttműködéseket köthet divatban és szépségápolásban utazó cégekkel. Elaine Lui, a kanadai CTV hálózat műsorvezetője ebből a szempontból Angelina Jolie-hoz hasonlította a hercegnét, aki ugyan nem házasodott be egy királyi családba, de ügyesen egyensúlyozta például az ENSZ jószolgálati nagykövetének szerepét a komoly összegeket hozó reklámszereplésekkel.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a brit királyi család nevéhez köthető egy pár vállalkozás, például a Károly herceg által 1990-ben alapított Duchy Originals nevű, organikus élelmiszerekkel foglalkozó cég. Vagyis Harryt és Meghant semmi sem fogja akadályozni, hogy saját vállalkozásba kezdjenek, az pedig már bebizonyosodott, hogy Meghan hercegné igen jó reklámarca lehet különféle termékeknek: példaként említhető a Finlay & Co. napszemüvegeket gyártó vállalat, amelynek egyik darabját Meghan 2017 szeptemberében viselte, amikor Torontóba látogatott: a sajtóban megjelent fotóknak hála a cég teljes – tehát nem csak a konkrét modellel kapcsolatos – eladásai 80 százalékkal ugrottak meg ezután. De a család befolyását és népszerűségét mutatja az is, hogy közös gyermekük, Archie herceg alábbi fotón látható sapkája is pillanatok alatt hiánycikké vált.
Mint látható, a hercegi párt nem kell attól félteni, hogy a közeli jövőben munkanélküli segélyért kellene folyamodniuk, ráadásul Elaine Lui nem ért egyet a korábban idézet Stephen Batesszel sem, aki szerint most kell meglovagolni a hírnevet, amíg még érdekli az embereket Harry és Meghan. Lui ugyanis épp a herceg néhai édesanyjára, Diana hercegnére hivatkozik, aki a Károly hercegtől való válása után is az egyik legismertebb nő tudott maradni a világon.
„A világ Harry és Meghan megszállottjává vált a kapcsolatuk nyilvánosságra hozatala óta – mutatott rá a tévés szakember. – Az efféle megszállottságnak pedig akkor lesz vége, ha tárgyai unalmassá válnak. Tegyük fel a kérdést: Harry és Meghan mikor volt egy kicsit is unalmas az elmúlt években?”