nlc.hu
Életmód
Vekerdy: Az okostelefon olyan függőséget alakít ki, mint a kokain

Vekerdy: Az okostelefon olyan függőséget alakít ki, mint a kokain

A tavaly ősszel elhunyt népszerű gyerekpszichológus szerint csínján kell bánni a mobiltelefon-használattal a családban.

A Relax Caféblog szerzője szerint nem szabad túl korán a gyerekeink kezébe nyomni az okostelefont, mert könnyen beszippanthatja őket a virtuális világ.

Vekerdy Tamás (Fotó: Hernád Géza)

A blogger Vekerdy Tamás, a tavaly októberben elhunyt rendkívül népszerű gyerekpszichológus gondolatait hívja segítségül, hogy alátámassza az érvelését.

„Egy angol tudományos közlemény azzal a meghökkentő címmel kezdődik: okostelefont vettél a gyerekednek? Miért nem vettél hozzá mindjárt egy gramm kokaint is? Az agyfiziológiai vizsgálatok során ugyanis az derült ki, hogy az okostelefon olyan függőséget alakít ki, mint a kokain. Ez komoly fenyegetés” – nyilatkozta Vekerdy.

A pszichológus szerint éppen ezért fontos odafigyelni, hogy minőségi időt töltsünk a gyerekeinkkel. „Amikor a nyolcvanas évek végén Nyugat-Németországban jártam, egy ötgyerekes családnál vendégeskedtem – idézte fel. – Vasárnap ebédidőben ültünk az asztalnál, beszélgettünk, amikor a szomszéd szobában csörögni kezdett a telefon. Az ajtó nyitva volt, senki meg se rezzent. A telefon újra csöngött, akkor sem állt föl senki. Miért? Mert a vasárnapi ebéd, a beszélgetés fontosabb volt. Kérdem én: ma hogyan használjuk a telefonunkat? Ismerjük a mértéket? Vagy állandóan előkapjuk, megnézzük, olvasgatunk, böngészünk?”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top