nlc.hu
Életmód
Autójával vitték a sírhoz Tóth Zsolt raliversenyzőt

Autójával vitték a sírhoz Tóth Zsolt raliversenyzőt

Eltemették a balesetben elhunyt raliversenyzőt, Tóth Zsoltot.

Végső útjára kísérték Tóth Zsoltot, aki augusztus közepén, 48 évesen a Miskolc Rally Bánkút–Mályinka közötti gyorsasági szakaszán szenvedett halálos balesetet. Családja, barátai és a ralis sporttársak Hevesen, a Gyöngyösi úti temetőben búcsúztak el tőle. A tragikus balesetben elhunyt navigátort tavalyi autójával vitték a sírjához, és a hamvait sisakban helyezték a földbe – adta hírül a Blikk.

Tóth Zsolték összetört autója

Az autó, amelyben Tóth Zsolt életét vesztette (fotó: MTI/Vajda János)

A lap fotókat is közölt a temetésről, amelyre több százan mentek el. Azért is búcsúztatták őt ezen a módon, mert Tóth Zsolt az autósportnak élt. Társával a Miskolc Rallyn verseny közben átszakították autójukkal a szalagkorlátot, ami a motor és a kerék között az utastérbe fúródott, majd a jármű továbbsodródott, míg egy fának nem csapódott. A navigátor a helyszínen meghalt, társa, Dudás Gergő nem sérült meg komolyabban.

Kapcsolódó híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top