nlc.hu
Életmód
Hatvan kilót fogyott, a második esküvőjére gyűjt

60 kilót fogyott az esküvője óta, most szeretne újból férjhez menni

Joanne Maher ezúttal egy csodálatos menyasszonyi ruhában fogadna örök hűséget párjának.

Joanne Maher szűk körben házasodott össze partnerével, rajtuk kívül mindössze két tanú volt jelen, ő pedig egy gyönyörű ruha helyett egy fekete nadrágban és egy fehér felsőben érkezett a városházára, annyira szégyellte a súlyát. Amikor pedig meglátta a képeket, amik a nagy napon készültek, elsírta magát. Ezután döntött úgy, hogy le fog fogyni.

„Még most sem szívesen nézek rá azokra a képekre, fogalmam sem volt arról, hogy ennyire túlsúlyos voltam. Ugyan mindenki azt mondta, hogy jól nézek ki – a férjem is, aki tényleg önmagamért szeret–, de a fotókat látva tudtam, hogy változtatni kell az életemen, én más szemmel néztem ezeket a fotókat.”

Egy nő fut a naplementében

Fotó: Pixabay

Joanne Maher ekkor 123 kilót nyomott, de ennek köszönhetően, hogy változatott életmódján, a gyorséttermi ételeket egészségesebb fogásokra cserélte, majd testedzésként futni kezdett. És most, hogy több mint 60 kilót sikerült leadnia, úgy döntött, szeretne egy újabb, sokkal nagyobb szabású esküvőt tartani, még akkor is, ha erre két évig kell spórolniuk.

„Hozzámentem álmaim férfijához, és most már szeretném, ha álmaim esküvőjét is meg tudnánk tartani. Addig spórolunk, ameddig csak kell, hogy átélhessem, milyen egy gyönyörű ruhában az oltár elé állni. Amikor összeházasodtunk, nem mentem egyetlen esküvőiruha-szalonba sem, mert féltem attól, mi van akkor, ha beleszeretek egy ruhába, de nem lesz a méretemben” – mesélt terveiről a négygyermekes anyuka. 

(via Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top