Kivételesen két levelet idéztem egy örök témáról a testvérféltékenységről. Az egyikben nagy a korkülönbség, a másikban kicsi; az egyikben a szülők a lehető legjobban jártak el, a másikban, hát
Az apa igencsak, hogy is mondjam, kérdésesen
(De mondhatnám: provokatívan, féltékenységet kiváltóan, a helyzetet rombolóan.) Mégis látszólag legalábbis ugyanaz az eredmény: testvérféltékenység, kibírhatatlan veszekedések, viták, konfliktusok
A testvéri szolidaritásnak, a jó hangulatú együttes élményeknek (melyeket persze, veszekedések is megszakíthatnak) nyoma sincs.
Újra és újra el kell mondanunk, hogy a testvérek különösen az első és a második gyerek, s ha egyneműek, akkor még inkább ambivalens (kétféle, kétértékű) érzéssel viseltetnek egymás iránt. Megvan ha rejtetten is a családi szolidaritás érzése, ha ez a szülőkben is él, és a család mindennapjaiban is kifejezésre jut. De megvan a másik oldal is: a veszteség, vagy a megtámadtatás érzése. Az egyik, a nagyobbik: egyedül volt valameddig, s aztán valaki betört ebbe a világba, elvette tőle a szülő és a felnőttvilág eddig egyedül ráirányuló figyelmét
A másik, a kicsi: sokszor eleve szerencsésebb (ő már nagyobb biztonságban érzi magát, mert a szülei biztosabbak voltak a dolgukban, mikor ő született, második gyerek lévén); esetleg úgy érzi öntudatlanul, hogy neki jár a megkülönböztetett figyelem, hiszen ő sokkal kedvesebb, könnyebben tud kapcsolatba lépni az emberekkel, biztos ezt irigyli tőle a morcos, zárkózott nagyobb, ezért gyötri őt. Mire ő a maga nagyobb biztonságából először csak védekezik, viszonttámad, majd megtalálja annak a módját, hogy piszkálja, froclizza csendben, észrevétlenül a nagyobbat, mire a nagyobbik odacsap, vagy ráordít, ezt aztán meghallja, észreveszi a szülő és igazságot tesz a kicsi javára, mert ő még kicsi és mert nem látta az előzményeket
A harmadik, negyedik vagy akárhányadik gyerek bár persze, szintén veszekedhet a testvéreivel és azok vele, ahogy ez gyerekkorban már szokásos , de ő már eleve testvér-viszonylatokba születik bele, kisebb a feszültség, amelyet kivált s így benne is kisebb; s ha ki is robban, kisebb a konfliktus is. (Persze, kettőnél több gyerek esetén viszont tapasztalhatjuk, hogy különböző elrendeződésben, de mondjuk kettő összeáll, és kirekeszti a harmadikat, aztán váltanak; de e jelenségek ellenére is enyhül a dolog.)
Hogy két idézett levelünkben az egészen másfajta háttér ellenére milyen külső körülmények járulhatnak hozzá az erőteljes, szűnni nem akaró testvérkonfliktus kialakulásához, a csak negatív oldalát mutató testvérviszony kialakulásához, és hogy mi lehetne a tanács ilyen távolból , mi lehetne a teendő, erről legközelebb fogunk beszélgetni.
