Ítélet után – döntés elõtt – II. rész

Az első csokitorta

Negyedóra telt el. A kezdeti rossz hangulat oldódik. Először csak üdítővel kínálnak, aztán Kitty süteményt vesz elő. Élete első csokitortájának maradékát. Az édesanyja csokoládékrémet olvaszt hozzá a fafűtéses kis kályhán.

– Nagyon megkívántam, így aztán sütöttem egyet – mondja Kitty. – Ha nem ízlik, ne egyétek meg.
Ám a torta nagyon finom, és már mindkét nő jóval közlékenyebb.

– De azért van, ami jól alakul – mondja Simekné. – Például Kitty párkapcsolata. Itt az unoka nemsokára. Meg hát, gyógyulófélben vagyok. Egy úr küldi nekem a gyógyteát, és a gyerekfej méretű petefészek-daganatom mára visszafejlődött. Kopasz sem vagyok – ez már a harmadik hajam a sugárkezelés óta. És az is jó, hogy nem ül egy hajcsár a nyakunkon. Gyuri az egyedüli támaszunk. Ő is tudta, mit tett a lányom, de ezzel együtt vállalta őt.

– Gyuri annak idején ivott, de mióta megismerkedtünk, abbahagyta – mondja Kitty. – Egy buliban találkoztunk. Azt mondogatta nekem: “Kitty, én annyira szeretlek, gyere hozzám feleségül.” “Rendben” – válaszoltam –, „de az előbb tíz perce a Melinda barátnőmnek mondtad ugyanezt.” Ennyiben maradtunk. Aztán fel kellett mennem Pestre, a pszichiátriára. Egy évvel ezelőtt jöttünk össze, amikor hazajöttem Pestről. Már van jegygyűrűnk, és tervezzük az esküvőt is.

Gyuri kint bütyköli a Skodát. Nincs benne benzin, ezért elautózunk az első kútig, Kétújfaluba. Kitty a kocsiban meséli, hogy magántanuló a barcsi szakközépiskolában, marketing szakon. Gyurinak nincs munkája, így ő is tervezi, hogy beiratkozik valamilyen tanfolyamra, hátha jobb eséllyel tud elhelyezkedni, bár iszonyú a munkanélküliség a déli végeken.

– A babát terveztétek?

– Úgy szerettük volna, hogy ha megvan az elsőfokú ítélet, és nem kell börtönbe vonulnom, akkor jöhet a baba. Nem is számítottunk rá, hogy másodfokú tárgyalás is lesz, arra meg pláne nem, hogy súlyosabb ítéletet, letöltendő börtönbüntetést kapok. Sokan azt gondolják, azért lettem terhes, mert arra számítottunk, hogy így majd enyhébb lesz a büntetésem… De ez nem így van. Nagyon örülünk neki, hogy gyerekünk lesz.

– Kisfiú vagy kislány?

– Még nem tudjuk, mert szégyenlős, és háttal fekszik. Ha kisfiú lesz, az apukája nevét kapja. Ha kislány, akkor Lívia Kittinek fogjuk hívni.

Mit hoz a jövő?

Amikor megemlítem Kittynek, hogy biztosan szép lehet a Dráva-part, azt javasolja, menjünk el kirándulni, és nézzünk körül. Ragaszkodik hozzá, hogy az “új” Skodával menjünk, amit harmincezer forintért vásároltak, és már csak Gyuri jogosítványa hiányzik hozzá. Mivel nem indul be a motor egyik hengere, kihagyjuk a túrát.

– Szeretnék egy számítógépet is – mondja Kitty. – Jól jönne az iskolához, meg egyébként is: az normális dolog, hogy az ember vágyakozik, és szeretne egyről a kettőre jutni, nem?

– Az sem igaz, hogy éhezünk – veszi át a szót az anya. – Nem dúskálunk a javakban, mert az ötvenezer forint, amit kapunk, nem sokra elég. A hónap elején kifizetjük a villanyt, gázt veszünk, szippantatni kell, de a hónap végén mindig sokadika van.

– Kitty, nyomasztanak még a történtek?

– Közvetlenül az eset után fel sem fogtam, mit csináltam. Aztán meg rám tört a hatalmas szabadságvágy, mert addig nem mehettem sehova. Jártam bulizni, kipróbáltam az alkoholt, a cigarettát, mindent, amit nem lehetett. Aztán megnyugodtam. Most már nem nyomasztanak annyira az emlékek. De a sötétben még mindig félek. Ez kicsi korom óta van, mert a Vili mindig ijesztgetett, hogy jön a bákász – ez olyan, mint a zsákos ember. A nevelőapám kinyomta a biztosítékot, hogy még véletlenül se tudjam felkapcsolni a villanyt, és nyomta be az ajtót, meg hörgött. Én meg csak sírtam.

– Mondjuk, ugyanezt a kis Gertrúddal is megcsinálta; a saját, vér szerinti gyermekével – háborog Gizella. – Lezavarta a pincébe, és ott üvöltött az ajtó előtt… Eh, mindegy is már… Mindenesetre nagyon megdöbbentünk a másodfokú tárgyaláson. Azt vártuk, helybenhagyja az elsőfokú ítéletet. De hogy még rá is tesz… Én azt éreztem volna igazságosnak, ha előbb a Vilit büntetik meg. Azért a tíz évért. A verésekért. A terrorért. A zaklatásért. Aztán Kitty megtette. Ezért most még szenvedjen egy sort…? Annyi mindenki tudott róla, hogy bánt velünk a Vili, és mégsem történt semmi.

– Megbántad? – fordulok Kittyhez.

– Később, amikor rádöbbentem, mit tettem, azonnal megbántam. Nem így kellett volna elrendezni az ügyeinket. De most már nem lehet helyrehozni a történteket. Ha a szülés után börtönbe kell mennem, akkor bemegyek – bár a Köztársasági Elnök még kegyelmet gyakorolhat. Ha nem így lesz, akkor Gyuri fogja nevelni a gyerekünket, amíg nem szabadulok.