nlc.hu
Aktuális
Visszerek, vissza!

Visszerek, vissza!

Sok bánatot okozhat, ha valakinek formás lábszárát ujjnyi vastag erek, vagy a Duna-deltára emlékeztetõ, lilás seprûszálak csúfítják el. De van megoldás!





Ha a reggeli úszás, a napi rendszeres biciklizés mellett estéinket gyertyaállásban is töltjük, hiába tesszük – ami egyszer kitüremkedett, az ott is marad. De van megoldás, mi most ennek listáját gyűjtöttük egybe.

Most az egyszer nem kell magunkban keresnünk a hibát. Hiszen ha naphosszat vádlierősítő gyakorlatokkal múlatnánk az időt, akkor is megjelenhetnének lábszárunkon a kanyargós érhurkák.

A tudomány mai álláspontja szerint ugyanis a hajlam a visszerességre öröklődő, és igen gyakori. Európában minden második felnőttnek visszértágulatai vannak. Magyarországon pedig nyolcszázezer embert akár azonnal meg lehetne operálni, állítja dr. Bihari Imre érsebész.


Azonban az is tény, hogy primitív törzseknél – különösen a civilizáció által nem érintett szigeteken – viszont ismeretlenek visszérbetegségek. A jelenség magyarázata, hogy míg mi évszázadok óta hódolunk az ülő életmódnak – a “civilizálatlan” ember jár, mozog, vagy fekszik, viszont nem ül és nem áll. Ha ül, akkor sem széken, hanem a földön. A tágulat kialakulásában ugyanis a genetikai tényezők mellett a vénás pangásnak is nagy szerepe van: ha széken ülünk, megáll a vérkeringés a felületes visszerekben, és ez rongálhatja az erek falát.






Pusztítanak a szabad gyökök



Régen a jövendőmondók betegségének tartották a visszértágulatokat, mert a jövendőmondás álló foglalkozás volt – e hivatást űzők álltak a parton, hallgatták a szél susogását, a tenger robaját. Hippokratész pedig azt mondta, annak lesz visszértágulata, aki sokat lovagol, mert annak sokat lóg a lába.

A legtovább az a teória tartotta magát, amely szerint a mély erekben levő magasabb nyomás kipréseli a felületes erekbe a vért, és azok kitágulnak. De aztán kiderült, hogy a felületes visszerek óriási nyomásnak képesek ellenállni.

A legújabb magyarázat a jelenséget a fehérvérsejtekkel hozza összefüggésbe: amikor pang a vérkeringés, a fehérvérsejtek „kitapadnak” az erek falára. A fehérvérsejt-állomány a szervezet védőrendszere, erős mérgekkel ront rá a szervezetbe betörő baktériumokra. Amikor a fehérvérsejtek belépnek a véna falába, ott szétesnek, a felszabaduló szabad gyökök és emésztő anyagok pedig tönkreteszik azt. Az elhegesedő fal ellenálló képessége megszűnik, és kitágul. Ördögi kör kezdődik: a tág érben még jobban pang a keringés, és még több fehérvérsejt tapad az érfalra…

Fontos tudni, a visszértágulatok seprűeres formája ugyan csúnyább, ám ritkán okoz panaszokat, leginkább a combokon fordul elő – és soha nem alakul át vastag visszérré.






Ártó-védő sport



– Korábban azt hittük – teszi hozzá az érsebész –, hogy a láb mozgása élénkíti a visszeres keringést, és ezáltal megelőzi vagy visszafejleszti a tágulatokat. A tapasztalat azonban az, hogy sajnos nem segít. Aki fut, kirándul, strapálja a lábát, annak kitágulnak, láthatóvá válnak a visszerei. Az egyetlen olyan sport, amely valóban előnyös, az úszás. (És valamennyire a kerékpározás, sík terepen.)

Bárki bármilyen túlműködésre kényszeríti a lábat, az a visszértágulatok kifejlődését segíti elő. Ugyanakkor a sport a szervezet egészének és az egyes testrészeknek, szerveknek annyira jót tesz, hogy az előbbiek ellenére mindenkinek javasolom! A futás fizikai és pszichés hatásai például olyan előnyösek, hogy emellett eltörpül, ha esetleg rontja a visszerek állapotát. A tágulatok pedig manapság már könnyen megszüntethetők.

Az úszás nemcsak az izommunka miatt használ, a hideg önmagában is jó hatású: összehúzza a simaizmokat, tehát kiüríti a vénákat. Ahogy a test vízbe merül, a víz oldalnyomása és a ritmikus lábizom-összehúzódások is segítenek kipréselni a vénákból a vért. Ugyanígy jót tesz a mozgás közbeni intenzív légzés is.

A megelőzést szolgálja az is, ha rugalmas gumiharisnyát viselünk. Az erek feszesen tartása a visszérbetegséget ugyan nem gyógyítja meg, de “állagmegóvásra” alkalmas.


A teljes cikk a 11. heti, március 16-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top