nlc.hu
Aktuális
Nem lesz ízesített cigi, de a slim marad

Nem lesz ízesített cigi, de a slim marad

Nagyobb figyelmeztető címke lesz a cigarettásdobozon, az e-cigaretták forgalmazását pedig szabályozzák.

Az Európai Parlament elfogadta azt a jogszabályt, amelynek célja, hogy a dohányzás kevésbé legyen vonzó a fiatalok számára.

A döntés értelmében minden cigarettásdoboz 65 százalékát egészségügyi figyelmeztetésnek kell lefednie. A parlament a gyümölcsös vagy mentolos ízesítésű és a kis kiszerelésben kapható (húsznál kevesebb szálat tartalmazó dobozók) cigaretták betiltása mellett foglalt állást, a képviselők ugyanakkor végül nem tiltanák be a vékony („slim”) cigarettákat. Az elektronikus cigarettákat viszont csak akkor kell a gyógyszerekre vonatkozó szabályok szerint kezelni, ha gyógyhatást vagy könnyebb leszokást ígérnek – olvasható az Európai Parlament sajtóközleményében.

Nem lesz ízesített cigi, de a slim marad

Ha a jogszabályt a Tanács és a Parlament egyaránt jóváhagyja, a tagállamoknak az irányelv hatályba lépésétől számítva 18 hónap alatt kell átültetniük a szabályozást a nemzeti jogrendjükbe, az adalékanyagokat érintő szabályok esetében 36 hónapon, a mentol esetében pedig 8 éven belül kell lépniük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top