Aktuális

Mi lesz a sertés másik felével?

A sertés "húskihozatala" átlagosan 55-60 százalék, tehát az egymázsás vágóállatból 55-60 kilónyi ún. hasított félsertés keletkezik. Vajon mi lesz a disznó többi részével?

Mi lesz a sertés másik felével?A levágott sertések testét hajdan, a falusi parasztgazdaságokban az orrgyűrűje hegyétől a farka utolsó kunkoráig felhasználták – ahogy mondták, csak a visítás veszett kárba. Vajon mi a helyzet e tekintetben ma, amikor a humán és állat-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági előírások lényegesen szigorúbbak, mint akkoriban?

Először is, a hatvanszázalékos “húskihozatalhoz” azonnal hozzá kell tenni még jó tíz-tizenkét százalékot, nagyjából ugyanis ennyi a sertés ugyancsak kereskedelmi forgalomba kerülő belsőségeinek – agyvelő, tüdő, szív, máj, vesék, lép – aránya.

Persze az “asztalra szánt belsőségek” fajtái nemzetenként változóak. Egyes skandináv országokban a sertés belsőségeit emberi fogyasztásra alkalmatlannak tartják, míg másutt – például Japánban – olyan szerveket is csemegeként fogyasztanak, mint a koca méhe, más ázsiai országokban pedig a legkedvesebb vendégnek kínálják fel a sertés végbélnyílásából készült különlegességet.

Hazánkban a sertés sok szervét konyhai alapanyagként hasznosítják. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságán kérdésünkre elmondták: a vágóhidakra érkezett állatoknak vágás előtt és azt követően is nagyon szigorú ellenőrzéseken kell átesniük ahhoz, hogy fogyasztásra alkalmas minősítést kapjanak, a testek és a zsigerek kereskedelmi forgalomba kerülhessenek.

A vágóhidak azonban nemcsak a kereskedelmet szolgálják ki, hanem a feldolgozóipart is, így a kereskedelmi forgalomba nem kerülő állati testrészeket tovább hasznosítják. Ilyen például a sertésbél, amit kolbászok töltésére használhatnak fel. “A vágási tevékenység során keletkezett vér csak akkor alkalmazható élelmiszer-alapanyagként, ha azt higiénikusan nyerik ki a folyamat során; csak fogyasztásra alkalmasnak minősített állati testből származhat, és ugyanez vonatkozik azokra a belső elválasztású mirigyekre is – például hasnyálmirigy –, amelyeket gyógyszeripari alapanyagként kívánnak a későbbiekben felhasználni” – tájékoztatott a NÉBIH.

A folytatást elolvashatjátok itt, de még több érdekességet tudhatsz meg az élelmezésről a National Geographic májusi számában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése