Aktuális

9 dolog, amit a 60 éves Angela Merkel tanított a nőknek

Július 17-én, vagyis éppen ma ünnepli 60. születésnapját Angela Merkel német kancellár. Bár a német Spiegel című lap hétvégén arról számolt be, hogy a harmadik ciklusát töltő politikus komolyan fontolgatja a visszavonulás gondolatát, azt a héten már cáfolták. De lássuk, mit tanított nekünk ez az erőskezű európai asszony, akit a német nép egyszerű, ám leghitelesebb nőjének tartanak!

1. Amit tanít: nem kell hivalkodni azzal, amink van

Puritán, politikustól szokatlan… – ilyen jelzőkkel illették Angela Merkelt, amikor kiderült, hogy egy teljesen átlagos házat tart fenn férjével. A német kancellár vidéki családi házát egy orosz internetes oldalnak sikerült megtalálnia, és leírásuk szerint olyan, akár egy munkásszálló. De miért is kellene mindenkinek villában laknia? Ha aranyból lenne a vízcsap, az jobb lenne? Szintén orosz újságírók tették közzé azt a hírt is, mely szerint Merkel berlini tartózkodásai alatt egy saját fizetéséből bérelt apartmanban lakik, és visszautasítja a német állam által biztosított protokoll-lakásokat. Férje pedig minden egyes alkalommal kifizeti repülőjegyét, ha igénybe veszi a felesége rendelkezésére bocsátott repülőgépek valamelyikét.

9 dolog, amit a 60 éves Angela Merkel tanított a nőknek

2. Amit tanít: válságkezelés profin

Közismert, hogy Merkel véleménye meghatározó bármilyen Európát érintő válság kezelésében. Például első pillanattól kezdve ellenezte a krími népszavazás megtartását és a német cégek befektetéseit kockáztatva is támogatta az Oroszország ellen elfogadott szankciók szigorítását. Érthetően nagyon kell vigyáznia minden lépésére, hiszen azt politikailag könnyen félreérthetik. Így járt a labdarúgó-világbajnokság fináléjában is, ahol miután Putyin orosz elnök mellett szurkolta végig a döntő egy részét, a tárgyalásaik miatt felháborodott ukrán netezők több tízezer spambejegyzéssel árasztották el Angela Facebook-oldalát.

9 dolog, amit a 60 éves Angela Merkel tanított a nőknek

3. Amit tanít: a nők is szeretik a focit!

Nemcsak a nőknek, hanem az egész világnak bebizonyította, hogy egy nő is szeretheti a focit. Évek óta eljár a német válogatott, a Nationalelf meccseire, és úgy ugrál a színes blézereiben a lelátón, mintha csak Angy, a vezérdrukker lenne, és nem Angela, a kancellár.

10 dolog, amit az 59 éves Angela Merkel tanított a nőknek

4. Amit tanít: ne temetésen, hanem ünnepekkor szelfizz!

Ha már foci, akkor említsük meg a szelfiket is. Merkel soha nem mond nemet a világbajnok német csapatnak, szuper jó fej, aki – ellenben Obamával – nem politikus társaival szelfizik Nelson Mandela temetésén, hanem a focistákkal az öltözőben.

gallery item
Megnézem
Összes kép (3)
gallery item

Angela Merkel szelfi

Angela Merkel szelfi

gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

5. Amit tanít: hogyan légy verhetetlen

Merkel harmadik választási sikere nem példátlan, de az elmúlt évtizedben egyszerűen verhetetlennek tűnik. A Merkel-brand annyira működik, hogy a 2013-as választási harcot minden szinten az ő karakterére alapozták, pártprogramok alig szerepeltek a kampányban. Zsenialitását olyan korábbi német politikusokéhoz hasonlítják, mint Helmut Kohl vagy a szociáldemokrata Helmut Schmidt. Sikere ellenére soha nem érte az a vád, hogy populista lenne. Ráadásul a legkeményebb politikai riválisaival is képes – elveit fel nem adva – koalícióban kormányozni. 

9 dolog, amit a 60 éves Angela Merkel tanított a nőknek

6. Amit tanít: nem a ruha teszi az embert!

A német kancellár nem engedi, hogy az, amit visel, nagyobb hangsúlyt kapjon annál, mint amit mond. Sokszor megkapja, hogy színben igazán változatosak a ruhái, de a szabásuk unalmas és egysíkú. Hogy mégis mire tanít ezzel minket? Arra, hogy nem baj, ha az öltözékünk kicsit “beszürkült”, amíg a mondanivalónk mindig tartalmas és újdonságokat hordoz.

10 dolog, amit az 59 éves Angela Merkel tanított a nőknek“Rossz összeállítások, túl hosszú nadrágok és túl bőre szabott blézerek”
– véleményezte Merkel ruhatárát Karl Lagerfeld

 

7. Amit tanít: légy emberi, együtt érző

Mindannyian emlékezhetünk rá, hogy Merkel volt az első német kancellár, aki jó pár éve fogadta a dalai lámát. Annak ellenére, hogy ezzel komoly diplomáciai vihart váltott ki és veszélyeztette a kínai–német gazdasági kapcsolatokat, támogatásáról biztosította a tibeti kulturális identitás megőrzéséért harcolókat. A kancellár tehát érzékeny a hátrányos helyzetű emberek sorsa iránt, legyen szó akár a szíriai vagy az ukrán válságról. Vezetésével Németország az utóbbi években több tízezer katonával vette ki a részét a válságkezelő és humanitárius akciókból.

9 dolog, amit a 60 éves Angela Merkel tanított a nőknek

8. Amit tanít: élj a lehetőségekkel, de ne legyél ellenszenves!

Merkel remek példa arra, hogy nem minden politikus lesz rögtön ellenszenves, ha megjelenik a tévében. Persze ne legyünk naivak, minden ilyen szereplésnek az a célja, hogy növeljék vagy javítsák az adott ember népszerűségét, Merkel legutóbbi szereplése egy televíziós kvízjátékban mégis jól sült el. “Halló, itt Angela Merkel” – hallhatta kihangosítva az egész tévéstúdió, amikor rácsörögtek a német kancellárra. Tőle kértek ugyanis telefonos segítséget egy televíziós kvízműsorban. Merkel pártjának egyik parlamenti képviselője a kvízjáték hírességeket felvonultató különkiadásának felvételén nem tudott válaszolni egy kérdésre, amelynek helyes megválaszolásáért hat számjegyű nyeremény járt. A játékos, Wolfgang Bosbach végül arról kezdett beszélgetni a műsorvezetővel, hogy a főnöke, Merkel az NDK-ban nőtt fel, és valószínűleg kiismeri magát a feladványban érintett területen.  Bosbach végül megkérte a műsorvezetőt, hogy hozassa ki a mobiltelefonját az öltözőből. A készüléket meg is kapta, kikereste a világ legbefolyásosabb nőjének választott Merkel számát, és felhívta.

10 dolog, amit az 59 éves Angela Merkel tanított a nőknek
9. Amit tanít: a taktika nem a férfiak fegyvere
Az európai parlamenti választások után mindenkit az érdekelt, hogy ki lesz az Európai Bizottság új vezetője. Juncker megválasztása előtt Merkel se tartozott az új EB-elnök rajongói közé. Képes volt azonban változtatni álláspontján úgy, hogy európai néppárti szövetségeseinek se okozzon komolyabb veszteséget. A legbefolyásosabb uniós politikus érzékenységét bizonyítja az a nemrég kiszivárgott történet is, amikor a 2011-es cannes-i G20 találkozón elsírta magát. A csődközelbe jutott EU-tagok válságintézkedéseinek Németországra jutó terhét érezte abszurdnak. Az eset után senki nem merte szóba hozni az ominózus tervet…

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése