nlc.hu
Aktuális
Jobban vigyázunk a gyerekekre – így módosult a KRESZ

Jobban vigyázunk a gyerekekre – így módosult a KRESZ

A KRESZ három ponton is módosul úgy, hogy ezáltal nagyobb biztonságban tudhatjuk a gyerekeket.

1. Megengedett sebesség az iskolák, óvodák környékén

Idáig minden oktatási intézmény környékén 30 km/h volt a megengedett sebesség, mostantól viszont kedvezőbbé válik a helyzet az autósoknak úgy, hogy egyúttal a gyerekek biztonsága sem csökken. A sebességkorlátozás ugyanis arra az időszakra vonatkozik csak, amely a táblán fel van tüntetve, tehát lényegében akkor kell lassítani és 30 km/h sebességgel haladni, ha tart a tanítási idő, ezen kívül eső (például késő esti) időszakokban azonban nem szükséges.

 2. Gyermekszállító járművek

Ha a gyermekszállító busz éppen a megállóban áll, akkor nem előzhettük meg eddig sem, mostantól viszont nem csak hátulról nem szabad megelőzni az ilyen járművet, hanem a szemközti sávból sem haladhat el autó mellette. Így fokozott lesz az éppen fel- és leszálló gyerekek védelme.

3. Gyerekülés az autónkban

Gyerekülés az első utasülésbe is szerelhető, háttal viszont csak akkor, ha nincs légzsák, vagy legalábbis ki van kapcsolva. Új elem még, hogy olyan gyerekbiztonsági rendszerek is elérhetők lesznek, amelyek oldalirányú ütközés ellen is védelmet nyújtanak.

Mindhárom szabály szeptember közepétől lép életbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top