nlc.hu
Aktuális
Egyre többen aggódnak a nyugdíjukért

Egyre többen aggódnak a nyugdíjukért

Még mindig kevesen kötnek hazánkban nyugdíjbiztosítást, annak ellenére is, hogy a többség tisztában van vele: magának kellene gondoskodnia az öregkoráról.

A KSH 2010-es előrejelzése szerint míg ma két aktív korú tart el egy nyugdíjast, addig 2060-ra egy aktív korúra juthat két nyugdíjas eltartása. Ha nem játszódik le döntő demográfiai változás, 2060-ra ez nagyon nehezen fenntartható helyzethez vezet majd. Tíz évvel ezelőtt még az emberek körülbelül hetven százaléka bizakodott, hogy az állami nyugdíjból meg tud majd élni, mára azonban nyolcvan-kilencven százalékuk érzi azt, hogy saját magának kellene előre gondoskodnia az idős éveiről – írja a Híradó.hu.

Sebestyén András nyugdíjszakértő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: az öngondoskodás elsősorban szándék kérdése, a négymillió aktív dolgozó nagy része ugyanis képes lenne kötni valamilyen nyugdíj-megtakarítást, ami akár már néhány ezer forinttal is elkezdhető. A többség egyébként a harmincas évei végén, negyvenes évei elején kezd gondolkodni a nyugdíjas éveiről.

Gilyén Ágnes, a Mabisz kommunikációs főosztályvezetője a műsorban szintén azt tanácsolta, hogy mindenki kössön valamilyen nyugdíj-megtakarítást.

2014. január 1-je óta adókedvezmény vehető igénybe a nyugdíjbiztosítások után, az adóból a befizetett összeg húsz százaléka, de legfeljebb évi 130 ezer forint írható jóvá. Baróti Dániel független pénzügyi tanácsadó szerint azóta meg is növekedett a nyugdíj-megtakarítások iránti érdeklődés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top