nlc.hu
Aktuális
Majdnem halálra verték a budapesti örömlányt

Majdnem halálra verték a budapesti örömlányt

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy megbeszélt találkozó alkalmával életveszélyesen bántalmazta a prostituáltat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Támogató Osztálya nyomozást folytat D. Andras 26 éves román állampolgár ellen emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – számolt be a police.hu.

A férfi 2015. október 31-én előre időpontot egyeztetett egy nővel szexuális szolgáltatás igénybevétele céljából, majd 21 óra 20 perc körüli időben megjelent annak erzsébetvárosi lakásán. A találkozó alkalmával D. Andras több alkalommal megütötte a sértett fejét, aki ennek következtében eszméletét vesztette. A férfi magához vette a nő laptopját és mobiltelefonját, majd az eszméletlen sértettet magára hagyva elhagyta a helyszínt.

A gyanúsítottat a bevetésiek fogták el még kedden délelőtt Pest megyében, majd gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top