nlc.hu
Aktuális
Viharkárok: több házba is villám csapott – újabb figyelmeztetés mára

Viharkárok: több házba is villám csapott – újabb figyelmeztetés mára

Egy órán belül három helyszínre is riasztották villámcsapás okozta tüzekhez a tűzoltókat Pest megyében. A heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt az ország keleti felében továbbra is figyelmeztetések vannak érvényben.

Csömörön, Gödöllőn és Kerepesen is egy-egy családi ház tetőszerkezetébe csapott a villám. Az így keletkezett tüzet mindenhol sikerült eloltani, de az épületek lakhatatlanná váltak. A házak lakóit, összesen nyolc embert, rokonoknál szállásolták el. Ezen kívül az országon nyugatról keleti irányba végigvonuló viharzóna miatt nem emelkedett jelentősen a tűzoltói riasztások száma. Mostanáig nem érkeztek tömeges bejelentések. Eközben Dél-Németországban halálos vihar söpört végig: súlyos viharok és áradások miatt legkevesebb hárman vesztették életüket és többen megsérültek.

Figyelmeztetések érvényben

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a heves zivatar miatt elsőfokú, míg a felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Így ebben a megyében olyan heves zivatarokra is számítani lehet, amelyet károkozó szél, jégeső, valamint rövid idő alatt jelentős mennyiségű, akár 50 milliméternél is több csapadék kísérhet. Emellett a fővárosban és további kilenc megyében – Pest,Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg – mind a heves zivatar, mind a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

met.hu
Forrás: met.hu

Jégeső, heves zivatar még ma is

Reggel az Alföldön, északkeleten többfelé előforduló zivatarokhoz helyenként (20-40 milliméter körüli csapadékkal) felhőszakadás, 60 kilométer/óra feletti szél és néhol jégeső kísérheti. Északkeleten az Északi-középhegység térségében az egymást követő zivataros gócokból ennél is több csapadék hullhat.

illámlás Pécs kertváros városrésze felett
Villámlás Pécs kertváros városrésze felett – MTI Fotó: Sóki Tamás

Délelőtt az északkeletei megyékre szorul vissza a csapadékzóna, de ezt követően, várhatóan a Dunától keletre újabb hullámban lehet számítani szórványos zivatarok kialakulására. Délután egyes zivatargócokhoz az ország északkeleti harmadán (Észak-Alföld, Tiszántúl, Borsod) 80 kilométer/órát meghaladó szél és nagy méretű jég is előfordulhat az intenzív csapadék mellett. Késő este az keleti, északkeleti határvidék kivételével stabilizálódik a légkör. Az előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 Celsius-fok között alakul. Késő estére 16-20 fok közé hűl le a levegő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top