nlc.hu
Aktuális
Postai csomagra írt üzenetben kért segítséget egy fogva tartott nő

Postai csomagra írt üzenetben kért segítséget egy fogva tartott nő

Egy amerikai gyorsposta-szolgáltató egyik sofőrje szúrta ki az egyik csomagra írt segélykérő üzenetet, amelynek eredményeként egy saját otthonában túszul ejtett nőt szabadítottak ki a rendőrök.

A sofőr a Missouri államban található Robertsville-ben vett fel egy csomagot, amelyre a “call 911” feliratot írták. A férfi ezért értesítette a rendőrséget, a helyi seriff pedig egyből egy kommandós osztagot küldött a feladó címére.

A rajtaütés során őrizetbe vették a 33 éves James Tyler Jordant, akinek a feleségét a ház egyik szobájába zárva találták meg. A nő elmondása szerint férje nem engedte, hogy elhagyja az otthonukat, többször megütötte és megpofozta őt, és arra is kényszerítette, hogy levetkőzzön, majd meg is erőszakolta.

A csomagszállító érkezésekor Jordan fegyvert tartott felesége fejéhez, és azzal fenyegette, hogy megöli, majd öngyilkos lesz. Ezután arra kényszerítette, hogy adja át a csomagot a sofőrnek, miután háta mögött állva, fegyverrel sakkban tartotta. A nőnek azonban sikerült ráírnia a segélykérést a dobozra, a sofőr pedig értesíthette a hatóságokat.

“Hatalmas segítség volt ez számunkra” – nyilatkozta a KMOV hírcsatornának a T. J. Wild őrmester.
A ház átkutatása során egy hároméves gyereket is találtak a rendőrök, aki 15 órája az egyik hálószobába volt bezárva élelem és víz nélkül.

A férfit kapcsolaton belüli erőszakkal, szexuális kényszerítéssel, személyi szabadság korlátozásával, engedély nélküli fegyverhasználattal és kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top