nlc.hu
Aktuális
Elaltatták az állatkert koaláját

Elaltatták az állatkert koaláját

Súlyos daganatos betegség végzett az állatkert kedvencével, Nur-Nuru-Binnel

A Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője, Hanga Zoltán arról számolt be, hogy a Nur-Nuru-Bin nevű koala szervezetét megtámadó súlyos daganatos megbetegedés legyőzte az állat küzdeni akarását és a szakemberek erőfeszítését. A koala életéért egy hete küzdöttek az állatkert munkatársai. A gyógyszerre Nur-Nuru-Bin kezdetben jól reagált, javult az étvágya is, ám később rosszabbra fordult a helyzet. A legfrissebb citológiai vizsgálatok szerint a betegség végstádiumába, menthetetlen állapotba került. A lehetőségeket mérlegelve az állatkerti szakemberek úgy döntöttek, hogy megkímélik az állatot a további szenvedésektől.

Elaltatták az Állatkert koaláját

Az állatnál még a múlt héten limfoid leukózist, egy olyan daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, amely a vérképző szerveket támadja meg. Ez a betegség sajnos gyakran előfordul a koaláknál, a vadonbeli állatoknál éppúgy, mint az állatkerti egyedeknél. Európában, ahol csak néhány állatkertben élnek koalák, korábban már négy másik intézményben is történt hasonló eset, köztük abban a belga állatkertben is, ahonnan Nur-Nuru-Bin Budapestre érkezett.

Múlt péntek óta a közösségi médián keresztül rengeteg biztatást kapott az állatkert, amelyet az intézmény külön is köszön mindazoknak, akik az elmúlt napok erőfeszítései közben lélekben Nur-Nuru-Binnel és a megmentésén munkálkodó szakemberekkel voltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top