nlc.hu
Aktuális
Bosszúvágyból ölhetett a manchesteri robbantó

Bosszúvágyból ölhetett a manchesteri robbantó

"Bosszúvágy" hajtotta Salman Abedit, a hétfő éjjeli manchesteri robbantás elkövetőjét, miután egy líbiai származású barátját ebben az angliai városban ölték meg 2016-ban. Erről a család egyik barátja beszélt az AFP francia hírügynökségnek.

Salman Abedi maga is meghalt a 22 halálos áldozatot követelő és 59 embert megsebesítő támadásban, amelyet a Manchester Arena előcsarnokánál követtek el Ariana Grande koncertje után. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. Az elkövető apja, Ramadan Abedi, akit szerdán vettek őrizetben Tripoliban, Líbia fővárosában, az 1990-es években aktív Líbiai Iszlám Harci Csoport tagja volt egy líbiai biztonsági vezető szerint. 

A család neve elhallgatását kérő barátja az MTI hírösszefoglalója szerint elmondta: Salman Abedi egyik barátja az után halt meg, hogy brit fiatalok 2016 májusában Manchesterben megkéselték. “Az incidens feldühítette a Manchesterben élő fiatal líbiaiakat, főként Salmant, aki kijelentette: bosszút kíván állni” – mondta Abediék ismerőse. A brit média szerint Abdul Wahab Hafidahot, Abedi barátját fiatalok egy csoportja üldözőbe vette és megölte Manchesterben. Perük jelenleg is tart.

Eközben Manchesterben több megemlékezést is szerveztek az áldozatok emlékére. A Twitterre töltöttek fel egy megrendítő videót arról, ahogy a gyászolók a manchesteri Oasis együttes slágerét, a Don’t Look Back in Angert éneklik:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top