nlc.hu
Aktuális
Lejárt jogsival vitte volna kirándulni a diákokat a buszsofőr

Lejárt jogsival vitte volna kirándulni a diákokat a buszsofőr

A XVII. kerületi Újlak Utcai Általános Iskola 43 diákja indult volna buszos kirándulásra Ausztriába, ám a szülők résen voltak, és nem engedték elindulni a buszt, mert nem találták megfelelőnek a jármű gumiabroncsait. Később az is kiderült, hogy a sofőr lejárt jogsival vágott volna neki az útnak.

A hvg.hu az egyik, a neve elhallgatását kérő szülőtől úgy értesült, hogy a kirándulást a tanév során legjobban teljesítő tanulók számára szervezte a Rákosmenti Német Nemzetiségi Önkormányzat az eddigi hagyományoknak megfelelően. A gyerekek négy pedagógussal együtt a Rust-Family Parkba indultak volna jutalomképpen.

Ám a diákokat az induláshoz kikísérő szülők arra lettek figyelmesek, hogy rossz állapotban vannak a jármű gumiabroncsai, ezért nem engedték elindulni a buszt. Varjuné Fekete Ildikó, a Klik kelet-pesti tankerületi igazgatója szerint a szülők ezért 7.15-kor kihívták a rendőrséget, majd pedig a kerületi rendőrkapitány 7.45-kor értesítette az intézmény vezetőjét, hogy a két kiküldött járőr szerint a sofőr vezetői engedélye lejárt, ezért a kirándulás meghiúsult.

Lejárt jogsija miatt a sofőr kénytelen volt a busz nélkül távozni, azt otthagyta az iskolánál, miután a jelenlévőknek azt mondta, hogy a cége nem tud helyette mást biztosítani – közölte a tankerületi igazgató. A gyerekeket így beterelték az iskolába, a felügyeletükről gondoskodtak. A történtekről értesítették az utat szervező nemzetiségi önkormányzat vezetőjét is. A gyerekek nyilván csalódottak, de a kirándulást bizonyára megtartják egy másik időpontban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top