nlc.hu
Aktuális
Nem tudnak mindenkit azonosítani a londoni tűzvész után

Nem tudnak mindenkit azonosítani a londoni tűzvész után

Csak reménykednek a rendőrök, hogy nem éri el a százat a londoni tűzvész áldozatainak száma. Többek azonosítása kétséges.

A szerdai londoni tűzvész eddig megtalált 17 áldozata közül csupán hatot sikerült “feltételesen” azonosítani.  Az első megnevezett áldozat egy szíriai menekült, Mohammed Alhajali volt, aki 2014-ben érkezett Nagy-Britanniába, és általános mérnöki tanulmányokat folytatott. Ő a teljesen kiégett, 24 szintes, nyugat-londoni Grenfell Tower 14. emeletén lakott bátyjával, akit a tűzoltók kimenekítettek a lángoló toronyházból.

Stuart Cundy a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka nem bocsátkozott részletekbe arra a kérdésre, hogy összesen hány halálos áldozata lehet a londoni tűzvésznek, csak annyit mondott: reméli, hogy a végleges szám “nem lesz három számjegyű”.

A brit médiában pénteken megjelent egyes nem hivatalos becslések szerint a halottak száma meghaladhatja a hatvanat.

A Scotland Yard pénteken bűnügyi vizsgálatot indított a tűzvész ügyében. Cundy rendőrparancsnok azonban hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy a rendőrség meggyőződése szerint bűncselekmény történt, ilyen súlyos szerencsétlenségek után mindig indul vizsgálat annak kiderítésére, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

A műszaki vizsgálat jelenleg a 127 lakásos épület tavaly befejeződött felújítására összpontosul. A toronyházat a renoválás során külső hő- és esőszigetelő burkolóelemekkel látták el, és a szakértők azt próbálják kideríteni, hogy ezek alapanyaga mennyire volt tűzálló.

Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években. Nick Hurd, a brit belügyminisztérium államtitkára, aki a rendőrség és a tűzoltóság munkáját is felügyeli, elrendelte az összes ilyen lakóépület teljes tűzbiztonsági felülvizsgálatát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top