nlc.hu
Aktuális
Itt vannak az ingyenes nyelvvizsga részletei

Itt vannak az ingyenes nyelvvizsga részletei

A következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére – áll a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározatban.

A dokumentum szerint 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot fordítanak erre a célra. 2018. január 1-jétől az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig megtérítik a nyelvvizsga díját a 35. évüket be nem töltött fiataloknak.

Itt vannak az ingyenes nyelvvizsga részletei

Ez az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik.

Ha a vizsgázó a nyelvvizsgát nem egy időben, hanem részvizsgánként – de még a 35. életév betöltését megelőzően – szerzi meg, akkor az időben második részvizsga díját térítik meg. A kormányhatározat megbízta Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy augusztus 31-ig készítse elő az ehhez szükséges jogszabály-módosításokat.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top