nlc.hu
Aktuális
Áldott advent: kaszával támadt ismerőseire három borsodi férfi

Áldott advent: kaszával támadt ismerőseire három borsodi férfi

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette miatt indult eljárás három ember ellen, akik botokkal, kaszákkal támadtak ismerőseikre mérai otthonukban.

A gyanúsítottak egy korábbi nézeteltérés miatt jelentek meg a sértett mérai ingatlanánál, berúgták a kaput, majd bementek az udvarra. Az ott tartózkodó sértetteket bekergették a házba, majd maguk is megpróbáltak bemenni. Botokkal, kaszákkal a ház ablakait és ajtaját betörték, az udvaron álló gépkocsit megrongálták.

Méra (forrás: Google Maps)

Méra (forrás: Google Maps)

Az eseményeknek a rendőrök kiérkezése vetett véget – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék az MTI-t.

A bíróság pénteken egy hónapra elrendelte a három gyanúsított előzetes letartóztatását, mert a gyanúsítottak szabadlábra kerülése esetén fennáll a veszélye annak, hogy újabb bűncselekményt követhetnek el, vagy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetnék a felderítést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top