Aktuális

Egy 95 éves néni azért halt meg, mert egy sofőr tócsába hajtott, és lefröcskölte

Az idős hölgy elesett, és súlyos agyvérzést szenvedett. A baleset körülményeit jelenleg is vizsgálják.

Súlyos agyvérzést szenvedett, és néhány napon belül elhunyt egy 95 éves nő Angliában, aki elesett, miután egy előtte elhaladó autó pocsolyába hajtott, és lefröcskölte – írja a Metro.

Az idős néni, Hilda Moore éppen hazafelé tartott a bevásárlásból múlt pénteken, amikor a baleset történt. A hírek szerint miután Moore elesett, több autó is lefröcskölte egymás után, de nem álltak meg, hogy segítsenek rajta. Végül egy másik irányba haladó kisbusz állt meg, hogy kihívja a mentőket.

A nőt azonnal kórházba szállították, de sajnos olyan súlyos volt az agyvérzése, hogy már nem tudtak rajta segíteni. Az idős hölgy néhány nap után hunyt el.

Az elhunyt veje azt nyilatkozta a brit sajtónak: feleségével fel voltak készülve arra, hogy hamarosan el kell majd búcsúzniuk a 95 éves anyóstól, de sokkolta őket, hogy így kellett meghalnia. Most fel szeretnék hívni az autósok figyelmét, mennyire veszélyes lehet az, ha a gyalogosokra való tekintet nélkül nagy sebességgel hajtanak át az úton lévő pocsolyákon.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a baleset körülményeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése