„Ahány szerettem van, mind máshogy döntene, ha a kezükben lenne az életem”

Micsoda téma a tomboló nyárban! – gondolhatjátok. Csakhogy nyáron is történnek balesetek, nyáron is romlik betegek egészségi állapota, nyáron is kerülnek emberek kómába. Persze, nem kell ezzel túl sokat foglalkozni, de egyszer azért érdemes. Tiltakozhatunk a realitások ellen, de sajnos valahol, valakivel mégis megtörténik a legrosszabb. Semmi értelme úgy tenni, mintha nem lehetnénk azok mi előbb vagy utóbb.

Szerencsés esetben persze egészen időskorunkig nem érint meg bennünket a halál szele, emiatt azonban – érthető módon – nem is szoktunk a vele kapcsolatos kérdésekkel foglalkozni. Pedig érdemes, hiszen könnyen kerülhetünk hirtelen olyan állapotba, hogy már nincs lehetőségünk kimondani akaratunkat. Ebben segít az életvégi tervezés – nem csak időskorban, sőt kifejezetten nem akkor.

Fotó: iStock

Nem mindenki törődik a holnappal

Csaba megrögzött motoros, valószínűleg ennek köszönhető, hogy nemrég elkezdett komolyabban foglalkozni a kérdéssel: mi lenne akkor, ha baleset érné. Elkezdte végiggondolni, szeretne-e élni, ha már csak gépek tartanák életben, és vajon szerettei hogyan határoznának a sorsáról, ha ő már nem lenne képes döntéseket hozni. Egészen meglepő eredményre jutott.

„Végignéztem, ahogy a nagymamám az utolsó heteiben már alig volt öntudatánál, de akkor is fájdalmai voltak. Emiatt és a motorozás, a sok külföldi túra miatt döntöttem úgy, hogy elkezdek magammal ilyen szempontból foglalkozni. Az első reakció szinte minden családtagom részéről a téma teljes elutasítása volt. Mindent megkaptam: hogy falra festem az ördögöt, meg hogy velem úgysem történhet semmi. Miután beadták a derekukat, és hajlandók lettek legalább beszélgetni velem erről, gyorsan kiderült, hogy egyáltalán nem volt haszontalan felhozni a témát, ugyanis ahány szerettem van, mind mást gondol és máshogy döntene, ha ő dönthetne az életemről” – mondja.

Csaba ekkor gondolta úgy, hogy körbejárja a témát, és legalább a megválaszolandó kérdéseket összegyűjti. Az őt érintő fontos információk összeírásával kezdte, és hamar eljutott odáig, hogy hivatalos útra szeretné terelni a dolgot.

„Az egyik hosszabb motoros túrám előtt leültem, és elkezdtem felírni az összes fontos információt magamról, az életemről. Először csak gyakorlati dolgokkal kezdtem: pin kódok, hogy kell bediktálni a lakásom óraállásait, bankos hozzáférések és hasonlók, hiszen ezeket nem tudja senki rajtam kívül. Aztán rájöttem, hogy ennél sokkal fontosabb is van. Leírtam egy papírra a kérdéseimet: akarok-e élni, ha már csak gépek tartanak életben, akarnám-e, hogy az orvosi kezelések megnyújtsák az életem, ha gyógyíthatatlan betegségben szenvednék, és főleg: kinek a kezébe helyezném a döntés jogát, ha én magam már nem tudnék kérdésekre válaszolni. Ez volt a legnehezebb. Képtelen voltam a testvérem és a szüleim között választani, hiszen ilyen helyzetben senki nem tudna elfogulatlanul dönteni. Végül a testvéremre esett a választás, hiszen egy szülőnek lemondania a gyermeke életéről adott esetben képtelenségnek tűnik.”

Életvégi tervek

A legtöbben nem tudják, de itthon is működik olyan szervezet, amely e tervezés folyamatában nyújt segítő kezet a hozzá fordulóknak. Csikós Dóra, az Életvégi Tervezés Alapítvány (ÉTA) egyik alapítója szerint a halál még mindig tabu az itthoni kommunikációban.

„Általában azok fordulnak hozzánk, akiknek hirtelen kell segítség, ezekben az esetekben a tervezés helyett inkább a tűzoltás a jellemző. A távlati célunk mégis inkább az, hogy egy nyitott hozzáállás kialakítását segítsük akár már a harmincas-negyvenes éveikben járóknak, és hogy az előre gondolkodáson legyen a hangsúly. Nagyon ritka az, hogy egészen fiatalok nyilatkoznak, inkább akkor szokott előfordulni, ha már komoly betegség áll a háttérben. De előfordult már, hogy valaki fiatalon gondozta egy súlyos beteg hozzátartozóját, és emiatt értette meg, hogy érdemes előre határozni bizonyos kérdésekben.”

Senki sem szeretne dönteni más életéről

Ha belegondolunk, mi kit választanánk, hogy döntsön rólunk élet-halál kérdésében, szinte biztos, hogy azonnal rávágnánk a legközelebbi szerettünk: férjünk, feleségünk, szüleink vagy épp gyermekünk nevét. A szakember azonban figyelmeztet: ez egy nagyon nehéz szerep, és nem mindenki alkalmas rá. „Érdemes olyat választani, akinek hasonló az értékrendje a miénkhez, jól ismer bennünket, és akivel már megtapasztaltuk, hogy vészhelyzetben hogyan viselkedik, mennyire lesz képes elengedni minket, vagy szem előtt tartani azt, hogy nekünk mi volt a kívánságunk. Még akkor is, hogyha ez azt jelenti, hogy perceken belül kell megtörténnie ennek az elengedésnek.

Persze az a legszerencsésebb, ha a közeli hozzátartozók közül kerül ki ez a helyettes döntéshozó, de nagyon sokat kell erről beszélni, és jobb előre tudni, számíthatunk-e arra, hogy az illető biztosan vállalja majd a súlyos szerepet.”

A mentő nem keresi majd nálunk a papírt

Mivel Magyarországon jelenleg nincs központi nyilvántartás, ahol az élő végrendeleteket tárolják, a tapasztaltabb közjegyzők általában több példányban készítik el a papírt, hogy jusson a háziorvosnak, a kezelőorvosnak, a családtagoknak és magának az érintettnek is, de még ez sem garancia arra, hogy a megfelelő pillanatban elő fog kerülni: nem biztos, hogy ha történik velünk valami, akkor a közelben pont lesz valaki, aki tud a rendelkezés létezéséről.

Ha pedig épp mentőt kell hívni hozzánk, a mentőst nem érdekli a közjegyzői okirat, mert nem tudja ellenőrizni a hitelességét. Mindenképp megkezdi például az újraélesztést, még ha az élő végrendelet erre vonatkozóan ellentétes kérést is tartalmaz. Ezért volna nagyon fontos egy központi nyilvántartás. Az ÉTA tagja a több szakma és szervezet bevonásával működő Életvégi Döntések Munkacsoportnak, amely többek között azon dolgozik, hogy ez létrejöjjön.

Digitális hagyatékunk

Akár akarjuk, akár nem, szinte elkerülhetetlen, hogy maradjanak utánunk digitális nyomok. Még ha nem is a közösségi oldalakon éljük az életünket, ott vannak az e-mailek, az okostelefonon tárolt adatok vagy akár az internetes banki hozzáférésünk – a modern kor pedig megkívánja tőlünk, hogy ezekről is rendelkezzünk.

A legtöbb alkalmazás engedi, hogy egyszerű beállításokkal megtegyük ezt, például a Facebookon kijelölhetünk hagyatéki kapcsolattartót, emlékoldallá alakíthatjuk fiókunkat, de töröltethetjük is halálunk esetén. A Google felületén hasonló szerepet tölt be az úgynevezett inaktív fiók kezelő.

Mit tegyünk, ha szeretnénk életvégi tervet készíteni?

• Gyűjtsük össze személyes, munkahelyi és egyéb adatainkat, a fontos információk, dokumentumok helyét, elérhetőségeit – ezekhez kötődik a legkevesebb érzelem.
• Frissítsük az adatokat, ha valamilyen változás történik, illetve év elején vagy nagyobb utazások előtt.
• Tegyünk a bankban haláleseti rendelkezést, hogy halálunk után a folyószámlán lévő összeghez hozzáférhessen az, akit illet.
• Ha van külön igényünk a temetkezés vagy egy esetleges boncolás terén, rögzítsük azokat.
• Erősítsük meg szervdonációs akaratunkat: a jelen törvények szerint adományozónak tekintenek mindenkit, aki nem tiltakozott ez ellen életében. Ha semmiképp nem kívánjuk, hogy szerveinket felhasználják, rendelkeznünk kell a Országos Transzplantációs Nyilvántartásnál.
• Készítsünk élő végrendeletet, esetleg nevezzünk meg benne helyettes döntéshozót.
• Ha vannak kiskorú gyermekeink, akkor a két szülő együtt tegyen nyilatkozatot, hogy mindkettejük halála esetén ki legyen a gyám.
• Gondoljunk az utánunk maradó digitális nyomokra is!