Áldozatok a Kossuth tér kövén: így tüntettek a bajban lévő nőkért

A budapesti Kossuth Lajos tér és a Parlament sokat látott már, de szombat délután a maga szürrealitásában mélyen elgondolkodtató látványban van része. A tér kövén fekete lepellel leterített alakok fekszenek, rájuk helyezve néhány szál virág, az ideiglenesen felállított színpadon pedig gyászzenét játszanak. A húsba vágó performanszt egy csoportnyi ember figyeli. A belváros szívében állandóan jelen levő turisták közül most is sokan nézelődnek errefelé. Közülük páran megállnak, figyelnek, fényképeznek. Egy csadorba öltözött nő odamegy, látszólag nem tudja hova tenni az eseményt, de azért érdeklődve nézi. Nem sokáig, férje türelmetlenül int neki, ő pedig megy tovább.

Ők már nem tudnak segítséget kérni (Fotó: Rácz Sarolta)

Érdekes lenne megtudni, hogy az országot megismerni ide látogató turisták közül vajon hányan jöttek rá, mi zajlik a Kossuth téren. Pedig Magyarország felfedezéséhez nemcsak az Országház megtekintése ad hozzá egy építőkockányit, a nők helyzetének megismerése is hozzátenne. Tragikus, megdöbbentő, de magyar valóságunknak a párkapcsolati és a családon belüli erőszak is mindennapos részét képezi, a hivatalos szervek pedig jogvédő aktivisták szerint nem kezelik hatékonyan ezeket az eseteket. Pedig a bántalmazásnak gyakran (átlagosan hetente!) halálos áldozata is van. A Kossuth téren zajló, nőjogi szervezetek által előkészített tüntetésen a résztvevők a tarthatatlan helyzetre, a közönyre szeretnék felhívni a figyelmet. Nem könnyű feladatról van szó, mert akármennyire gyakori is a jelenség, úgy tűnik, itt is struccpolitika uralkodik: feltűnően kevesen jöttek ki, hogy felemeljék a szavukat.

A résztvevők nagy többsége nő, jellemzően a fiatalabb korosztályból, de azért akad néhány férfi is. „Szeretnék jelzést adni, hogy tenni kell valamit” – mondja egyikük. Úgy gondolja, hogy a párkapcsolati és a családon belül erőszak meglehetősen elterjedt hazánkban. Konkrét bántalmazásról nem tud a saját közegéből, inkább csak abba a ténybe ütközik bele minduntalan, hogy az emberek nem veszik komolyan az effajta erőszakot, sőt, képesek viccet csinálni belőle. „A munkahelyemen a kollégák azzal humorizáltak, hogy ha valakit nem enged el a felesége este inni, akkor meg kell verni. Ez szörnyű.” A fiú mellett álló lány egyetértően bólogat. Ő az áldozatok tehetetlen helyzetére hívja fel a figyelmet. „Sokan félnek beszélni arról, hogy bajban vannak. Azt tapasztalják, hogy a hatóságok nem intézkednek, nem jönnek ki. Olyan rendszerre lenne szükség, amelyben az áldozatok mernek segítségért folyamodni.” Egy háromgyerekes édesanya annyira elkötelezett az ügy mellett, hogy egy év körüli kisfia sem akadályozta meg abban, hogy itt legyen. A baba épp aludni készül a hordozókendőben. „Úgy érzem, ha áttételesen is, de mindannyiunkat érint a téma, hiszen mindenkinek fontos, hogy a nők, a gyerekek, a családok biztonságban legyenek. Remélem, mire a gyerekeim felnőnek, addigra változnak a dolgok. Én úgy nevelem őket, hogy ne tűrjék, ha valaki a jogaikat semmibe véve lép fel velük szemben. És azt se tűrjék el, ha ezt mással teszik.”

Az esemény fő szervezője a Nőkért Egyesület. A civil társaság elnöke, Antoni Rita a büntetlenséget látja a legnagyobb problémának. Szerinte az elkövetők tisztában vannak azzal, hogy többnyire következmények nélkül megverhetik „az asszonyt”. A rendőrök esetleg kijönnek, de aztán távoznak is, tényleges fejleménye nemigen lesz az ütéseknek – mondja. „A bántalmazott nők szoktak segítséget kérni, de jellemzően nem kapnak. Ezt nevezik intézményi árulásnak. Például lebeszélik őket a feljelentésről, vagy pedig azt pedzegetik, hogy biztos ő hibázott. Az áldozatok mintha nem számítanának a hatóság szemében, a hivatalos szerveket az sem érdekli, hányan vannak. Statisztika nincs róluk. Az egyik követelésünk ezért éppen az, hogy nemekre lebontott kimutatás készüljön az áldozatokról. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének adatai szerint minden harmadik tizenöt évnél idősebb magyar nőt ért már szexuális vagy fizikai erőszak. Ha a lelki, szóbeli – fenyegető kontroll, büntetések, tilalmak, korlátozások, becsmérlések – és a gazdasági erőszakot is hozzátesszük, akkor még nagyobb ez a szám. Feltűnő, hogy mind fizikai, mind szexuális erőszakot gyakrabban szenvednek el nők a partner részéről, mint mástól. Leginkább egyébként a hozzánk segítségért fordulók sokaságából látjuk, mekkora a probléma. Pedig mi nem is áldozatvédő szervezet vagyunk.”

A Nőkért Egyesület elsősorban hatékony áldozatvédelmet szeretne elérni. Antoni Rita hosszan sorolja, milyen (alapvetően nem bonyolult és nem nehezen kivitelezhető) módszerekkel lehetne segíteni a bántalmazottakat. „A rendőrség teljes állománya számára átfogó képzéseket kellene tartani a családon belüli erőszak felismeréséről és hatékony kezeléséről. Felül kell vizsgálni a vonatkozó ORFK-utasítást, és annak betartatását az intézkedő rendőrök esetében. A távoltartási törvényt szintén muszáj lenne felülvizsgálni, és akár egy GPS segítségével lehetne gondoskodni a betartatásáról. A jelenlegi helyzet az, hogy kiszabják, de a bántalmazó aztán oda megy, ahova akar. És persze a társadalmi érzékenyítés is elengedhetetlen lenne.” A Nőkért Egyesület elnöke még egy módszert említ, amelynek segítségével Angliában képesek voltak csökkenteni a gyermekek ellen elkövetett abúzusok számát. „A leendő elkövetőnek is üzenni kell, például tévéspotok segítségével. Legyen tudatában annak, hogy nem éri meg bántalmazni valakit. Legyen tisztában azzal, hogy ezért nagyon kemény büntetést kaphat.”

Dr. Spronz Júlia a Patent Egyesület jogásza. A szervezet munkatársai kifejezetten a családon belüli, párkapcsolati, nőket és gyerekeket ért bántalmazások esetén tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy az áldozatok jogsegélyhez jussanak. Tapasztalata szerint csak bizonyos területeken történt előrelépés. „Az áldozatok sokkal tudatosabbak, sokkal előbb felismerik, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek. Internetes közösségekben tudnak sorstársakkal beszélgetni. De ha segítségért fordulnak a hatóságokhoz, még mindig nem kapnak valódi, hatékony megoldást a problémáikra.”

Részeredmények vannak jogi területen is, a különböző nőjogi szervezetek munkássága nyomán került be például a magyar igazságszolgáltatásba 2008-ban a zaklatás, 2009-ben pedig a megelőző távoltartás fogalma. Az ideális állapotig azonban még hosszú az út. „A jelenlegi joggyakorlat rossz – ismerteti a helyzetet a Patent Egyesület jogásza. – Nincs kifejezetten párkapcsolati erőszakra megírt jogszabály. De ami van, még azt is rosszul alkalmazzák. Rossz a jogi keretrendszer, és ehhez társul az ezt is rosszul alkalmazó jogi apparátus. Erre jön rá a társadalmi-politikai háttér, ami korántsem kedvező.”

A jelentős előrelépéshez vagy felülről jövő politikai akarat kellene, vagy alulról jövő nyomás. Spronz Júlia szerint probléma, hogy igazi társadalmi nyomás nincs a jogalkotókon. „Ennek a mostani megmozdulásnak is az a célja, hogy az életüket vesztett áldozatok emléke ne elszálljon a széllel, hanem változások történjenek. Az érintett szervezetek nézzenek magukba. A döntéshozók rázzák meg magukat! Nem lehetséges, hogy ennyien meghalnak, és nem történik semmi! Rendszerhiba van, és változások kellenek. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet.”