nlc.hu
Aktuális
A megalázó munkakörülmények miatt lehetett öngyilkos a kelebiai posta vezetője

A megalázó munkakörülmények miatt lehetett öngyilkos a kelebiai posta vezetője

Levelet is írt az öngyilkosságot elkövetett Bács-Kiskun megyei postavezető, amelyben kijelentette, hogy haláláért a céget hibáztatja. A levél hitelességét egyelőre nem erősítették meg.

Az Index szerkesztőségébe is eljuttatták azt a hitelességében egyelőre meg nem erősített búcsúlevelet, amelyben az elhunyt postavezető, aki 46 éven át dolgozott az állami cégnél, a munkahelyén uralkodó kilátástalan helyzetet tette felelőssé haláláért. Többek közt azért, mert kevés a munkavállaló, alacsonyak a fizetések, megalázóak a munkakörülmények, munkájukban pedig túl nagy szerep jut az értékesítésnek stb.

A kelebiai posta volt vezetője azt is kiemelte az állítólagos levélben, hogy haláláért kizárólag a céget hibáztatja.

A lap információi szerint a posta vezérigazgatója nem erősítette meg a levél valódiságát, értetlenül állnak az eset előtt. A kelebiai posta szerintük a szabályoknak megfelelően működött, belső, munkahelyi és rendőrségi kivizsgálás is indult az ügyben, hogy tisztázzák a körülményeket. A Magyar Posta további tájékoztatást nem adott.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top