Aktuális

Vuhan lakóit ismét utolérte a #maradjotthon

A város lakóit, ahonnan eredetileg a koronavírus kirobbant, a helyi hatóságok ismét arra kérik, hogy vonuljanak házi karanténba.

(Bár azt mindenek előtt el kell mondani, mivel Kína egy olyan állam, ahol az autoriter vezetés és hatalmi berendezkedés miatt nem szabad a sajtó sem, mindezek után érdemes fenntartással kezelni az országból jövő, koronavírusos híreket.)

Legutóbb a nagy presztízsű brit közéleti-gazdasági lap, a Guardian írt arról, hogy Vuhan vezetése arra kérte a helyi lakosságot, hogy a napokban ismét maradjanak otthon, és tartsák be a korábbi járványügyi előírásokat. Ennek pedig az az oka, hogy pár nap múlva érvényét veszítik a helyi utazási korlátozások, így a vuhani hatóságok attól tartanak, hogy a városba érkezők ismét magukkal hozzák és elterjesztik a koronavírust a tartományban.

A kommunista párt helyi vezetője szerint a belső és külső körülmények arra figyelmeztetnek, hogy akár egy második járványhullám is bekövetkezhet, ezért ismét elővigyázatosnak kell lenni. 

Korábbi, szerencsére pozitív hírek Vuhanból: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése