nlc.hu
Aktuális
Lassan nem lesznek tanulóvezetők a jogosítvány drágulása miatt

Annyit drágult a jogosítvány, hogy kezdenek elfogyni a tanulóvezetők

Már több mint félmillió forintot kell költeniük a tanulóknak a jogosítvány megszerzésére. A folyamatos áremelkedés miatt egyre kevesebben iratkoznak be az autósiskolákba és a sofőrhiány is egyre nagyobb. Ez hamar népgazdasági, illetve tömegközlekedési problémákhoz vezethet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022 végén átlagosan 305 ezer forintba került a jogosítvány megszerzése. Az áremelkedés már kétéves viszonylatban is jelentős, ugyanis 2020 végén ez még csak 216 300 forint volt – írja a 24.hu. Ma már a jogosítványok összköltsége a félmilliót is elérheti. 

Egy tanuló vezetés órát vesz a női oktatójától

Egy tanuló vezetésórát vesz a női oktatójától (Fotó: Getty Images)

Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke azt is elárulta a 24.hu-nak, hogy a tapasztalatok azt mutatják, félmillió forintnál is többet kell költeniük a diákoknak a jogosítvány megszerzésére. Az előírás szerint a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez 30 levezetett óra szükséges, azaz 29 vezetői óra és plusz egy vizsgaóra. A gyakorlatban azonban ez inkább 50-60 órát jelent, ami több mint 100 ezer forint többletköltséget is jelenthet és akkor még nem is esett szó a sikertelen vizsgákról, hiszen ha valaki megbukik, újabb 50-100 ezer forintos pluszköltség terheli. Az áremelkedésnek köszönhetően pedig a tanulók fele eltűnt az oktatók mellől.

 

Az áremelkedés miatt a tavalyi év ezen időszakához viszonyítva körülbelül 30-40 százalékos visszaesés tapasztalható a tanulók számában

– nyilatkozta.

A magas árak valamennyire kompenzálják az oktatók kiesett bevételeit, azonban a kiadásaik még így is magasabbak a kata-módosítás, az üzemanyag drágulása, illetve a szervizdíjak emelkedése miatt. Jovánovics János szerint az oktatók elkötelezettek a szakma iránt, így kitartanak addig, ameddig csak tudnak. 

Az áremelkedés azonban hamar népgazdasági, illetve tömegközlekedési problémához vezethet, ugyanis a tavalyi év ezen időszakához képest 90 százalékkal zuhant vissza a tehergépjármű-vezető és buszvezető tanfolyamok iránt érdeklődők száma. A sofőrhiány egyre súlyosabb és a statisztikákat elnézve, ha ez így folytatódik, nem számíthatunk sok jóra. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top