nlc.hu
Aktuális
12 milliós büntetés a Lírának egy homoszexualitást megjelenítő könyv miatt

12 millió forintra büntették a Lírát egy „homoszexualitást megjelenítő” könyv miatt

A kormányhivatal azt kifogásolta, hogy a könyvet az ifjúsági irodalmi művek közé tették, és nem volt lefóliázva.

Tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala, amely erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.

Azt írták, a kormányhivatal a cég által üzemeltetett könyvesboltokban vizsgálta a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványok forgalmazási körülményeit.

„A vizsgálat megállapította, hogy az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt” – ismertették.

A kormányhivatal az elkövetett jogsértés miatt szabta ki a fogyasztóvédelmi bírságot, és kötelezte a céget a jogszerű forgalmazás biztosítására.

A Líra Könyv Zrt. könyvkiadó társaság központja a fõváros VIII. kerületében, a Dankó utcában

A Líra Könyv Zrt. könyvkiadó társaság központja a fõváros VIII. kerületében, a Dankó utcában (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója a Telexnek azt mondta: „Minden rendelkezésünkre álló jogérvényesítési eszközt megpróbálunk igénybe venni a határozat ellen, ez valószínűleg a bírósági út lesz”.

Nincs még két hete, hogy egymillió forintos büntetést szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság a Libri Könyvkereskedelmi Kft.-re, mert az egyik boltjukban árult könyvükkel megsértették gyermekvédelminek nevezett, melegellenes passzusokat tartalmazó törvényt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top