nlc.hu
Aktuális
Kutyatámadás Apcon

Széttépte a postás lábát egy kiszökött kutya Apcon

Az agresszív ebet a támadás után azonnal elaltatták.
kutyatámadás

Egy bicikliző postás lábát marcangolta szét egy udvarról kiszökő kutya egy évvel ezelőtt Apcon. A kutya gazdája ellen most emeltek vádat.

„Ez egy olyan fájdalmas dolog számomra, amit a mai napig sem tudok megemészteni, és szerintem nem is fogok”nyilatkozta az RTL Híradónak most, egy évvel a brutális kutyatámadás után a postásnő. Azt mondta, az életéért küzdött abban a pár percben. Halálfélelme volt, de arra gondolt közben, hogy a kisfia miatt élnie kell. „Ott végig a kisfiam volt előttem, meg a lányom. Meghalt az apukája két éve a kisfiúnak, és az, hogy éljek. Ott szó szerint halálfélelmem volt” – elevenítette fel még most is megtörten.

A súlyos sérülései ellenére akkor nem érzett fájdalmat, a kórházban tudta meg, hogy nagy a baj. „Mind a két lábam megsérült, mindkét vádlim leszakadt. A bal oldali izomzat is többszörösen szakadt, hiányzik is a lábamból. Az igazságügyi orvosszakértő szerint maradandóak a sérüléseim. A fizikális erőm szép lassan alakulgat, de jelenleg is kezelésre járok” – mondta a megtámadott nő, aki lelkileg még nehezebben gyógyul. Tizenegy évig dolgozott kézbesítőként, azt mondja, sohasem félt a kutyáktól, most azonban nem mer kimenni az utcára, 2-3 hetente pszichológushoz jár.

„Annyira félek. Ma reggel is mentem kezelésre, és a párommal közben beszélünk telefonon az úton, és úgy ad egy kis erőt, úgymond. Mindenki azt látja, hogy jól vagyok, de belül ez egy nagyon nagy fájdalom” – vallotta be.

Az agresszív kutyát a támadás után azonnal elaltatták, gazdája ellen gondtalanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt most emeltek vádat; felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat. A férfi jövő év elején állhat bíróság elé.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Kutya-postás barátság? Igenis létezik! Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top