Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Antiszociális személyiség
Létrehozva: 2009. november 2. 22:32
Sziasztok!
Van egy hatalmas problémám, elmesélem, hátha megkönnyebbülök tőle egy kicsit.
Kis koromban nagyon életre való kislány voltam, sokat barátkoztam, fecsegtem, jókedvű voltam, stb. Aztán tinédzser korom óta elkezdtem egyre jobban befordulni, a középiskola alatt már nagyon zárkózott voltam, csak a barátnőimmel beszélgettem, az osztály "menőbb" tagjai előtt viszont igen csak zavarban voltam, így képtelen voltam természetesen viselkedni. Az egyetemen tovább rosszabodott a helyzet, a régi baráti kör felszakadt, újakat szerezni nem sikerült, nem vagyok bulizós alkat, inkább komoly, így az ismerkedési lehetőségeim is viszonylag korlátoltak. Ráadásul egyedül laktam két évig albérletben, ez tovább mélyítette az izolációmat. A dolog elkezdett a tanulmányi eredményemben is megmutatkozni, pedig először kiemelkedően jó jegyeim voltak, de egyre kevésbé érdekelt az egész. Végül sikerült négy év után kirugatni magam, de.... azóta odáig jutottam, hogy gyakorlatilag iszonyú szenvedés számomra a huzamosabb ideig való közösségben tartózkodás, így a szégyen ellenére pozitívként éltem meg a kirugásomat. Titkon rég vágytam rá. Az utolsó időben már nem is jártam be, csak itthon voltam (közben haza költöztem), ki sem mozdultam a házból, hacsak nem volt nagyon muszáj és talán furcsa, de meglepően jól éreztem magam ebben a magányban. Filmeket néztem, olvastam, angol könyveket fordítgattam, és azt gondoltam, soha többé nem akarok "kimenni", mert én így vagyok boldog. Előtte évekig szenvedtem, sokszor öngyilkossági gondolataim voltak, és ez akkor teljesen megszűnt. Csak akkor érzem jól magam, ha kivonom magam a valóságból, ami nem túl nehéz számomra, mert elég jó a fantáziám, verseket is irogatok,meg hasonlók... :) Szóval ilyen vagyok én.
A baj az,hogy most elkezdtem egy másik szakot,ami könnyebb is,meg jobban is érdekel,csakhogy a mindennapi bejárkálás miatt megint kezd rám telepedni az iszonyú depresszió,ami - még egyszer hangsúlyozom - hosszabb ideig tartó egyedüllét esetén a legkevésbé sem jellemző rám. Olyan, mintha a külvilág rám gyakorolt hatása lenne. Gyakorlatilag szinte ellehetetleníti a hétköznapjaimat, megint elkezdtem szépen ellógicsálni az óráimat, és tudom, hogy ennek megint ugyanaz lesz a vége, és szegény szüleimet nem akarom még jobban elkeseríteni.
Nem tudom,mit csináljak,ez a dolog már eszméletlenül belém ivódott,képtelen vagyok a szociális életre,totálisan képtelen.Jah... kapcsolatom még nem nagyon volt,csak néhány érdemtelen szösszenet.23 éves vagyok,és szűz,de esküszöm, ezzel már megbékéltem,nem érdekel,ha soha nem is lesz,csak zárkózhatnék be a szobámba,és dobhatnám el a kulcsot mindörökre.De ez lehetetlen,mert a társadalom megköveteli az alkalmazkodást.Kár,hogy képtelen vagyok rá. Még utoljára megjegyzem,hogy pszichológusra nincs pénzem,gyógyszert szedni nem akarok,és nem hiszem,hogy segítene.Szerintem nem a szerotonin hiányáról van itt szó,amit főleg arra alapozok,hogy - mint említettem - csak közösségbe járás esetén érzem magam rosszul.Azt se hiszem,hogy szociális fóbia.Esetleg elkerülő személyiségzavar (utána olvastam ezeknek a dolgoknak).Csak attól félek,nem fogom kibírni,és valami baj lesz.A legkevesebb,hogy megint kirugatom magam,aztán mehetek utcaseprőnek... vagy esetleg még rosszabb dolgok is történhetnek,ha így folytatódik.
"Ja,meg anyukám is ilyen,ő meg arról van meggyőződve,hogy alapjában véve minden ember rosszindulatú,és átveri a másikat."
Ez érthető, negatív tapasztalatok, a mai világ nem a becsületről és a hű-de-magas erkölcsökről híres/hírhedt.
Gátlástalan csalások, megvezetések, bűnök fordulnak el, és ha így folytatódik, nem lesz jobb a helyzet etéren.
Anyukád is biztosan vallja azt az igazságot, hogy az ember sosem lehet elég óvatos.
Bizonyos kockázat mégis szükségszerű.
Amit a fiúkról írsz, nos különböző mértékben mindenkiben megvan ez az érzés, a feszültség, ugyanis van alapja. De sokan megpróbálják magukat immunissá tenni ezellen, ezen helyzetek elfogadására, kezelésére. Van akinek ez teljesen sikerül (van hogy túlságosan is és az sem jó... - óvatlan lesz), van akinek pedig nem, vagy nem eléggé. Idővel ez változik.
Nem tudom láttál e már például videofelvételt a kínai metróról...szerintem végig sem bírnád nézni, nem viccelek. Az embereket az ellenőrök szabályosan betuszkolják, alig lehet becsukni az ajtókat...
uGH
"...nagyon könnyen csusszanok bele fiktív világokba,fogékony vagyok pl. a fantasy irodalomra.Ezért is érzem jól magam egyedül, a többi ember és a való világ belezavar az egész kis álmodozásomba... "
Tudod, én úgy látom, hogy ez egyfajta menekülés a valóságból. Ártatlanabb forma, mint a számítógép függés (virtuális világ, játékok), dohányzás, alkoholizálás, vagy éppen kábítószerezés, mind arra vezethető vissza, hogy az ember mindent akar, csak nem a való életet.
Ezt tudatosítani kell, még ha nem is könnyű. Tudatosítani kell, hogy ennek eltúlzása, a való élettel, a problémákkal való nem foglalkozás mentális gondokat idéz elő.
Persze beleférhet valakinek a napjába, idejébe egy kis könyvolvasás, TV-zés, számítógépezés, stb...játékok , mégha nem is egyszerre.
Én "érteni vélem", hogy Nálad is érzésekről van szó, nem tudod egyfajta robotgép módjára irányítani, beprogramozni magad, hogy na akkor én ezt és ezt fogom csinálni, mert tudom, hogy ez a jó, az érzéseim felett pedig tökéletes önuralmat biuztosítok.
Ez pokoli nehéz lehet és akkor a legkönnyebb, ha vannak erre ösztönzők, motiváció, energia. Ezt kell kitalálni esetedben...röröm a fejem
Tudod, mi jutott még eszembe...? ZENE
Rendkívül jó "stimulálószer", az érzéseidre, ha lehangolt vagy feltölthet örömmel, megnyithatja érzéseid, kedvre deríthet...
Nálam a Queen együttes vált be leginkább...
Milyen zenét kedvelsz?
Inkább beszélgetni.Most valahogy jól esik,szóval köszi! :)
Azért nem mondom,hogy tanácsot várok (persze azért adhattok :) ,mert tudom,hogy ezt alapvetően csak én oldhatom meg.Csak sajnos ez már nagyon hosszú évek óta sikertelen vállalkozás,valahogy nem megy,sokszor szidom is magam,hogy lehetek ilyen... még sem változok soha.
Jól.De sajnos a probléma ismerete nem szabadít fel a probléma alól.Az utóbbi röpke öt évben elég mély önalazísnek vetettem alá magam,az még abban a periódusban volt,amikor azt hittem,a probléma megoldható.Így elmondhatom,nagyon jól ismerem magam.
Amúgy igazad van.Nem az a baj,hogy nem tudok beilleszkedni,hanem valahol nem is akarok.Én építettem a falat.Ennek pedig az az oka,hogy nem látok a "való életben" semmi olyan értéket,ami miatt érdemes lenne.Illetve nem tapasztaltam ezeket az értékeket.Mondhatnád,hogy szerelem,barátság,stb.,de ezek számomra istenigazából csak a könyvek lapjairól,meg a filmekből ismeretesek,így kénytelen voltam azt a konzekvenciát levonni,hogy illúzió az egész,amire persze szükségem van,ezért épp ott keresem őket,ahol én megtaláltam: a könyvekben,meg a filmekben.
Én voltam Angliában "cseléd" (au-pair). Nagyon jót tett az angoltudásomnak (angol szakos voltam már egy éve, csak halasztottam, szal nem abszolút kezdő v. középfokú nyelvtudásom volt). És RENGETEGET tanultam az életről.
Pont az a lényege, h onnan nem szaladhatsz haza pityeregve, h depis vagyok, hanem muszáj szembenézni a problémáddal. És rájössz, h képes vagy rá. Önbizalmat ad, és céltudatosságot.
Úgy értettem, h a mostani tünetek -ez vizsgadrukk, egyértelműen. A többi, persze több ennél.
Sok egyetemen van pszichológus, ők ingyenesek (a pécsi BTK-n pl. van) a hallgatóknak. Sztem járj utána, h van-e. Mi lenne, ha elmennél hozzá egy beszélgetésre?
Gondolkoztam természetesen,főleg hogy ennyi idősen szívesen dolgoznék már ahelyett hogy iskolapadban ülök,csak az a kérdés,mihez lehet ma kezdeni egy érettségivel.... semmihez.Ha külföldre mennék (ez volt az első tervem,miután a jognak vége lett),ott is csak "cseléd" lehetnék.Ráadásul nem tudom,milyen hatással lenne rám... kicsit égő lenne mondjuk Angliából pityeregve haza szaladni,hogy bocsi,de én depis vagyok,nem megy...
A szüleim amúgy sem tudnak az állapotomról,mármint nyilván látják,hogy valami bűzlik,de ez nekik már természetes.Ebből is látszik,hogy ez a magatartás mennyire összenőtt a személyiségemmel.Engem már csak így lehet elképzelni.
Szia!
Ismerem ezt,a tesóm ilyen,hogy nem iszik abból a pohárból,amiből valaki más,meg nem érhet senki a könyveihez,meg hasonlók.Ez rám nem jellemző.Ha találkoznál velem,észre nem vennéd,hogy bármi probléma van velem,udvarias vagyok,határozott,még kedves is,csak kissé távolságtartó. :) Na jó,eléggé.Bár nőkkel nem annyira,férfiakkal iszonyatosan.Gyakorlatilag nem lehet megközelíteni,még azt is utálom,ha fiú ül mellém a buszon,feszengek tőle.
Bár azt valóban nem szeretem,ha belátnak a lakásba,de hát azt ki szereti.
Ja,meg anyukám is ilyen,ő meg arról van meggyőződve,hogy alapjában véve minden ember rosszindulatú,és átveri a másikat.Sokat mondogatta ezt nekem kiskorom óta... de én már nem akarom a családomra fogni,ennyi idősen már saját,önálló gondolkodásmódot kell kifejleszteni,amibe egészséges kritika is kell hogy vegyüljön mások véleménye felé.
Az én egyetlen furcsaságom,hogy imádok egyedül lenni,és nagyon könnyen csusszanok bele fiktív világokba,fogékony vagyok pl. a fantasy irodalomra.Ezért is érzem jól magam egyedül, a többi ember és a való világ belezavar az egész kis álmodozásomba...
A teát én is szeretem!
Nem telik el egy nap tea nélkül, lehetőleg több bögrével! Még ne izgasd magad, 1 hónap ugyan gyorsan elrepül, de addig sokat "készülhetsz "erre a pszichikai megpróbáltatás részére is.
Lehetésges, hogy kissé paranoid vagy (na nem feltétlenül paranoiás), de lássuk be, kétségtelenül "parázol"!
Ez pedig egy olyasféle üldözési mánia, hogy biztosan figyelnek, sosem lehetsz elég óvatos, furcsa szokásaid lesznek, amelyeket nem fognak érteni a kívülállók (mondjuk nem kapcsolod fel a villanyt azelőtt, milőtt be nem húznád a függönyt - nehogy véletlenül egy pillanatra is belássanak kintről, stb....).
Szóval beképzelsz veszélyforrásokat. Tudod mi jutott eszembe, kérlek vedd poénnak, amit most fogok írni...LÉGYSZI!
Tehát...-MONK a flúgos nyomozó...
Ne érts félre, én egy pillanatig sem tartalak flúgosnak! De vizsgáljuk csak meg...mindig minden zavarja, kezet fogni másokkal, megfogni a kilincset, ha valaki tüsszent mellette, mielőtt átmegy az utcán 5-6szor körülnéz...stb.
Monk paranoiás. Vagy ott van az X-akták, a zseniális -akárcsak MONK- (és ritka jó pasi) Mulder ügynök, akinek az idegen lényekről, a huga elrablásáról alkotott rögeszméit mindenki mosolyogva fogadja...paranoiásnak képzelik, aki az az ég felé emeli és rázza az öklét az idegenekről és a kormányfeletti összeesküvésekről...
Más kérdés, hogy a kultusz-sorozatban az idő végül őt igazolja (ne haragudj, megvan DVD-n mind a 180 rész...20 DVD...
)
Tehát: egy a lényeg: ne parázz!
Egyszer majd sikerül kitörnöd a "magánzárkádból"! Biztos vagyok benne. Ideje valamit tenni ennek érdekében.
A szakfordítói állás jól hangzik, de rossz hír, hogy ott is elég nagy a verseny, a túlképzés (én is az voltam fénykoromban). Meg a megrendelések nem jönnek házhoz, hanem nyomulni kell érte, mert az kap jó munkákat, aki zsizseg. Nem feltétlenül otthon kell dolgozni, hanem adott esetben egy amerikai típusú irodában. Mindenhez nem érthetsz, ezért segítséget kell kérned másoktól, akik adott esetben féltékenyen őrzik a tudásukat.
Kevés munka van, amihez nincs szükség emberi kapcsolatokra, muszáj lesz változtatni valamit.
Dede. Jogon voltam. Most magyaron vagyok, és elvileg anglisztikát fogok felvenni mellé.
De a vizsgaidőszak megér egy külön misét esetemben.Olyankor nagyon felerősödnek a tüneteim, és míg amikor nem kötelező,szeretek tanulni,olyankor alig vagyok képes kezembe venni a könyvet,csak bőgök,meg járkálok a lakásban,meg liter szám főzöm a teát. :) Van egy csomó pótcselekvésem,amikor ilyen idegbeteg vagyok.Nagyon erős félelmet érzek,és sajna nem sokára itt van a december,biztos ez hozta elő belőlem a ma esti vallomást is...
Lady_Briseis: szerintem is pszichomókus kellene. Nálam pont fordítva volt - nagyon zárkózottnak, érzékenynek indultam, aztán bekerültem 14 évesen egy kollégiumba, 16 ágyas szobába, és egészen kinyíltam. (Persze, a menők társasága engem is zavarba hoz, ugyanúgy, mint a harsányság, közönségesség és ordenáré bunkóság).
Nézd, ha a sulit el akarod végezni, mi lenne, ha figyelnéd a többieket, és egy-két szimpatikus egyénhez közelítenél? Biztos vannak még rajtad kívül olyanok, akik magának való típusok - ha az ő társaságukban vagy, tompítja a "nagyközösség" hatását - egy szintén zárkózott lány társaságában még állandóan beszélgetni sem kellene. Vegyél erőt magadon, és próbálj meg egy "mikroközösséget" létrehozni.
Kezdetnek próbálj könyvtárba járni - minimális emberi kapcsolat, csend, nyugalom, mégis szokod a más ember közelségét.
Milyen szakon voltál...? Reál? Mert gondolom, hogy nem humán szak volt...
Vagy mégis..?
Na igen,ezért akarok szakfordító lenni,mert az otthon is dolgozhat.Úgy érzem,ez az egyetlen módja egy nekem megfelelő életmódnak.A levelező szak is eszembe jutott utólag,csak a fene se gondolta,hogy megint ez lesz.Azt hittem,csak azért volt az egész,mert rossz szakot választottam,és ha hozzám közelebb álló irányba megyek,minden jobb lesz,de most rájöttem,hogy nem ez a probléma.
Tudod,a gond az,hogy én már azon a szinten állok,hogy nem is akarok nyitni,csak szeretnék csendben elbujdosni,de sajnos nem lehet...
Szia!
Nagyon érdekes, amit elírtál! Arra gondolok, hogy téged is kissé megviselt, elkeserít ez az egész, mert ahogy írod is, az élet így nem működik, a társadalomban dolgozni kell, ahhoz, hogy boldogulj, legyen megélhetésed, családod, boldogulásod.
Olyan lehet, ez, mint ha valaki dadogna és ezért nem szeretne senkivel sem beszélgetni, vagy feszélyezné a társaság és ezért inkább elvonulna. De a jó hír, a dadogásból is ki lehet "gyógyulni", mégha nem is kis küzdelem. Nem hiszem, hogy veled van a gond. A világ ilyen, felgyorsult, egyre antihumánusabb, "nem embernek való". Ezrek és ezrek sétálhatnak el melletted egy nap az utcán, mégsem könnyű barátságot, a kapcsolatot építeni az emberekkel, mert nagyon sokszor zárkózottak, nem önmagukat adják, bizalmatlanok, vagy félélnek és egyebek...
Rájöhettél és rá is jöttél, hogy ez a jelenlegi "gyakorlat" nem vezet sehova, a szeretteid, a szüleid sajnálják a helyzetet, bánthatja őket is, akárcsak téged. Nincs más mint tenni ez ellen. Minden ember eredendően társasági lény. Hidd el. Itt van például ez a nyitókommented. Tökéletesen, jól fejezted ki magad, pontosan, érthetően vázoltad a helyzeted, mennyien és mennyien nem képesek ilyesmire, nem képesek megértetni magukat és életüket félreértések kisebb és nagyobb jelentéségű, előnyös és elnytelen félreértések sorozata jellemzi.
Talán, mint oly sokan, Te is bizalmatlan vagy, attól tartasz, hogy ha másoknak kitárulkoznál, elmondanád, gondolataid, érzéseid, akkor megismernék gyengepontjaid és visszaélhetnének a bizalmaddal. Oly sokan félnek ettől. Tudva levő, hogy a bizalom a legdrágább, mindig mindenhol. A bizalom az alapja a barátságoknak, a szerelmi kapcsolatoknak és a politikai, vagy szakmai kapcsolatoknak is (~kapcsolati tőke, sajnos jellemzően nem feltétlenül tehetség alapján választanak pozícióba embereket...).
Barátokra kell szert tenned! Egészen biztos a létezésük, csak most mlég nem tudsz róluk, nem ismered őket. Velük erősebb leszel, könnyebben megfogalmazod gondolataidat (hiszen az emberek beszélgetés által jutnak előrébb a problémáik megfogalamzásában, feloldásában).
Programok, szórakozás, nevetés, élmények, hatások. Nem feltétlenül az extázis hajszolása, bulikban, alkohollal és/vagy drogokkal, mint ami sajnos bizonyos degenerált egyénekre jellemző, hanem például utazásban, városnézésben, erdei kirándulásban.
Jó lehetőség ismerősöket szerezni ilyen fórumokon, az interneten keresztül is. Én már több nagyon értékes és szimpatikus embert megismertem így. Köztük van az egyik legjobb barátom is!
Az ERŐ legyen Valamennyiünkkel! Fel a fejjel!
Hm, levelező szak? valami olyan irányba ami később otthon végezhető munkához segít?
Nem irigyellek, talán tényleg pszichomókus kellene, hogy rávegyen hogy nyiss a külvilág felé...
Mivel korábban már ment a barátkozás, nem vagy alapból antiszoci, kemény agymunkábal ki tudod magadat szakítani belőle.