Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2014. március 4. 06:0953951.

    Klárám ! Nem láttál a szabadba kiszabadult gyereket ? Akik élvezik a mozgást, rohangálást ? Nekem szerencsém volr, mert munkahelyem mellett volt az ovi és az iskola.  Az óvodások vidám ricsaja tette széppé a munkaidőt. Élvezet volt hallgatni.

    Mi sokat kirándultunk a hegyekben .  A gyerekek és kutyusunk kétszer annyi utat tettek meg, mint mi. Sajnos fiaim nem folytatják a tradiciót . Ha nincs a kertben munka , most is járkálunk , de már csak a domboldalban ! 

    előzmény:
    klára13 (53950)
    2014-03-03  21:55
  2. 2014. március 3. 21:5553950.

         "zeng a picinyke szénfejű cinke"

       Bizony!

     

      (Töredelmesen  bevallom, a fürge diákon mindig fennakadtam, és még ma is... )

     

       Jó éjszakát!

     

    előzmény:
    szizsuzsóka (53939)
    2014-03-03  05:43
  3. 2014. március 3. 11:2253949.

    Szervusztok! 

     

    A végén csattant az ostor. (visszaolvastam)

    Klára által betett versre nekem is ez jutott eszembe. 

     

    Köszönet mindkettő versért. 

     

    Anitára én is sokat gondolok és várom kedves, okos írásait. 

  4. 2014. március 3. 11:1253948.

    ok -erdekes lesz - koszonom

     nekem egy elsos es egy otodikes gyermekem van

      

    előzmény:
    szizsuzsóka (53947)
    2014-03-03  10:53
  5. 2014. március 3. 10:5353947.
    Janka , ha érdekel feltehetünk Neked felvételi feladatokat, meléyek a 7. és a 9 osztályba történő felvételiben szerepeltek. egyik kicsi 6 osztályos, mások 4. osztályos gimibe készül . Pontosabban fogalmazva a 6 nem készül  , csak jelentkezett .
    előzmény:
    csinomjank (53943)
    2014-03-03  09:49
  6. 2014. március 3. 10:0353946.

    hirek felenk : szep ido , hetvege reggeleit parkban toltottuk  -ki koran kel ures parkot nyer ...:)

     

     robbanas a varosban 12 halott -  egy hatalmas gaz tartaly felrobbant egy torok etterem tetejen  ... nagyon szomoru -hanyagsag ? vagy mas ? elegge gazos ennyi gazt tarolni egy kis etterem tetejen ...

     

     

     

    elment a baratnom haza vegleg   mire az ember megismer es megszeret valakit mar itt sincs 

     

     a ferjem elos napja az uj munkahelyen .. itt ulok egyedul annyi ido utan

    nem annyira elvezem , hogy 8 oran at nincs kihez szolnom ... de majd belejovok ....

     

     

  7. 2014. március 3. 09:5653945.

    hus ! engem is hivogatnak csalok  - de en nem veszem fel -d e minden heten kapok hivast burundibol , nepalbol es egyeb  orszagokbol ,ahol nekem semmi ismerettsegem nincs ....

     

     nagyon bosszanto ! 

    előzmény:
    hus (53931)
    2014-03-01  07:13
  8. 2014. március 3. 09:5253944.

    nagyon otletes :) vilaghalo ! itt iden a magyarok nem szerveztek farsangot .

     egyik evben volt es szerintem nagyon jo -de voltak ,akiknek semmi nem eleg jo  es majd ok a kovetkezo evben - jo nagy veszekedes - aztan senki sem szervez inkabb  semmit

     

     kar ,mert a gyerekeim nagyon de nagyon elveztek  

    előzmény:
    szizsuzsóka (53921)
    2014-03-01  06:10
  9. 2014. március 3. 09:4953943.

      koszonom a  kattintgatast :) 

     

      az elso gyermekem jart zrinyi versenyre  - egyszer lett megyei 19 .

    es ettol a matektanarja a megye 9 . legjobbjanak lett kikialtva  -ezert madarat lehetett volna vele fogatni ... nagyon jo ember es tanar volt -mar visszavonult  ugy tudom

     

     de a zrinyit nem szerettem  - tul sok a feladat - nem a gondolkodasra es a problema kreativ megoldasara serkent , hanem  csak stresszelik a gyereket

     

    azert koszonom , hogy emlekzetettel - ha elerheto letoltom a feladatokat , hogy akisebbek is lassanak ilyet

     

       fuzetszepseg verseny ? ilyenrol meg nem hallottam .... ugyes fiu ! 

    előzmény:
    jara (53905)
    2014-02-27  22:45
  10. 2014. március 3. 05:5953942.
    Most Ismét szólítalak Anitám !Mi van Veled, ritkán jössz. sok a dolgod, vagy valami baj van ? Remélem nem mi vagyunk az oka a távolmaradásnak.
    előzmény:
    Princino (53869)
    2014-02-24  10:59
  11. 2014. március 3. 05:5653941.
    Magdika , Klára ! úgy emlékeszem köszöntöttem az ünnepelteket , De nem találom ! Ífógy utólag, vagy ismételten kívánok nekik sok örömet , sikert !
    előzmény:
    klára13 (53938)
    2014-03-01  23:22
  12. 2014. március 3. 05:5353940.

    Igen hus , sok erő áés elszántság kellett hozzá. Nálunk akkoriban olyan roszz volt az értelmiségiek fizetése , hogy csaj így ment. Sokat segítettek a betegeim is. Volt ,aki eljött 1-1 napra, és majdnem mindig találtam segédmunkást elfogadható bérért. Lett volna foglalkozásom miatt egyéb , jobb pénzszerzési lehetőségem is, de az nekem nem stimmelt.

     

    A néni , aki akkoriban járt takarítani hozzá, ( akkor már 25 éve ) azt mondta nagyon ügyesek vagyunk, hogy mindent meg tudunk csinálni. Mondtam neki,. hogy nem vagyunk ügyesek, mert dolgozni minden hülye tud. Kevés munkával jól élni az az ügyesség 

    előzmény:
    hus (53931)
    2014-03-01  07:13
  13. 2014. március 3. 05:4353939.
    Klárám ! Egy régi kedves tavaszi versemmel válaszolok ! Nagyon tetszett játékossága, fiatalos heve !Ma már közelebb áll hangulatomhot a Tóth Árpád vers , csak kevesebb benn a halál gondolata .

    Áprily Lajos: Március


    A nap tüze, látod,
    a fürge diákot
    a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
    Csengve, nevetve
    kibuggyan a kedve
    s egy ős evoét a fénybe kiált.

    Régi, kiszáradt
    tó vize árad,
    néma kutakban a víz kibuzog.
    Zeng a picinyke
    szénfejű cinke
    víg dithyrambusa: dactilusok.

    Selymit a barka
    már kitakarta,
    sárga virágját bontja a som.
    Fut, fut az áram
    a déli sugárban
    s hökken a hó a hideg havason.

    Barna patakja
    napra kacagva
    a lomha Marosba csengve siet.
    Zeng a csatorna,
    zeng a hegy orma,
    s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?
    előzmény:
    klára13 (53937)
    2014-03-01  11:34
  14. 2014. március 1. 23:2253938.

     

     

     Köszönöm a jókívánságokat Benikém nevében!

     Boldog életet kívánok minden márciusi születésnaposnak!

  15. 2014. március 1. 11:3453937.

    TÓTH ÁRPÁD

     

                Március

     


    A ritkás ágak zöldjén átveti
    A messzi nap a sűrű sugarat,
    Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
    Vezeték dús hálózatát, s a fák
    Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
    Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
    A földnek a Tavasz telefonál...

    És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,
    Feszül ezer kis lombkeble keményen,
    S a város, ez a bús tüdőbeteg
    Gyári munkás is mozdul: karjait,
    A vézna gyárkéményeket kinyújtja,
    Beszippantja a távoli illatot,
    És mámoros, gyulladt dalokba kezd.

    Ó, gyúlt világ, ó, drága március!
    Rügyek, szerelmek, forradalmak
    Évadja, - a villámló ablakokban
    Celzius-létráján riadva kússza
    Az izgatott higany-szál: a vén
    Hűlő világnak újra láza van:
    Trilláz a fényben reszkető magas
    Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény
    Rigóhang, egy inas-száj szurtos füttye,
    S rekedt autótülkök, biciklicsengés,
    Sikoltó sín, trappos paták alatt
    Az utcakő gránit feleselése,
    Harang, rikkancsok, anda zongorák
    Skálája a politúros homályból
    S az emberi lélegzés halk zenéje
    Szédülten szaporázza ritmusát.

    Ó, most minden zugát e messzi gömbnek:
    tág tengerek zöld ínyű habtaréját,
    Folyók parallel partját, ifjú erdők
    Testén az átnyilalló édes allét,
    A földeken a millió barázdát
    És minden városok sűrűn rakott
    Ragyogó ház-sorát valami vad vágy
    Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
    Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,
    Hogy vélük e setét föld felrikoltsa
    Örök dacát a titkos végtelenbe:
    Ó, élet, élet, élet, Március!

    S konok trónusán reszket a Halál.
     

  16. 2014. március 1. 11:1953936.
    Magdika !Mi is rokonlelkek vagyunk, gondolataink többsége, gyermekeinknak szerzett öröm körül forog.
    előzmény:
    Kusza (53933)
    2014-03-01  09:22
  17. 2014. március 1. 10:4753935.

    Kín kivárni, hogy feljöjjön a hozzászólás! 

    Írtam újabbat, s el is tűnt a várakozásban... 

     

    Vár a konyha, hátha d.u. jobban megy!  

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  18. 2014. március 1. 10:2553934.

    Magdikám!

    Minden ünnepeltednek nagyon sok boldog születésnapot kívánok!

     

    Nagyon kedves ez a kép, látszik az öröm a fiú arcán.

    Hasonló korkülönbség lehet az én unokám és udvarlója között is. 

     

    Majd nyugalmasabb időben mesélj a süteményeidről, kérlek!

     

    Kellemes , nem túl fáradságos hétvégét kívánok! 

    előzmény:
    Kusza (53933)
    2014-03-01  09:22
  19. 2014. március 1. 09:2253933.

    Benikét az Isten éltesse sokáig!

    Holnap lesz a két gyerekemnek a születésnapja, így ma megint útra kelek. Tegnap én is sütögettem 3 félét, kettő édes volt benne és egy sós. Ma megint folytatom, ha elmegyek, mert Sára kért, hogy süssem majd én meg a Tamás tortáját, mert ő tegnap is ma is késő este jön haza. Mondja, hogy Tamás egy gyerekkori dió tortáról beszél, hát akkor nagyon ízlett neki, nem tudom, hogy most hogy sikerül majd, mert ez egy tojásos diótorta.

    Tele vagyunk születésnapokkal, a Liliana barátjának tegnap volt, megmutatom amit Liliana készített a fiúnak. 

    előzmény:
    klára13 (53914)
    2014-02-28  22:03
  20. hus
    hus
    2014. március 1. 07:3553932.

    Kellemes hetveget, fincsi kavet, sutiket es jo pihenest kivanok nektek. Vagy munkashetvegetek lesz? 

     

    http://www.youtube.com/watch?v=YSPg5nj_bgA

     

     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  21. hus
    hus
    2014. március 1. 07:1353931.

    Nem is tudom, hogy tudtal ennyit dolgozni. Le a kalapot elotted, amit tettel az eletben, az eletert. Minden fele teren. 

    Piszkos eros elszantsag kell hozza, az biztos. Na meg toretlen akarat. 

     

    Nem gondolkodsz el neha, hogy birtad? Hogy tudtad vegig csinalni?Mert fantasztikus voltal es vagy meg most is.

    Ez am a szeretet. Ami benned van mindenki fele es irant.  

    előzmény:
    szizsuzsóka (53929)
    2014-03-01  06:58
  22. 2014. március 1. 07:0153930.
    No ezért kertészkedem én , Tudom mivel kezelem ha szükséges a zöldségeket. Nem olyan szépek, mint a bolti. Gyakorlatilag nem is olcsóbbak , különösen ha a munkát is beleszámítjuk.
    előzmény:
    hus (53927)
    2014-03-01  06:45
  23. 2014. március 1. 06:5853929.

    Mi 3 évig építettük a házat . Közben egyik fiam lediplomázott, utána a kisebb leérettségizett.Aki nem tanult volt férjem fő segítsége. Az összes vasalást  betonozást,villanyszerelést , tetőtéri lambériát a mennyezeten,  parkettázást , lakkozást, lépcsők elkészítését, meszelést , mázolást házilag végeztük. Nem akartunk adósságra építeni. Akinek a munkája megfelelt volna, nem tudtuk megfizetni, akit megtudtunk volna nem volt megfelelő. Így magunk csináltuk. Balatoni házunkba nem jutottunk le, csak1-2 napra , akkor ott is az összegyűlt munka várt.Beköltözésünk után még a  beépített szekrényeket csináltuk és a garázst burkoltuk le,. Azóta is folyamatos a munka, de már inkább csak szinten tartás és a kert .

    Aztán ugyanezt elvégezte a család idősebb fiam házépítésénél. Szóval sokat dolgoztunk. 

    előzmény:
    hus (53926)
    2014-03-01  06:44
  24. hus
    hus
    2014. március 1. 06:5553928.

    Jeeeeeeeeeeeeeeeeeeee, visszajott!  De jo!

     

    Micsoda ho volt nalatok tavaly. 

     

    Zsuzsoka,  van olyan, amikor legalabb 5x  beszelunk anyosommal naponta. Mindig valaki. Ferjem igen ritka esetben nem telefonal neki, amugy minden napos a mama-fia rendszeres. 

     

    Most nagyon felzaklatta magat, mert szereti  a vejemet es aggodott erte  a baleset miatt.  Micsoda orultek ezek, akik fel sem fogjak, hogy egy idos embernek mit okoznak.

     

    Nagyon szeretem anyosomban azt a kitorolhetetlen  es eros bizalmat, amit eszre  lehet rajta venni, de titkolni sem akarja soha. Dicsekszik is mindenkinek mindig. Amiert nem mindig jol tesz ezt, azt biztos tudod, hogy miert is lehet.  

    előzmény:
    szizsuzsóka (53924)
    2014-03-01  06:29
  25. hus
    hus
    2014. március 1. 06:4553927.

    HJo reggelet, itt vagy mar?  

     

    Nalunk az a hir jarja, hogy minel egeszsegesebbkent hirdetik a zoldseg es gyumolcsfelet, annal rosszabb a fogyasztasa eppen azert, mert erzekenyek es csak ugy ntudnak egeszseges kinezetu arut produkalni, ha "nem megfeleloen" kezelik.  

     

    Most akkor mit kellene tennunk?   Vagy esszuk az egeszsegesnek hirdetettet, vagy eszuk az egeszsegtelent, amit ugy  is hirdetnek, de szamunkra megsem olyan veszelyes, mint pl. a citrom heja is. 

     

    Nem konnyu a helyzetunk.  

     

     

    előzmény:
    szizsuzsóka (53923)
    2014-03-01  06:20
  26. hus
    hus
    2014. március 1. 06:4453926.

    Nem akart velunk jonni annak ellenere, hogy eloszor azt mondta, hogy igen, o is jon.

    Izgulok is erte eleget. Minden esetre amikor akar, akkor jon, ez termeszetes. De erez meg magaban annyi erot, hogy kepes magat ellatni. Ami igaz is, mert ragyogo nala minden, haz, kert.

    Csak tudod, hogy van, egesz nap keresgeti amit eltett.  Irto aranyos, amikor mondja, hogy mar megint eltette valahova es egesz nap nem talalja.

    De egyszer csak meg is meg lesz a keresett dolog.  

    Amikor hozzank jon, akkor is keresgel, de ez termeszetes, mert en is. 

    Ha latnad, hogy mi van nalunk.   

    Mar a haloszobaba megint nem tudok megmozdulni, csak tyuklepesben tudok menni.  Jajjj, de jo lesz mar a jovo heten pakolhatom legalabb a ruhaimat a helyere.

     

    Zsuzsoka, rettenetes lassan haladunk, az allam es tartozekai meg a kákán is csomot keresnek. Epp szamoltuk, ha nyar kellos kozepen jottunk volna ide, akkor sem jutottunk volna tobbre, mert jott a tel es ez az idei tel olyan kegyetlen, hogy  haladni sokszor mint a rak ugy haladunk meg benn is. A fiam hazahoz hozza sem tudtunk kezdeni termeszetesen az idojaras miatt sem.

     

    Nyugtatom magam ezzel, de ez a valosag is.

    Legkozelebb turelmet fogok venni az uzletben, ha nem jon a joido.   

     

    Az elobb irtam egyet es eltunt. Mar ehhez a nlc-hoz is turelmet kell venni.   

     

    Utana jarok, hogy vissza tudom vajon rakni az eltunt hozzaszolasaomat, vagy sem.  

    előzmény:
    szizsuzsóka (53924)
    2014-03-01  06:29
  27. hus
    hus
    2014. március 1. 06:3253925.
    Hova lett, amit irtam? 
    előzmény:
    szizsuzsóka (53922)
    2014-03-01  06:13
  28. 2014. március 1. 06:2953924.

    Szervusz Hus ! nálunk tavaly volt ilyen   makacs tél. Ez a felvétel március 27-én készül, fiam születésnapján. Az idén nem volt igazi hó, de szerencsére este nagy eső esett.

    Szerencsére anyósod szíve és esze helyén volt, és nem dőlt be a szélhámosoknak. Mondjátok meg neki, mindig benneteket hívjon , mert valaki biztosan  tus a családból segíteni neki.Úhy hittem , őt is viszizek Magatokkal .

    előzmény:
    hus (53917)
    2014-03-01  04:29
  29. 2014. március 1. 06:2053923.
    bÁLINT GAZDA HONLAPJÁN VAN EGY CIKK A CITRUSFÉLÉK HÉJÁNAK KEZELÉSÉVEL KAPCSOLATBAN . Végső konkluzió az, hogy ne használjuk fel, mert felszívódó vegyszerekkel is kezelik . Érdemes elolvasni. A viaszos felület áztatással még eltávolítható lenne.
    előzmény:
    klára13 (53911)
    2014-02-28  17:50
  30. 2014. március 1. 06:1353922.
    Klára én vettem reszelt szárított citromhéjat. Feltételezem, hogy ezt vegyszermentes citromból készítik. nem merem a boltit használni, mert nem tudom , hogy csak felületi kezelés vagy felszívódó az amivel eláátják a tárolás miatt .
    előzmény:
    klára13 (53911)
    2014-02-28  17:50
  31. 2014. március 1. 06:1053921.

    Zsófi unokám a farsangon 1. helyezést nyert. Világháló volt !

    Kiderült, hogy apja régi horgászhálójára tettek fel egy " földet " , internetes ikonokat. nagyon tetszett az elvont fogalom ilyen képi megvalósítása. 

     

    Ma álmomban a régi albérletemben voltam, ahol egyetem megkezdésekor laktam . 8 kis baba volt velem, 2 fiam 6 unokám , mindegyik csecsemő volt.  Nehéz volt ellátni őket ,szerencsére nem sírtak.A gyerekek az ágyon , én a földön feküdtem . aztán felébredtem 

    előzmény:
    klára13 (53909)
    2014-02-28  13:35
  32. 2014. március 1. 06:0253920.

    Nem hosszú a sövény , talán 15-20 méter. Mióta nem fáj a vállam jól megye a vágás . Csak mellmagasságban vágom, mert megnő tavasszal. Nyárra ,- mikor fürdünk-  már  másfél méter magas lesz . Elég nehéz a gép, de én erős vagyok, sokat úsztam eveztem , no és talicskáztam, ástam kapáltam ........

    Ma nem tudok kimenni, mert este nagy eső volt. Naponta csak 2 óra kert munkára vagyok hitelesítve, mert nem tudok lassan dolgozni. Mielőbb, minél többet szeretnék elvégezni. No és ez néha a minőség rovására megy . 

    előzmény:
    klára13 (53908)
    2014-02-28  13:22
  33. hus
    hus
    2014. március 1. 05:0153919.

    Meg ez tortent a heten nalunk, ide masolom a masikbol, hogy ne tartson olyan sokaig amig megint megirom.

     

    A heten is nagyon sok tennivalom  volt, raadasul anyosomat patyolgattam  lelkileg, mert kepzeld volt egy telefonja, ami miatt majd nem szivinfarktust kapott. Rendoroknek is kellett szolni miatta.  

    Kepzeld el, felhivta valaki, hogy a vejemet autobaleset erte es bortonbe kerult, hogy ugyvedje legyen ker penzt, de meg ne mondjak a lanyomnak, mert nem nagy baja tortent, csak az orra tort el. Az volt a baj, hogy telefonon beszelt. Halat adok az Istennek, hogy felhivott engem es elmondta mi tortent, de ne mondjam el senkinek.

    Kerdezgettem, hogy volt pontosan, meseli a dolgokat. Meg szerencsere, hogy emlekezett ra. Gyanus volt, raadasul azt is modtak, hogy most volt delen szabadsagon, arrol beszelnek.

     

    Kepzeld el, hogy a rendorok elmeseltek, hogy ez a szelhamossag  itt ebben a tartomanyban mar kozel 10 eve megy es rengeteg embertol a visarol igy ki tudnak  csalni sok penzt. nem tudjak pontosan, de eros a gyanujuk, hogy Indiabol telefonalnak ide.

     

    Kepzelheted, anyosom szinte levegot nem kapva meselte nekem es tobbszori telefonalas ellenere sem tudta hirtelen, hogy mi az igaz, a vejem eljott a munkahelyerol, hogy lassa, hogy valoban semmi baja nincs.

    Szerintem o meg azt gondolta, hogy mi tagadjuk el tole, hogy  meg  is tortent baleset.

     

    Na ez volt egy oriasi ilyedseg, amin anyosomnak keresztul kellett mennie.

     

    AZert az idosebbeknek eleg nagy stressz ez, hogy rendszeresen be akarjak oket csapni minden fele idetlen telefonokkal.

    Par eve meg kiraboltak fenyes nappal. Ugy sajnalom, igazan nem erdemli meg, hogy aljas emberek igy banjanak vele.  Ha velunk tortenik valami kis betegseg, az neki nem is olyan nagy dolog, mintha a gyerekeimmel, unokakkal tortenik barmi is.  Ugy felti oket, aggodik ertuk, szinte bele betegszik.Ha beteg valamelyik is, tobbszor felhiv, adtam-e ezt, meg azt, jobban vannak-e, figyelem-e oket elegge, ki ne menjenek sal nelkul es hasonlok.

     

    Ez volt egy izgis napunk a heten.

     

        

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  34. hus
    hus
    2014. március 1. 04:4053918.

    Ezt akartam nektek mutatni:

     

    http://globalnews.ca/news/1176063/at-least-60 -vehicles-involved-in-crash-on-southbound-hwy-400-opp/

     

    Tegnap 96 kocsi szaladt ossze az egyik  uton.  Kegyetlen ido volt. 

     

     

     

    Mindket kep Canadaban keszult, de nem nalunk. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  35. hus
    hus
    2014. március 1. 04:2953917.

    Szervusztok Draga lanyok, itt meg a februar utolso napja van, nektek mar marc. elseje. Marciusi tavaszt koszontok nektek. 

     

    Nalunk ez tortet tegnap.

     

    Oruletes hideg van nalunk, tegnap kozel -40C , (pontosan - 39C fok) volt 11 es 12 kozott.

    Elmentunk a lanyommal intezkedni, az idojaras 1 perc alatt megvaltozott, omlott a ho fujt a szel, boszorkanytancot jart a ret es hozta a szellel az orszagutra. Jegge fagyott minden. Mondom, egy perc alatt.

     

    Az egyik Hwy , de itt van, ezt szaladd at:

     

     

     

    Elmentunk vasarolni, amikor kiszalltunk a kocsibol a szel, a hideg Istentelen volt, ropitett minket arrebb es arrebb mindig.

    Neztem megint a 2 heti elorejelzest es marcius kozepe fele lesz csak 0 C nappal, ejjel -5.  Na mit szolsz?   Meg, hogy rozsat metszeni?  

    De azert a magokat veszem elo es atnezem. Persze, ha megtalalom oket.  Egy doboz biztos meg van.  

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  36. 2014. február 28. 22:2753916.
    Éppen kikapcsoltál.
  37. 2014. február 28. 22:2653915.

    Szervusztok.

     

    Látom itt vagy Klárám.

    Ügyes kis kertész vagy. Zsuzsóka is.

    Ámultam, hogy már annyi az idő, hogy Ti tűzdelitek a palántákat? 

    Ácsingózok csak a kert után. Szőlőt metszenem azt kell, az az én feladatom. Idén nem lesz virágzó tulipánom, osztódtak a hagymák. Gondolom kínjukban, mert nem kaptak tápanyagot tavaly. 

    Nálunk Apuka kitalicskázta a komposztot, a négy tyúk meg elterítette a kertben. Utána kapták a következő kupacot.

    Semmi gyom nincs a kertben, de gyanítom giliszta sem. 

    Már kérek egy videó felvételt ügyes kezelőktől, mert azt látni kell, ahogy viselkednek. Apuka hangját meghallva, mind ott terem és futnak utána.

    Csoda, hogy le vagyok sajnálva?

    Csaba nem szereti a tyúkokat, ha megy arra, előbb be kell csuknunk őket a helyükre. Egyszer rám hárult volna a feladat, de fülük botját sem mozdították, hiába hívtam őket.  

     

    Benikédnek boldog szülinapot kívánok.

     

    A paga (egyik kicsim hívta így a papagájt totyis korában) nagyon kedves madár, a hangját leszámítva. Viszont, ha véletlenül kirepül, sosem talál vissza. Ezt tapasztaltuk is.

    Jó éjszakát kívánok. 

  38. 2014. február 28. 22:0353914.

      Köszönnöm, Zsumikám, megnyugtattál, hogy jogos az aggódásom, nem az én külön hepciám.

       Javaslatod a lekvárral tökéletes, majd jól jön, most azonban átnyergeltem két másik süteményre.

      A Szuper sajtos keksz | Csak a Puffin a hűtőben szundikál, várja a holnapot. 

      A    Pudingos kekszek | NOSALTY – receptek képekkel 

    e  pillanatban készült el, lehet, kisütöm, mert nem vagyok álmos. Ám azt észben kell tartanom, hogy azért jó volna elaludni előbb-utóbb, mert 13 órakor frissen, vidáman megjelennem kell a földszinten.

      Igazán élvezetes volt a munka, sokat gondoltam rád és mindenkire, hogy megértem, miért szerettek süteményeket készíteni. Kellemes elfoglaltság. Talán a pudingos kekszeket összeteszem javaslatod szerint lekvárral. A naranccsal ízesítés különösen megragadott.

    előzmény:
    Zsumi45 (53913)
    2014-02-28  21:11
  39. 2014. február 28. 21:1153913.

    Édes Marikám!

    Hát van nagyobb öröm, mint unokáinkkal együtt örülni ? Veletek örülök!

     

    Most olvasok Jókai Annától egy regényt: Szegény Sudár Anna c.

     

    Ebben a 80-as évek Erdélyét, a címszereplő kicsi unkájának írt naplója formájában rajzolja meg.

    Az akkori, ottani helyzet nem ismeretlen előttem -jártunk át rokonokhoz-

    de a magyar nagymama és vegyes házasságból származó unoka kapcsolata nagyon különleges, szívszorítóan szép.

     

    Jó éjt, nyugalmasat kívánok Nektek!  

     

    előzmény:
    jara (53905)
    2014-02-27  22:45
  40. 2014. február 28. 21:0153912.

    Klárám!

    Úgy látom, Zsuzsa nem járt errefelé, így bátorkodom a személyes véleményemet elmondani cirtomhéj ügyben:

    Nem használok jó éve citromhéjat, csak a levét.

    A korongocskákat pikáns lekvárral tölteném: Kajszilekvár narancslével ízesítve, v. málnalekvár, meggylekvár. 

     

    Ma felbontottam egy olyan vörös szilvából főzött lekváromat, amit cellofánnal zártam, mert túl hígnak találtam a főzésekor.Azóta szépen beszáradt, s most még kenhető, de vágni is lehet. Aranygaluskát sütök, de töltöm a gombóckákat ezzel. Nyamm. Nagyon kellemesen savanykás. 

     

    Benikének nagyon sok-sok boldog születésnapot  kívánok!

    előzmény:
    klára13 (53911)
    2014-02-28  17:50
  41. 2014. február 28. 17:5053911.

      Tőled kérdezem, Zsuzsa, bár Zsumikánktól is kérdezhetném, de mégiscsak te vagy az egészség elhivatott bajnoka: megszállt a Szentlélek, és süteményt kívánok sütni holnapra az összegyűlt rokonságnak, és tanácstalan vagyok, mit tegyek, ha nincs biocitromom és citromhéj kellene a krémbe? Mossam meg jól, akár szódabikarbónával, hogy megnyugtassam lelkiismeretemet, mert tudom, hogy a viaszos mérget semmi sem viszi le a héjról, vagy hagyjam ki? Ám a héj jellegzetes aromája nélkül elképzelésem szerint semmit sem érne a krém.

       Süssem csak meg unokáimnak Hófehérke mostohája mérgezett almájának testvérét, a mérgezett citromkrémes kekszet? Mert mások is ezt teszik - aztán persze, hogy semmi bajuk, egyelőre -, de vajon mennyivel járulok hozzá egy majdan talán fejét felütő végzetes betegség kialakulásához? 

       Nagyon megragadott a sütemény: A szuper páros bevetésen: kókuszos keksz citromkrémmel | Csak a Puffin

     

       Csokoládétorta lesz, csokoládékrémmel nem cserélhetem fel. Vannak lekvárjaim, ragasszam őket azzal? Vagy létezik valami finom vaníliás krém? Na, ennek utána nézek...

    előzmény:
    szizsuzsóka (53907)
    2014-02-28  05:38
  42. 2014. február 28. 13:3753910.
      Nagyon különleges, kissé rendhagyó hír ez, Marika. A kislány matematikus, a kisfiú füzete csodaszép! Gratulálok!
    előzmény:
    jara (53905)
    2014-02-27  22:45
  43. 2014. február 28. 13:3553909.

      Az új családtagok ilyesmik.

     

      Dodó tegnap lelkesen mondta: Nagyon jó napom lesz holnap! Délelőtt farsang (Betmen), délután kismadarammal játszom, aztán megyünk  trandrisra.

     

    Ez utóbbi látogatás háromgyermekes  barátaiknál, állandó pénteki program ez, ők jönnek vagy Bazsiék mennek. Nyáron a fürdés volt a fő szám, innét lett az Andris és a strand összevonásából a strandris.

    előzmény:
    szizsuzsóka (53907)
    2014-02-28  05:38
  44. 2014. február 28. 13:2253908.

      Ó, én kosaras voltam a gimnáziumban! 158 centiméteremmel mi is lehettem volna más? Lelkesen ugrabugráltam a magasak között.

       Készen vagy a sövénnyel? Hogyan tudtad tartani azt a feltételezésem szerint nehéz elektromos eszközt?

       Van egy öreg ribiszkém, azt metszeni kellene?!Hiszen úgy vén a kis fa, ahogy van, és nagyon szorgalmasan terem.

       Holnap köszöntjük Benikémet 12. születésnapján. Mint írtam, tőlem pénznek örül, hanem volt másik kívánsága: papagáj. Megérkezett tehát a rózsaszín fejű madárkapár, másik Dodóé. Rettenetesen aranyosak!  Kézhez szoktatottak, szelídek, boldogan pusziszkodnak.

       Mondtam Zsófikámnak, lehet ám nemet mondani a gyermek kérésére, hiszen már korábban kijelentette, több állatot nem bír el a család!

       Nagyon aranyosan elmesélte, hogy ő egész gyermekkorában szeretett volna madarat, szülei nem engedték. És szálkás szőrű tacskóra vágyott, azt sem engedték. Amikor hozzánk költözött, kérdezte Balázst a kutyáról, de nem engedte, mert volt itt már négy. Akkor arra gondolt, hogy vajon lesz-e olyan az életében, amikor saját maga dönthet?

       Most már van két tacskó, lesz harmadik is. Közös megegyezéssel, és a legfiatalabb Benié lesz. Szerintem egyszer csak hozzájut egy kölyökhöz Dodó is! Négy tacskó! Anyám! De ha bennük van a boldogság csak legyenek. Nem sok vizet zavarnak nálam. Lelkesen rohannak fel hozzám, megnézni, van-e Zsuzsunak maradéka. Azt szélsebesen felfalják. Aztán kitessékelem őket, mert hajlamosak leróni hálájukat. Egy kis kolbászka... egy kis öntözés... Otthon persze szobatiszták a kis zsiványok!

       

    előzmény:
    szizsuzsóka (53906)
    2014-02-28  05:20
  45. 2014. február 28. 05:3853907.

    Janka ! Ez nálunk is így van , aki bírja marja. ! Ami rossz elsősorban a bizonytalanság. Talán egyelőre a nyugdíj a biztos bár nagyon alacsony bevétel. egyelőre, mert nem tudni meddig, 

    Ami a nyugdíjügyben bosszantó csak az, hogy azt írják, hogy a dolgozók nem tudnak ennyi nyugdíjast eltartani.Nem kell engem eltartani. 44 évig fizettem nyugdíjjárulékot , abból megélhetek. Ráadásul a nyugdíj kiszámításánál a fizetés 60 %-a  volt a nyugdíjalapom, mert   a többit levonták, hogy az alacsonyabb nyugdíjakat tudják fizetni.

     

    előzmény:
    csinomjank (53901)
    2014-02-27  07:40
  46. 2014. február 28. 05:2053906.

    Én nagymama voltam amikor először beletaláltam a kosárba. Se dobni, se elkapni nem tudok !

    Tegnap megnyírtam a sövényt, géppel . Már nagyon magas volt. Unokám összeszedte az ágakat, egész szép lett. Ha nem esne az eső hét végén a fákat metszenénk. unokám a nagy almafát, én a kis fákat. a ribizliből is kivágtam az öreg ágakat. 

    Ma veszünk fóliát és az esős napokon meghegesztjük . Fel kellene állítani a fólia sátrat, sajnos férjem válla miatt nehézkes !

     

     

    előzmény:
    klára13 (53895)
    2014-02-26  21:32
  47. 2014. február 27. 22:4553905.

    Szervusztok.

     

    Ma is nőtt kisfiad videójának nézettsége, lájkoltam is. Tetszett.

    Nálunk is volt izgalom unoka miatt.

    Másodikos Szonjám a Zrínyi matematika versenyen résztvevő volt.

    Azért írtam így, mert a nyerő listán nincs rajta.

    Tényleg, azt mondtam-e, hogy elsős unokám (Brúnó) füzetét pedig szépségversenyre vitték? Arról sem tudok többet.

     

    előzmény:
    csinomjank (53902)
    2014-02-27  07:42
  48. 2014. február 27. 22:1053904.
    Jó éjszakát kívánok!
  49. 2014. február 27. 08:5753903.

    Klára itt derülök, hogy milyen hasonlóképpen gondolkodunk, én is utána néztem, hogy ki is ez a Hevesi Krisztina, és ezután már el is fogadtam ebben az öltözékben. Mert nem egy üres fejű nőről van szó.

    Úgy szoktam csinálni, hogy délután felveszem az adást, ha jónak találom megnézem.

    előzmény:
    klára13 (53892)
    2014-02-26  21:06
  50. 2014. február 27. 07:4253902.
    koszonom mindenkinek ,aki megnezte a kisfiam videojat ... nagyon orult neki , hogy novekedett a nezettsege :)

Címlap

top