Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Közös kassza

Torolt_felhasznalo_292513
Torolt_felhasznalo_292513
Létrehozva: 2006. június 23. 09:52
Helló Mindenkinek!

Tegnapi napon a párommal egy elég kényes kérdésben vitáztunk össze, és kíváncsi lennék, másoknál ez hogyan működik.

A történethez hozzátartozik, hogy két éve jöttünk össze, másfél éve együtt is élünk. Mindketten elég szépen keresünk, de abból én kocsi- Ő lakástörlesztést fizet. Nem vagyunk közös kasszán, de igyekszünk mindenből felerészben kivenni a részünket (bevásárlás, szórakozás, stb.). Idén eljegyeztük egymást, és jövőre tervezzük az esküvőt. Namármost én az esküvő tervezése óta pánikolok, mert nem tudom, miből fogom a részemet kifizetni. Páromnak a havi keresete mellett évente kétszer van prémium, amiből Ő lazán állja a maga részét. Tegnap felvetettem, hogy nekem problémát okoz az esküvő anyagi része (megmondom őszintén, még annyi pénzem se lesz, hogy egy menyasszonyi ruhát kölcsönözzek, nemhogy lagzit tartsunk). Erre ő felajánlotta, hogy ő majd kifizeti, én meg majd "visszatörleszthetem". Na itt egy kicsit kiakadtam, mivel egy házassággal úgy gondolom, a vagyonközösséget is fel kellene vállalni, és vajon érdemes-e úgy férjhez menni, hogy utána törleszthetem a költségeket. Ő még nálam is jobban felháborodott, hogy én mit várok, hogy átutalja a prémiumát a bankszámlámra? Namármost tegnap délután óta nem szólunk egymáshoz.

A tapasztalatotokat várnám, ki hogy oldotta meg ezt a kérdést, hiszen bizonyára van több olyan pár, ahol az egyik fél kevesebbet keres, mint a másik... Várom véleményeteket!
  1. 2006. június 23. 10:4851.
    igazad van  
    előzmény:
    csibelány* (46)
    2006-06-23  10:45
  2. Torolt_felhasznalo_292513
    Torolt_felhasznalo_292513
    2006. június 23. 10:4850.
    Elhihetitek, én is pont ezeket mondtam neki, de makacs egy természet. És ami a legidegesítőbb, hogy még ő néz hisztisnek, amiért kiakadtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. június 23. 10:4749.

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Dehogy!

     

    Azt az unokák kapják a nagyszülőktől!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_144985 (45)
    2006-06-23  10:44
  4. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2006. június 23. 10:4748.
    ilyen pasival nem kötnék házasságot.
    Később mi lesz, ha máé az esküvő anyagi része is gond???
    ha jön a gyerek mi lesz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  5. Torolt_felhasznalo_295321
    Torolt_felhasznalo_295321
    2006. június 23. 10:4647.

    Szia!

    Szoktál lottózn? Ha megnyernéd a fődíjat, úgy pár milliárdot. Akkor vajon ő megharagudna-e ha mondjuk te elmennél egy földkörüli útra, ő meg csak azért nem tudna veled menni mert nincs rá pénze.

    Hiszem azt hogy ma elengedhetetlen a házassági szerződés, de amit a párot akar szerintem már TÚLZÁS!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  6. 2006. június 23. 10:4546.

    én azt gondolom, ha már 1x férjezmegyek, legyen közös a lakás is. szóval tuti 2őnk nevén lesz az új.

    pedig égettem már meg magam nagyon. az exemmel közös lakásunk volt, ami csak az én nevemen volt, hiába tettem bele én a több pénzt, a felét vitte. én meg nem vitáztam. ha neki így tiszta a lelkiismerete, tegye. nem boldog tőle.

    előzmény:
    vivetta (39)
    2006-06-23  10:38
  7. Torolt_felhasznalo_144985
    Torolt_felhasznalo_144985
    2006. június 23. 10:4445.
    és az unokák majd külön kapnak csokit a nagyitól meg a nagypapitól...??? én ezt még mindig nem értem...
    előzmény:
    hopparezim (38)
    2006-06-23  10:38
  8. Torolt_felhasznalo_342976
    Torolt_felhasznalo_342976
    2006. június 23. 10:4344.
    Ne bántsd van épp elég baja,ő is tudja hogy ez igy nem jo ezért nyitotta a topicot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (42)
    2006-06-23  10:42
  9. 2006. június 23. 10:4243.

    nagyon fiatal vagy ennyire megalkudjál! ((( találnál különbet is, hidd el.

    önző ember lehet a párod. ((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (40)
    2006-06-23  10:39
  10. 2006. június 23. 10:4242.

    Jesszum pepi! Amikor majd gyesre mész, kölcsönkérsz aputól, hogy kifizesd a fele cumisüvegre valót??? És ha nem tudod neki megadni, akkor mi lesz? Beperel, hogy tartozik a nejem az esküvőnk fele árával, fele pelussal, fele bébiétellel??

    Gondolkozz már, ehhez a pasihoz feleségül menni???

    Ne haragudj, de teljesen felhúztam magam rajta. A saját esküvődre kölcsönad a leendő férjed... Az évszázad megalázása...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  11. Torolt_felhasznalo_622779
    Torolt_felhasznalo_622779
    2006. június 23. 10:4041.

    Ne vedd bántásnak, és soha ne kerüljön rá sor, de mi lenne a pároddal, ha holnap felmondanának neki a munkahelyén és 2 hónapig nem lenne minkálya, utána pedig csak annyit keresne mint te. Vag y ha egy hosszabb betegállományba kerülne? Akkor? Amíg "eltartanád" utána törlesztené? Már a gondolat is furcsa. A gyerek pelenkáját ki veszi majd? Ha az Ő ingét vasalod, és pörgeted a villanyszámlátt vele, akkor azt ki fizeti?

    Tényleg nem megbántani akartalak, de ezt látom a barátnőméknél is, és annyira bosszant. Náluk úgy rendeződött a dolog, hogy a barátnőm most 4 hónapig táppénzre kényszerült és a párja belátta, hogy tarthatatlan az állapot.

    Minden jót nektek és mielőbbi békességet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  12. Torolt_felhasznalo_292513
    Torolt_felhasznalo_292513
    2006. június 23. 10:3940.
    Párom 27, én 24. Anyukáját annyiban támogatja, hogy a telefonszámláját ő fizeti, egyébben nem.
    előzmény:
    csibelány* (36)
    2006-06-23  10:35
  13. 2006. június 23. 10:3839.
    nálunk is az én lakásom lett eladva, hogy vegyünk egy nagyobbat, de még így is fele-fele maradt a tulajdonjog, mivel a hitelt a férjem tudta felvenni, igaz együtt fizetjük!
    előzmény:
    csibelány* (36)
    2006-06-23  10:35
  14. 2006. június 23. 10:3838.

    Ezzel a közös kasszával nincs semmi baj, amig nincs probléma a házasságban. Ismerősök története: férfi nem költ semmire, minden pénzét félrerakja közös! lakásra. Nagy a szerelem, házasság stb. Kimennek külföldre dolgozni. A feleség nem talál munkát, a férfi még mindig nagyon jól keres. Boldogok egy évig. Aztán a nő lelép a szomszéddal, viszi a félretett pénz felét. Nem mondom, hogy a pénzéért ment hozzá, de nekem nem lenne gyomrom lenyúlni más ember pénzét. Gyerek nem volt.

     

    Mi külön kasszán vagyunk a párommal, azt tervezzük, ha összeházasodunk, akkor közös lesz a kassza.

    Leendő Apósomnak - Anyóssal együtt 40 éve boldog házasok! - van külön kasszája. Dolgozik is, és nyugdíjas is, és a nyugdíj külön számlára megy, félreteszi az unokáknak, és ahhoz senki nem nyúlhat. Szerintem ez nagyon jó.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. június 23. 10:3737.
    az exem pontosan 6x (!) annyit keresett mint én. és?! közösen éltünk! soha nem ő vett nekem vmit, hanem mi vettünk! és ez így normális. (az is igaz, hogy a teljes fizumat megkapta, mert én nem tudok a pénzzel bánni...)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394079 (34)
    2006-06-23  10:34
  16. 2006. június 23. 10:3536.

    szia

    eszerint a lakás is az övé?! jajjjjj de ugye nem vágja a fejedhez?!

    én most készülök férjhezmenni, a párom rendezi a költségeket. viszont nekem van lakásom, amit árulni kezdünk, hogy lehessen közös, nagyobb. soha nem fordulna meg a fejünkben, hogy enyém, tiéd! hiszen házasságot kötünk, közös az életünk, a boldogságunk, a terheink!

    nyitottunk egy bankszámlát, amire X összeget utaltunk hó elején. kevésnek bizonyult, így persze elmegy a teljes fizunk, az enyém hamarabb, mert kevesebb. de ha szeretnék vmit venni szó nélkül odaáll és kifizeti. mert nem azért nincs pénzem, mert elvertem magamra.

    hány évesek vagytok egyébként? a párod nem segíti az anyukáját, így hog minimálból él?!

    sajnos ezen tényleg el kell gondolkoznod, mert így leélni egy életet nagyon nehéz lehet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (29)
    2006-06-23  10:29
  17. Torolt_felhasznalo_342976
    Torolt_felhasznalo_342976
    2006. június 23. 10:3435.
    Már csak azt nem értem ha valaki szereti a másikat akkor pont vele nem fog "irigykedni".
    Azt pedig tudatositanod kéne benne hogy a házasság a KÖZÖS életről szól,arról hogy MINDNT megosztotok egymással,érzelmi és anyagi téren is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (29)
    2006-06-23  10:29
  18. Torolt_felhasznalo_394079
    Torolt_felhasznalo_394079
    2006. június 23. 10:3434.
    Szerintem a közös kassza nem mindig működik. Mi van akkor, ha valamelyik 2x, 3x annyit keres, van ingó- és ingatlan vagyona stb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_203243
    Torolt_felhasznalo_203243
    2006. június 23. 10:3433.

    szerintem normális a saját megtakarítás, mert sajnos elég lazán értelmezik mostanság a házasság fogalmát, és egy esetleges váláskor azért jül jön némi tartalék. erre is láttam már rossz példát: a nő olyannyira megbízott a kedves férjben, h egy  bankszámlára ment a fizetésük, de csak egy kártya volt hozzá (meg sajnos a férj nwevén volt...). ami szépen azzal járt, h váláskor a férjúr még hónapokig a nő pénzéből élt, mert elvitte a kártyát, és a bürokrácia miatt beletelt kis időbe, amíg új számlára utalták a fizetést...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_144985 (28)
    2006-06-23  10:27
  20. 2006. június 23. 10:3332.

    Szia,

    sajnálom, hogy így gondolkodik a barátod!

    Mi a férjemmel közös kasszán vagyunk mióta együtt élünk. Mindkettőnknek van külön számlája, de arról fizetünk amelyikről akarunk. Az ő fizuja korábban érkezik, mint az én ösztöndíjam, így a rezsi az ő pénzéből a többi az enyémből megy! Sosem volt ebből gond! Még csak az kéne.....

    Remélem tisztázódik a helyzet! Szorítok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  21. Torolt_felhasznalo_405853
    Torolt_felhasznalo_405853
    2006. június 23. 10:3331.

    Mai napig nem értem Nagyapámat, aki amikor elvette Nagyanyámat és egyértelmű volt, hogy háztartásbeli lesz, fizetést ajánlott fel. Na senki se gondolja, hogy őrült összegről van szó. Amikor huszonévesen ezt megtudtam, csak néztem mint aki nem teljesen normális.

    Szerintem ez és a Te szituációd is megalázó !!!!!

    Nem tanácsot akarok adni, de ezek után ne hidd, hogy csak egy férfi van a világon !!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  22. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2006. június 23. 10:3030.
    Mármint most úgy állunk mindent közösben, hogy mindenki beleteszi a részét ... ez félreérthető volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_276548 (27)
    2006-06-23  10:26
  23. Torolt_felhasznalo_292513
    Torolt_felhasznalo_292513
    2006. június 23. 10:2929.
    Lehet, hogy csak most látom ilyen keserűen a helyzetet, remélem, meg tudjuk majd oldani. Sajnos szüleinktől anyagi segítséget nem várhatunk, mindkettőnk édesapja meghalt, az Ő anyukája minimálbérből él, enyém nyugdíjas...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_144985
    Torolt_felhasznalo_144985
    2006. június 23. 10:2728.

    és én még morgok a vb miatt ...  számomra ez felfoghatatlan, előttem nem ilyen példák voltak és még soha egyetlen kapcsolatom sem működött így- persze még működhet   bár azt hiszem, ezt én már nem tudnám megszokni - halálosan megsértődnék, ha a szerelmem,akiről úgy érzem ezer évig a szerelmem lesz, nekiállna számolgatni, osztani-szorozni-levonni és törlesztőrészleteket számolni...akkor minek élünk kapcsolatban? hát nem azt gondoljuk, h együtt öregszünk és halunk meg? akkor minek a "saját" pénz? mit kezdünk vele?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203243 (24)
    2006-06-23  10:22
  25. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2006. június 23. 10:2627.
    Mi 3,5 éve vagyunk együtt, mindent közösben állunk DE ha házasságra kerül a sor, akkor szerintem nem normális dolog a külön kassza. OK, maradjon meg mindenkinek a külön bankszámlája, de legyen egy közös is, amire mindketten átutaljátok a fizu x %-át, és abból fizettek mindent. Nyilván aki kevesebbet keres, az kevesebbel járul hozzá a költségekhez. De a házasság, az vagyonközösség is egyben, ezt is jelenti, ha a párod ezt nem tudja felfogni, akkor nem érett a házasságra. Én a helyedben nagyon meggondolnám ezt a házasságot.....később mi lesz, tényleg, ha GYES-en leszel, akkor is az lesz, hogy tőle kell majd engedélyt káérni, ha elfogy a GYES-ed (ami az összege miatt a hónap elég korai időpontjában megtörténik), hogy vegyél magadnak mondjuk egy cipőt, vagy amit akkor kajára költötök, annak a felét majd törleszted neki vissza, ha újra munkába állsz? Egy ilyen szemléletű emberrel szerintem ne számíts sok jóra házasság szempontjából...2 év még nem a világ, még léphetsz. Ha vele maradsz, akkor inkább kérjél kölcsön ruhára a szüleidtől, vagy más rokonodtól, de azt nagyon megalázónak érzem, hogy ő kölcsönad neked menyasszonyi ruhára  . Egyébként meg számíts arra, hogy a jövőben sok vitátok adódhat az anyagiak miatt. Tényleg nem elkeseríteni akarlak, de sajnos erre simán rámehet egy házasság...akkor meg inkább most lépjél még.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52

Címlap

top