Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lányok a netes társkeresőn

AlFresco
Létrehozva: 2007. Április 23. 11:20

Miért fordul elő nagyon gyakran, hogy amikor az ember fia levelet ír egy netes társkeresőn egy lánynak, akkor egyetlen sorral, egyetlen szóval sem válaszolnak neki?
Merthogy ez elég gyakran előfordul.
Érthető persze ha valakinek nem tetszik a bemutatkozása, vagy nem tetszik a levél amit írt, vagy nem tetszenek a fényképei, vagy nem tetszenek az adatai amiket megadott... Ez teljesen érthető. De ilyen esetben is nagyon egyszerű lenne indoklás nélkül válaszolni valami olyasmit, hogy "ne haragudj, de inkább nem" vagy csak "bocs, de mégsem".

Ez a gesztus, vagyis hogy a megszólítottak semmit sem válaszolnak a levélre, szerintem kb azzal egyenértékű mintha a valós életben felhúzott orral vagy bután bámulva (kinek mire futja) szó nélkül elfordulnának.
Persze, van egy jó oldala is ennek a dolognak, mégpedig az, hogy aki egy szót sem tud válaszolni, az ezzel már minősítette is önmagát, és innentől kezdve már nem is érdeklődik utána az ember.

Szerintem ha valaki szükségesnek tartja hogy egy netes társkeresőn (is) próbálkozzon azzal hogy rátaláljon valakire, akkor az részben azért teszi ezt, mert máshol nem nagyon tud ismerkedni... De ha valaki természetesnek veszi, hogy egy hasonlóképpen a neten is társat kereső ember levelére egy szót sem válaszol, az gondolkodjon el rajta, hogy minden rendben van-e a kommunikációs módszereivel (meg talán az önértékelésével), és hogy talán pont azért nem talál magának társat, mert megengedi magának hogy szó nélkül elforduljon, akár a valós életben, akár a netes társkeresőn.


Biztosan vannak itt olyan lányok, akik regisztráltak valamelyik társkeresőn - Ti szoktatok válaszolni a nektek küldött levelekre?

  1. Torolt_felhasznalo_661959
    Torolt_felhasznalo_661959
    2007. Április 23. 13:1676.

    Mivel miindenki a nagy Ő-t keresi, így mindenki egy álommal kezd neki a keresésnek, miközben nem is ggondolja, hogy az aki a fénykép alapján nem a No1. az az életben valójában egy nagyon kedves, arnyos, éy igazán hozáilő nő/férfi.

    Csak hát sajnos az a fotó...

    És ezem az sem változtat, ha valaki azt írja, hogy nem a külső számít....nem a fenét nem 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. Április 23. 13:1575.
    A rövidebb válaszom az, hogy olvasd végig a topikot :-)

    A hosszabb pedig az, hogy azt tisztáztuk, hogy olyan levelezésről van szó, ahol megfelelünk a leírt dolgoknak, és személyre szóló, nem sablon leveleket írunk/kapunk.
    előzmény:
    newsees (70)
    2007-04-23  13:13
  3. 2007. Április 23. 13:1474.

    Nem olvastam vissza, nem tudom, miket válaszoltak neked.....nekem az a véleményem, hogy nem biztos, hogy azért regisztrál valaki egy netes társkeresőbe, mert másképp nem talál társat magának. Szerintem sokan azért is, hogy "udvartartást" szerezzenek, hogy középpontban legyenek, foglalkozzanak velük....stb. Megkockáztatom, még az is lehet, a valóságban van társuk, csak ez egy szórakoztató időtöltés, és majdnem teljesen kockázatmentes.

    Ezt csak azért írom, mert a soraidból az tűnik ki, nagyon komolyan veszed ezt a fajta ismerkedést, pedig lehet, jobb lenne, ha kicsit könyedébben fognád fel.

    Nem válaszolt, meg van a véleményed róla (ami kétségtelenül jogos is!!!!), aztán kész.

    Én társkeresőbe egyszer ha regisztráltam (azt hiszem, a habostorta volt az, még vagy 6-7 éve), nem volt hihetetlen nagy tumultus, de úgy rémlik, mindenkinek válaszoltam, mert nem szeretem a félbehagyott dolgokat. Ja, és igazából nem is társat kerestem, inkább beszélgetőpartnert, haver, barátot. Ha ebből indulsz ki, kisebb a csalódás veszélye. És egy jól induló barátság később bármivé fejlődhet 

     

    A másik pedig, hogy én a kimondottan társkereső oldalak helyett inkább a chat-et ajánlanám (a trefort régen egészen jó volt, nem tudom, mostanra mivé lett). Ott jobban ki tud bontakozni az ember, közösben is, privát is. Nekem valahogy kicsit visszatetsző a kimondottan társkereső oldal, az olyan, mint az újságban a házassági hirdetés! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2007. Április 23. 13:1473.
    egyet értek a topikindítóval, szerintem is mindenki megérdemel egy sort, hogy "köszi a levelet, de mást keresek..."
    amikor neten ismerkedtem igyekeztem válaszolni minden normális levélírónak. akkor is, ha sokan tényleg kötekedni kezdtek, hogy "na és kit keresel, te felszínes liba.."
    mindegy. viszont én is írtam ugyanúgy a szimpi pasiknak, és nem emléxem, hogy egyszer is válaszoltak volna, hogy köszi, de nem, inkább ők is levegőnek néztek. (igaz általában volt kedvük ismerkedni)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2007. Április 23. 13:1472.
    Teljesen egyetértek veled
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661959 (64)
    2007-04-23  13:04
  6. Torolt_felhasznalo_968269
    Torolt_felhasznalo_968269
    2007. Április 23. 13:1371.
    Engem legtöbbször (napjában párszor) azzal bombáznak, hogy legyek harmadik. És mikor beírom, hogy nem preferálom a távkapcsolatot (kettő ilyenem ment már tönkre, többet nem vállalom be), azért csak írnak az ország másik végéből. Mikor kedvesen (tényleg!!!) visszaírtam, hogy bocs, de nem. Akkor az egyik srác visszaírt, hogy izé vagyok, mert Neki van lakása, és abban pedig lehetne kezdeni a közös életünket, és mi van egyébként is? Nekem semmi sem elég???  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661959 (67)
    2007-04-23  13:11
  7. 2007. Április 23. 13:1370.

    Nem olvastam vissza, így lehet hogy már írtak ilyen hozzászólást. Én irdatlan régóta vagyok fent a társkeresőn és tudnék mesélni mint a másik oldalon lévő.

    De a kérdésedre visszakérdezve, szerinted annak mit kellene írnom aki az általam külön kiemeltem megemlített paraméternek cseppet sem felel meg? Nem írom körbe, ez a magassági korlát. Az első pár évben nem volt és bizony megszenvedtem én is és a jelentkező apró férfiak is. Nem jött a szikra.

    Most ha jelentkezik valaki annak ellenére hogy kiírtam hogy neee tegye, egy mondatban megírom ha van időm hogy a reglapomon jelöltem hogy ő ne jelentkezzen. Ha nincs időm akkor úgy gondolom hogy hátha átolvassa még egyszer azt amit írtam és rájön miért.

    Egyéb esetben igyekszem minél hamarabb válaszolni, hogy szimpatikus-e vagy sem a jelentkező. A randik egy külön misét megérnének ezek után, de ez már egy másik topik témája lehetne  

     

    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  8. 2007. Április 23. 13:1269.

    Teljesen igazad van. Adatok, jól-rosszul megfogalmazott bemutatkozások és elkapott fényképek (hogy a beállított fényképeket ne is említsem) alapján nem lehet ismerkedni.
    Ehhez hozzájön még az, hogy a bőség zavara miatt nem is szánnak elegendő időt egymásnak az emberek, hanem rögtön, gyorsan, akár elhamarkodottan ítélnek.


    Ezzel a lendülettel töröltem is magamat a párkeresőn.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661959 (64)
    2007-04-23  13:04
  9. 2007. Április 23. 13:1268.
    Pontosan. A felszínesség jó szó. Jót beszélgetni? Hát ilyet talán két emberrel tudtam a huszonvalahányból, akikkel kapcsolatba kerültem. Lehet, hogy túl érzékeny vagyok, de engem elkeserített, hogy senkivel nem tudtam igazán egy hullámhosszra kerülni. Aztán az is, hogy iszonyú sokan feleséggel az oldalukon akarnak ismerkedni, hogy sokan csak szexet akarnak. Illetve a legtöbbjüknél még az se derült ki, hogy mit akarnak...
    Nekem egyszerűen túl személytelen a netes társkeresés. Tudom, sokan itt találják meg a párjukat. Nekik iszonyú szerencséjük van...
    előzmény:
    AlFresco (61)
    2007-04-23  12:57
  10. Torolt_felhasznalo_661959
    Torolt_felhasznalo_661959
    2007. Április 23. 13:1167.

    nemlegest  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_661959
    Torolt_felhasznalo_661959
    2007. Április 23. 13:1066.

    Mi lehet???

    A lányok biztos tudják miért nem ér megy egy válaszlevelet sem.

    Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kb 15 levélből egyszer azért kapok választ  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. Április 23. 13:0865.
    Mi lehet annak a levélnek a szövege, (főleg első levél) pár mondat, amire nem lehet reagálni? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661959 (64)
    2007-04-23  13:04
  13. Torolt_felhasznalo_661959
    Torolt_felhasznalo_661959
    2007. Április 23. 13:0464.

    Sziasztok!

    Én azt gondolom (2 év tapasztalattal) hogy ez a netes társkeresés egy alapvetően elhibázott dolog.

    Ugyanis itt az ember néhány sor, pár sablonkérdés, és egy-két jól rosszul sikerült fotó alapján próbálja meg eldönteni, hogy a másik lehet-e a nagy Ő. Ez a lehetetlennel határos. Azt gondolom, hogy végtelen sok ember megy el egymás mellett, akik akár tökéletes pár is lehetnének. Persze a szándék valamilyen szinten mindenkiben megvan, hiszen ezért vannak a trárskeresőn...azonban a bátorság, és a hozzáállás már hiányzik. Persze előttem is vannak pozitív tapasztalatok, de a tény tény marad. A személyes találkozás sokkal (ezerszer-tízezerszer) többet ér mint a fent leírtak.

    Mert nekem sem szoktak válaszolni, habár nem sablon leveleket küldök, de kivel találkoztam lányokkal elképesztő dolgokról meséltek a pasik részéről is.

    Tehát bízvást állíthatom, hogy  bár a topicindítás jogos, de a megoldás t nem itt kell keresni....írom mindezt úgy, hogy két éve vagyok regisztrálva   

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_375334
    Torolt_felhasznalo_375334
    2007. Április 23. 13:0063.

    Mondjuk, az is igaz, hogy jobb, ha teljesen - már amennyire lehet ilyen keretek között - felvállalod magad. Mert lehet, hogy kevesebb lesz az, akivel kapcsolatot tudsz teremteni, de az legalább reményteljesebb lesz. Hajlamosak vagyunk arra, hogy elhallgassunk dolgokat, kedvezőbb színben tüntessük fel magunkat, gondolok olyanra, hogy letagadunk a korunkból, olyan képet teszünk fel magunkról, ami nem reális, vagy nem mutat meg eléggé minket, stb. Jól is teszed, ha nem így cselekszel.

    Egyszer én is megcsináltam, hogy direkt beírtam olyat a bemutatkozásomba, amiről tudtam, hogy bizony, csökkenteni fogja a jelentkezők számát, meg vannak, akiket visszariaszt, de tudtam, hogy van, aki viszont pont ezért fog megkeresni, és be is jött.   Kaptam egy levelet, hogy "bingó", stb., és én is azt éreztem, hogy "bingó". És lőn!  

    előzmény:
    AlFresco (59)
    2007-04-23  12:54
  15. Torolt_felhasznalo_410747
    Torolt_felhasznalo_410747
    2007. Április 23. 12:5962.

    Lehet az életben is ismerkedni, de ki lehet próbálni ezt a lehetőséget is..  

     

    Nekem bevált   

    előzmény:
    bambiandi (51)
    2007-04-23  12:37
  16. 2007. Április 23. 12:5761.
    Szerintem abból hogy az ember több emberrel kerül kapcsolatba a neten, nem következik hogy nagyobb lenne az esély: minél több emberrel kerülünk kapcsolatba, a viszonyok szükségszerűen egyre felületesebbek lesznek. Melyik lenne tartalmasabb: pld akárhol, egy rendezvényen, egy bulin mondjuk néhány óra alatt beszélgetni egymás után kétszáz emberrel, vagy beszélgetni két emberrel?

    előzmény:
    Szantálfa (58)
    2007-04-23  12:52
  17. Torolt_felhasznalo_410747
    Torolt_felhasznalo_410747
    2007. Április 23. 12:5460.

    Én többször is voltam fent több netes társkeresőn, és előfordult párszor, hogy nem válaszoltam. Az okok:

    1. Az adatlapomon világosan szerepelt, hogy 25 éves lányként komoly kapcsolatot keresek, életem párját szeretném megtalálni. Erre kaptam olyan maileket is, hogy lenne-e kedvem összejárni szexelgetni, illetve volt olyan, ahol 50-es vén kéjenc a szottyadt feleségével együtt keresett magának harmadikat...  Mondjuk asszem őket elküldtem melegebb éghajlatra, tehát válaszoltam  

    2. Első levélnek valami rövid pár soros dolgot vártam, rövid érdeklődést vagy bemutatkozást. Ezzel szemben voltak olyanok, akik elsőre rámzúdítottak egy 10 oldalas levelet.

    Volt egy csávó, aki több oldalon keresztül ecsetelte az önéletrajzát, hobbijait, versidézeteket is mellékelt... Mint később kiderült, a gépén valószínűleg előre meg van írva a szöveg és amint egy új tag beregisztrál, ctrl C+ ctrl V és már küldi is neki...  

    Na az ilyeneknek nem válaszoltam, a "normálisabbaknak" igen.  

    Megjegyzem, hogy a jelenlegi kedvesemet, azóta már élettársamat is a neten ismertem meg, tehát hiszek a netes társkeresőkben, lehet ott is társat találni, méghozzá nagyon jót is.    

    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  18. 2007. Április 23. 12:5459.

    Az rendben van hogy találhatok magamnak barátnőt - szerintem a neten azért regisztrál az ember egy társkeresőn, mert per pillanat mondjuk nincs sok lehetősége a valós életben ismerkedni.
    "Gyakorlat" lehet hogy kell ahhoz hogy levelet írjon az ember, de én alapvetően csak úgy fogok levelet írni ahogy szoktam, és ahogy kedvem van - nem eladni akarom magam, hanem megismerkedni valakivel, szóval nem stresszelek a dolgon.

    De azért köszi a biztatást :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_375334 (57)
    2007-04-23  12:51
  19. 2007. Április 23. 12:5258.
    Igen, ez az esély-dolog eléggé ellentmondásos. Mert ugye azt mondják, hogy a neten nagyobb az esélyed megtalálni az igazit, mert több emberrel kerülhetsz kapcsolatba. De éppen ezért kisebb is az esélyed, hogy abból a hatalmas halmazból, ami tele van hulladékkal (bocs a szóhasználatért, akinek nem inge, úgyse veszi magára) megtaláld azt a néhány szóba jöhető egyént. Az életben ennyivel is könnyebb az indulás: ott már egy tekintetből, mozdulatból lehet következtetni. Csak hát ott meg kisebb a "halmaz", amiből válogathatsz... Szóval nem egyszerű
    előzmény:
    AlFresco (53)
    2007-04-23  12:39
  20. Torolt_felhasznalo_375334
    Torolt_felhasznalo_375334
    2007. Április 23. 12:5157.
    Megnéztem a bemoldalad. Szerintem simán találhatsz barátnőt magadnak, csak egy kis gyakorlat kell hozzá, hogy kiknek írj és hogyan. Sajnos, vannak olyan nők, akik vagy arra buknak, hogy "vállalkozó" az illető, vagy a szépfiúkra, vagy a magasságra, a pozícióra, ilyesmi. Hallottam pl. két 190 cm-nél magasabb pasitól is, hogy sorban kapták a szexuális ajánlatokat a neten.  
    előzmény:
    AlFresco (54)
    2007-04-23  12:42
  21. 2007. Április 23. 12:5056.

    Szia!
    Szerintem jogos a felháborodásod, sajnos a tiszteletnek ez a formája (is) kezd kiveszni...  És magyarázatok ide, kifogások oda, ez igenis szomorú dolog, és ez a topik igazi üzenete szerintem.

    előzmény:
    AlFresco (46)
    2007-04-23  12:25
  22. 2007. Április 23. 12:4755.
    Értem persze de sokkal jobban tudnál érvényesülni élőben./helyes srác vagy,biztos megfogna a mosolyod/Én egy kép alapján nem tudnék dönteni ahhoz kell a találka is de lehet,hogy amit írsz az nem fogna meg.Én a személyes találka varázsában hiszek! 
    előzmény:
    AlFresco (54)
    2007-04-23  12:42
  23. 2007. Április 23. 12:4254.
    Hát, szerinted miért van fenn egy netes társkeresőn valaki? Pld azért, mert az életben annyi helyen tudna ismerkedni hogy még válogathat is?
    Szerintem ha valaki tényleg társat keres, akkor azért van a neten, mert az is egy lehetőség. Ebből persze nem következik hogy ez lenne az egyetlen lehetőség, és az sem, hogy csak a neten ismerkedne az illető.


    előzmény:
    bambiandi (51)
    2007-04-23  12:37
  24. 2007. Április 23. 12:3953.

    Igen, teljesen megértem hogy ha megcsömörlik ettől az ember és elege lesz - nem csinálok ügyet abból ha nem válaszol valaki, sosem szoktam utána leveleket írni hogy "de miért nem válaszolsz", vagyis elfogadom ha valaki nem ír - de ettől még meg lehet ezt unni, és tényleg úgy gondolom én is hogy inkább a valós életben esélyes társra akadni.

    előzmény:
    Szantálfa (49)
    2007-04-23  12:35
  25. Torolt_felhasznalo_202250
    Torolt_felhasznalo_202250
    2007. Április 23. 12:3752.

    Szia!

    Én igen - többnyire. Lány létemre lányt keresek és nagyon bosszant, amikor aznap már a 10-ik pasi kattant rám és akkor lehet, hogy elfogy a türelmem és már nem válaszolok neki, csak törlöm a levelét. Hozzáteszem, hogy az én bemoldalamról kiderül, hogy lányt keresek és nem fiút és ezért nehezen tolerálom a nyomulását az ellenkező nemnek. De igazad van - alapvetően azért bunkóság nem válaszolni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top