Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lányok a netes társkeresőn

AlFresco
Létrehozva: 2007. Április 23. 11:20

Miért fordul elő nagyon gyakran, hogy amikor az ember fia levelet ír egy netes társkeresőn egy lánynak, akkor egyetlen sorral, egyetlen szóval sem válaszolnak neki?
Merthogy ez elég gyakran előfordul.
Érthető persze ha valakinek nem tetszik a bemutatkozása, vagy nem tetszik a levél amit írt, vagy nem tetszenek a fényképei, vagy nem tetszenek az adatai amiket megadott... Ez teljesen érthető. De ilyen esetben is nagyon egyszerű lenne indoklás nélkül válaszolni valami olyasmit, hogy "ne haragudj, de inkább nem" vagy csak "bocs, de mégsem".

Ez a gesztus, vagyis hogy a megszólítottak semmit sem válaszolnak a levélre, szerintem kb azzal egyenértékű mintha a valós életben felhúzott orral vagy bután bámulva (kinek mire futja) szó nélkül elfordulnának.
Persze, van egy jó oldala is ennek a dolognak, mégpedig az, hogy aki egy szót sem tud válaszolni, az ezzel már minősítette is önmagát, és innentől kezdve már nem is érdeklődik utána az ember.

Szerintem ha valaki szükségesnek tartja hogy egy netes társkeresőn (is) próbálkozzon azzal hogy rátaláljon valakire, akkor az részben azért teszi ezt, mert máshol nem nagyon tud ismerkedni... De ha valaki természetesnek veszi, hogy egy hasonlóképpen a neten is társat kereső ember levelére egy szót sem válaszol, az gondolkodjon el rajta, hogy minden rendben van-e a kommunikációs módszereivel (meg talán az önértékelésével), és hogy talán pont azért nem talál magának társat, mert megengedi magának hogy szó nélkül elforduljon, akár a valós életben, akár a netes társkeresőn.


Biztosan vannak itt olyan lányok, akik regisztráltak valamelyik társkeresőn - Ti szoktatok válaszolni a nektek küldött levelekre?

  1. 2007. Április 23. 14:26151.
    nem tette szóvá.... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (146)
    2007-04-23  14:23
  2. 2007. Április 23. 14:26150.
    ööööö....nekem is van egy ismerősöm (nincs bejelölve, de valamelyik ismerősöm ismerőse....és tulajdonképpen látásból én is ismerem), aki szintén. Lehet, ugyanarról van szó? Vagy már ez is ilyen általános?! 
    előzmény:
    Marharépa (145)
    2007-04-23  14:23
  3. 2007. Április 23. 14:25149.
    beszédes
    előzmény:
    *Wendy* (147)
    2007-04-23  14:24
  4. 2007. Április 23. 14:25148.
    Hát nem is tudom kikezdte az iwiwezést)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (146)
    2007-04-23  14:23
  5. 2007. Április 23. 14:24147.

    Nekem meg van egy házaspár ismerősöm. A csaj évekkel idősebb a srácnál, és ez látszik is, de nem is ez a baj...szóval szerintem egyáltalán nem illenek össze. A csaj asszonyos, nyomulós, a srác fiatalos, sporots. Már a házasságot is furcsállotta mindenki, de nagyon úgy nézett ki, a srác nem nagyon tudott már menekülni abból  akapcsolatból.

    Nah, a lényeg, az iwiwen a csajnak legalább 20 kép fenn van, egyiken előlről öleli a pasit, másikon hátulról, harmadikon csak a pasi egymagában (SZERELMEM aláírással)....és így tovább.....

    A srácnak egyetlen képe van fenn, aláírás: "mocim" és egy jókora motor van rajta! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_968269 (142)
    2007-04-23  14:19
  6. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2007. Április 23. 14:23146.
    Lehet megunta hogy offoltuk a topikját és iwiw-es topikot csináltunk belőle
    előzmény:
    boszorka79 (138)
    2007-04-23  14:13
  7. 2007. Április 23. 14:23145.
    Általános iskolai exoszttárs, akkor ő volt a táplálékpiramis legalján, most meg az iwiwen pornószínésznőket ölelget, viccen kívül
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_968269 (142)
    2007-04-23  14:19
  8. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2007. Április 23. 14:23144.
    Me - ez ugye angolul jelent valamit de így olyan mintha csak mekegne az illető
    vagy amikor családja alá hogy My family
    Igaz én meg öcsém fotója alá azt írtam hogy My younger brother
    előzmény:
    *Wendy* (139)
    2007-04-23  14:15
  9. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2007. Április 23. 14:21143.
    Igen, ez a "neten az lehetek aki akarok ha már a valóságban nem tudok olyan lenni" tipikus esete! Na ez a fickó pl. tuti nem adja önmagát, legfeljebb azt aki szeretne lenni!
    És sok ilyen emberke van...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_968269 (142)
    2007-04-23  14:19
  10. Torolt_felhasznalo_968269
    Torolt_felhasznalo_968269
    2007. Április 23. 14:19142.
    Az egyik exmunkatársam (pasi) iwiw-es adatlapján majd összecsináltam magam. Napközben a srác kettőt nem mert szólni senkihez, még a szemét is lesütötte, ha valakihez mégis beszélnie kellett. Erre a képei meg tiszta macsósak, félpucéron, minden oldalról, karnyi vastag arany fuksszal a nyakában.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (137)
    2007-04-23  14:13
  11. 2007. Április 23. 14:16141.

    Na majd meglátod! 

     

    Én is említettem már, hogy ha másra nem, arra jó volt ez a topic, hogy a sok anyáskodó, segítőkész leányzó rögtön kezelésbe vette! 

    előzmény:
    boszorka79 (138)
    2007-04-23  14:13
  12. 2007. Április 23. 14:16140.
    pláne, ha 10 éves kiskölyök az illető.
    előzmény:
    *Wendy* (139)
    2007-04-23  14:15
  13. 2007. Április 23. 14:15139.
    Meg aki a saját fotója alá azt írja, hogy "me"...ettől is ráz a hideg 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (137)
    2007-04-23  14:13
  14. Torolt_felhasznalo_991573
    Torolt_felhasznalo_991573
    2007. Április 23. 14:13138.

    Nemis....  

    Amúgy hova tűnt a topikindító? Becsajozott panaszkodás közben?  

    előzmény:
    *Wendy* (136)
    2007-04-23  14:10
  15. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2007. Április 23. 14:13137.
    Na az ilyen stílustól mondjuk nekem is hányhatnékom van belebotlottam pár ilyenbe a wiw-en én is, szerencsére nem a saját ismerőseim között hanem az ő ismerőseik közt. Mit mondjak, tényleg úgy tűnt mintha leszbik lennének?
    Ja a másik: ezt csinálom amikor dolgozom: fogorvoskodom, titkárkodom
    Ez meg miiiii??? pedig nagyon sokan így írják be, de nekem kissé hogyismondjam fura....
    előzmény:
    *Wendy* (133)
    2007-04-23  14:04
  16. 2007. Április 23. 14:10136.
    mondtam, hogy mindig az enyém az utolsó hozzászólás!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. Április 23. 14:09135.
    Milyen válogatós teccik lenni 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (128)
    2007-04-23  13:58
  18. 2007. Április 23. 14:05134.
     
    előzmény:
    Marharépa (130)
    2007-04-23  14:00
  19. 2007. Április 23. 14:04133.

    szociológiai tanulmányt lehetne írni az iwiwből. A harmincasok szeretnek a gyerekükkel (én is&nbsp villogni, meg a világkörüli utazsaikkal (azzal én sajnos nem tudok) , a huszasok meg tizenévesek pedig buliképekkel rakják tele a fotóalbumukat. A kedvencem ,mikor legalább 5 képen ugynaaz a 3-4 csaj áll összekapaszkodva.

    Meg amit úúúúútálok, és ez is a tinikre jellemző, hogy a szabadidőhöz odaírja, hogy "Robizom", "Pistizem", "Józsizom"....stb. Ez egy új szleng? Annyira bántja a fülem!

    Legalább ennyire az is, mikor a fotókhoz meg, amin a kiscsaj egy barátnőjével szerepel, olyan kommentárokat írnak, hogy "Böbémmel"...mintha legalábbis leszbik volnának. Az én időmben még nem ömlengtünk ennyire egymás kedvére egyik barátnőmmel se.

     

    előzmény:
    amira (126)
    2007-04-23  13:57
  20. Torolt_felhasznalo_968269
    Torolt_felhasznalo_968269
    2007. Április 23. 14:00132.
    Öööö... Talán valami képszerkesztő segíthetne még rajtam.  
    előzmény:
    amira (126)
    2007-04-23  13:57
  21. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2007. Április 23. 14:00131.
    Jól tetted, valószínűleg valami iszonyú beképzelt, nagyarcú fazon lehetett!
    Engem meg jelöltek már meg régebben Romániából, Szlovákiából. Életemben nem jártam még arrafelé!
    előzmény:
    *Wendy* (125)
    2007-04-23  13:56
  22. 2007. Április 23. 14:00130.
    Van bizony

    Hú mekkora paraszt. Ha az egójáról lezuhanna az IQ-jára, kiskanállal kéne összeszedni a maradványait
    előzmény:
    *Wendy* (125)
    2007-04-23  13:56
  23. 2007. Április 23. 13:58129.

    Én jónak találom a netes társkeresőt, bár mint mindennek, ennek is vannak árnyoldalai.

    Pont a net az, ahol találkoztam olyan emberrel, aki mellett az utcán, szórakozóhelyen, elmentem volna. Mielőtt a két ember találkozik, egy-két levél, telefon, egy kicsit megismerik egymást. Az már más lapra tartozik, ha a személyes találkozón nincs meg a szimpátia, fizikai vonzalom. De, ha  levelezés, egy-két beszélgetés után kiderül fizikai vonzalom is meg van, akkor valami értelmes dolog alakulhat ki, ha mind a két fél tesz érte.

    Azért vannak arcok.

    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  24. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2007. Április 23. 13:58128.
    Esetleg...talán
    előzmény:
    kakti (124)
    2007-04-23  13:55
  25. 2007. Április 23. 13:57127.
    Oda se neki, engem se jelölt meg MÉG!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (123)
    2007-04-23  13:54

Címlap

top