Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Most kezdjük a lombikot..

maci-mano
Létrehozva: 2004. december 4. 10:48
Tudom, hogy több fórum is fut jelenleg a lombikról, azonban annyi információ van rajta, hogy én például nem találtam meg azt, amire kiváncsi vagyok. Mi már túl vagyunk a vizsgálatokon és hétfőtől kezdődik a gyógyszeres kezelés. A konkrét kérdésem az lenne, hogy mennyire fájdalmas a petesejt leszívás altatás nélkül, mivel nekem a doki ezt javasolta. Tudom, hogy egyszerűbb lenne az altatás, de minden "zavaró" tényezőt ki szeretnék zárni - amit lehet - , hogy minden esély meg legyen arra, hogy elsőre sikerüljön a gyermekáldás amire már nagyon rég óta várunk.
Előre is köszönöm a válaszokat.
Maci-mano
  1. 2008. február 28. 20:2128801.

    Sziasztok

    igen köszönöm szépen jól vagyok..

    még kicsit öreglányosan mozgok de megvagyok  ma jöttem haza a kórházból..

    még pihengetek lábadozok a héten itthon még af érjem

    Hajni Marci egyszerűen hatalmas..  de édes nagyon! de hogyhogy ilyen hatalmas??? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. február 27. 19:5528800.

    8620? Te jóságos ég! Hatalmas baba! Nagyon édesek együtt és hogy hasonlítanak 

    Esz! Majd mesélj hogy milyen a kinti élet. Nem semmi ennyi gyerekre vigyázni.

    Viko! Műtét hogy sikerült? Jól vagy?

    előzmény:
    h.perlaki (28799)
    2008-02-27  19:49
  3. 2008. február 27. 19:4928799.

    Esz tényleg merre költöztetek és hogy zajlott? Szokod a nagycsaládot 4 gyerekkel?

    Mi ma voltunk 3 hónapos oltáson Marcival. Már 8620 gramm és mind ez csak az anyatejtől és alkalmanként kb. 5-10 perc szopival.

    Viko remélem már túl vagy a műtéten és mielőbb jelentkezel!

    Kismamák hogy vagytok? Nőnek már a pocakok?

    És a többiek? Olyan ritkán írtok!

    Nálunk sajnos előjött a testvér féltékenység . Na és Máténál a hiszti korszak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_245019 (28798)
    2008-02-27  15:23
  4. Torolt_felhasznalo_245019
    Torolt_felhasznalo_245019
    2008. február 27. 15:2328798.

    netünk máris van. errefelé nem szokás kapkodni...

    láttam gigamarcit olvastam farsangfélét, meg, hogy törpillával minden rendben.

    majd írok is, de most 4 gyerek van a gondjaimra bízva (fél, 1, 2 és 3 évesek)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. hha
    hha
    2008. február 19. 17:1228797.

    Sziasztok! Egy nagyon kedves ismerősöm kérését továbbítom:

    "Kedves Sorstársak! Jó pár évet (és sok idegsejtet) emésztett fel az én életemből is a vágy, hogy így vagy úgy gyermekem legyen. Valami furcsa belső vezérlés ez, nem is tudni honnan jön, csak hogy nem lehet neki ellenállni. Mert ki tudná megmagyarázni, miért vágyunk sok átalvatlan éjszakára, egy szembepisilős bőgőmasinára, fékezhetetlen evőgépre? S mégis itt vagyunk ezen a fórumon. Mert itt olyan emberek vannak, akik tudják, miről beszélünk.

    Azóta – hála Istennek– boldog/fáradt anyuka vagyok (három sikertelen lombik után, örökbefogadással), és közben tanulok is, mégpedig pszichológiát. Szakdolgozatom témája – nem fogjátok kitalálni! – a meddőség lelki vonatkozásai. Ezért is fordulok most hozzátok: segítenétek nekem az adatgyűjtésben? Összeállítottam egy kérdőívet, melynek kitöltése kb. fél órát vesz igénybe. S ami még keményebb dió: rávennétek életetek párját is, hogy kitöltse? Mert meddőség témában valahogy túltengenek a nőkkel foglalkozó vizsgálatok, s én a férfiakra is kíváncsi volnék. Van a kérdőívnek egy elegáns internetes változata (ehhez kattints ide: http://www.keysurvey.com/survey/190621/1a07/ ), mely március közepéig működik, de az első húsz kitöltő után bezárul. S mivel remélem, nemcsak húszotokat sikerül megnyernem az ügynek, dokumentumformában is hozzáférhető a Lombikbaba Alapítvány honlapján. (letölthető kérdőív) Ez ugyan kicsit macerásabb, nem lehet csak úgy klikkelni, hanem pl. aláhúzással vagy kiemeléssel kellene megjelölni a válaszokat, és utána emailen elküldeni nekem

    Nagyon hálás vagyok nektek, előre is köszönöm fáradságotokat. Szívesen adok visszajelzést is, ha kéritek. Kérdéseket és kitöltött kérdőíveket a jferenczy@hotmail.com emailcímen várok szeretettel.

    Mielőbbi babásodást nektek!"

    További információt találtok itt: www.lombikbaba.civil.co.hu

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_990086
    Torolt_felhasznalo_990086
    2008. február 18. 20:2228796.

    Sziasztok,

    en meg teljesen uj vagyok ezen a forumon.. Nemetorszagban elek, 7 honapja dolgozun a ksibaban, am 3 hete derult ki, hogy a ferjemmel baj van (( sajnos csak 12% egeszseges spermiuma van, a többi deformalt.. Rettentöen lesujtott a hir, de nagyon-nagyon szeretem es mindent megtennek azert, hogy közös gyerekünk legyen..ugyhogy az elsö depresszios fazis utan mindketten elszantuk magunkat a folytatasra.. Tudom, nagyon hosszu ut all elöttunk, de mindent meg fogunk tenni azert, hogy legyen babank (mondjuk aezrt nem vegtelensegig - nem hiszem hogy 4-5 probalkozasnal többet kibirnek, de nem szeretnek megy ennyire elöre szaladni). Marcius 7-en megyunk egy meddösegi klinikara.. hat nem volt könyyu kinynomozni, ki itt a jo orvos, mert itt kevesbe jo am az ellatas, mint Magyarorszagon..mit nem adnek, ha mehetnek a Kaaliba.. Raadasul az allam csak összesen 3 lombikkezeles FELET allja, tehat oriasi összegeket perkalhatunk majd le.. de most tenyleg nem akarok panaszkodni, sehova sem vezet, es tökmindegy, mennyibe kerül, belevagunk. Remelem, tudjuk majd biztatni egymast, en is elkezdem olvasgatni az eddigi beirasokat. Egyebkent meg nagyon "kezdö" kerdeseim vannak.. mennyire fajdalmas ez az egesz.. nagyon igenybeveszi-e a szervezetet a stimulacio (gondolom, igen).. lehet lombik mellett normalisan dolgozni, mennyi idöt vesznek igenybe a kontrollok, stbstb.. Na jo, ezeket majd nyilvan az orvos is elmondja. Köszi elöre is a segitseget es mindenkinek nagyon sok sikert kivanok! Puszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. február 13. 14:2928795.

    sziasztok

    Nyuszó jobbulást Milánnak  

    sosem lehet tudni milyen lesz a második baba..de a remény hal meg utoljára  

    na döntöttetek névügyben?

    Hajni: Marci HATALMAs ikerkocsi kéne neki jó széles abban tuti elférne

    és ez mind az anyatejtől? jó erős tejed van

    Mi jól vagyunk.

    Simike kap Prevenar oltást engedménnyel 17 e ft helyett 4700 ftért mert annyira beteges..(kop kop most nem)

    Viktor ovis ..holnap farsang lesz

    Én meg 25 én fekszem kórházba és elvileg másnap 26 án műtenek és ha minden igaz 28 án már jöhetek is haza.

    Puszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. február 11. 20:2628794.

    Hát tényleg mindenki eltűnt 

    Hú szegény Milán, jobbulást neki! Hogy bírod a terhességet, kapunk pocakfotót?

    előzmény:
    Nyuszika75 (28793)
    2008-02-11  12:16
  9. 2008. február 11. 12:1628793.

    Nagyon el van tűnve mindenki!

    Samu, Hajni köszi a gratulációkat!

    Hajni te mázlista, már 2 hónaposan átalussza az éjszakákat Marci!? Remélem törpilla is ilyen jó kislány lesz és hamar átalussza majd ő is, sokkal könnyebb lenne úgy a két gyerekkel ha én is tudnék legalább éjszaka pihenni.  

    Viko: merre jársz, mikor lesz a műtét tudod már?

    Milán úgy néz ki összeszedett egy hányás-hasmenéses vírust TEgnap találkozott egy játszótársával, aki múlt héten ebben betegeskedett és ma reggel Milán kihányta a kakaóját majd délben jött a hasmenés is. Remélem hamar túlvészeli, szerencsére a kedvén nem nagyon látszik semmi.

    Maci: hogy bírod az éjszakákat? Nagy már a pocakod?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. február 11. 12:1228792.
    18 hetes voltam mikor a SOTE Genetikán megerősítették a dokim által látott hyp.papillaris izmot. Ott a genetikus azt mondta, mivel semmilyen más probléma nem áll fennt, teljesen egészséges a baba nem kell vele foglalkozni. Mi azért bejelentkeztünk egy szívultrahangra. 14-én voltunk genetikán majd 28-ára kaptunk időpontot szívultrahangra. Ekkor már 20 hetes és 1 napos voltam, a dokinő teljesen megnyugtatott bennünket, hogy minden ok a baba szívével ez a hyperechogén izom is elmúlt. Szóval ha még nem nyugodtál meg teljesen azért jelentkezz be egy szívultrahangra és ott a dokinő részletesen megnézi a baba szívét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116926 (28791)
    2008-02-09  11:44
  11. Torolt_felhasznalo_116926
    Torolt_felhasznalo_116926
    2008. február 9. 11:4428791.

    Szia Nyuszika75!

    Olvastam, hogy volt nektek is hyperechogén papilláris izom, és elmúlt. Én a héten voltam uh-on, aznap töltöttem be a 16. dik hetet, és azt írták a papírra, hogy bal kamrában hyperechogén fókusz látható. MEgcsináltattam az integrált tesztet, aminek az eredménye teljesen jó lett, a doki azt mondta, hogy ebben az esetben nem kell vele foglalkozni. De azért én szeretnék megnyugodni. Mit javasolsz mikor nézessem meg újra? Szerinted elmenjek én is szívultrahangra? Elmondanád neked mit mondtak ezzel kapcsolatban?

     

    előzmény:
    Nyuszika75 (28786)
    2008-01-28  12:25
  12. Torolt_felhasznalo_771782
    Torolt_felhasznalo_771782
    2008. február 8. 17:1628790.

    Sziasztok!

    Nekünk néhány napja derült ki, hogy csak lombik programmal lehet közös babánk a férjemmel   Nálam úgy tűnik minden rendben, már voltam egy petevezető átfúváson is, a férjem pedig az urológusnál, aki azt mondta, hogy 3 millió a sejszám.. így nincs más esély. Én csak azt nem értettem, hogy  miért itthonról kellett neki vinni a mintát, amikor a mintavétel és a mikroszkópos vizsgálat között majd másfél óra telt el.... na mindegy, sajnos herevisszértágulatot is diagnosztizáltak nála. Nagyon tapasztalatlan vagyok a lombik témában, kérlek írjatok néhány szót, hogy hogyan működik a dolog, mennyit kell várni az első beültetésig stb. Kicsit még el vagyok keseredve illetve nagyon félek a jövőtől.... Bíztató szavak is jólesnének azoktól akik már átélték ezt...gondolom amikor megtudtátok, hogy nem lehet természetes úton babócátok ti is magatok alatt voltatok, mint én most.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. január 31. 22:2928789.

    Nyuszika gratulálok!Ügyes kismami vagy  

    Hajni édesek a fiúk, de Marci egy óriásbébi. Domost két hete mérték és 8500 gr volt, pedig ő sem pici a korához képest. Szuper, hogy Marci végigalussza az éjszakát.

    előzmény:
    Nyuszika75 (28787)
    2008-01-30  18:43
  14. 2008. január 30. 19:3228788.

    Gratulálok a az államvizsgához! És nagyon örülök, hogy minden rendben a pocaklakód szívével.

    Marci múlt héten  megkapta a két hónapos oltását, már 7 és fél kiló. Alig fér el a babakocsiban . A drágám már két hete átalussza az éjszakát . Igazán jó baba.

    előzmény:
    Nyuszika75 (28787)
    2008-01-30  18:43
  15. 2008. január 30. 18:4328787.
    Jelentem ma ötösre államvizsgáztam!  Iszonyú fáradt vagyok....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. január 28. 12:2528786.

    Bekukk...

    Ma voltunk szívultrahangon, azt mondta a doki, hogy tökéletesen rendben van Kicsi Gesztenye szíve!   Úgyhogy most már teljesen megnyugodtunk!

    pirinyó-ka:
    ennyi tényleg nem ártott a babádnak! Én a lassan 2 éves kisfiamat szoktam felvenni, aki kb. 15-16 kiló (20 hetes terhes vagyok). Úgyhogy nyugi, persze az emelgetéseket sem szabad túlzásba vinni, de ha néha muszáj akkor muszáj.  A hasfájás is teljesen normális dolog, nálam tegnap és mai is főleg a bal oldali petefészkem helyén szúrkált, de nem tudom mitől. Sőt mostanában már a combtövem is iszonyúan szokott fájni - erre mondta a dokim, hogy a méh szalagok miatt mert nyúlnak ahogy tartják a növekvő méhet.

    Maci:
    kislánynév Danica, Milena, Marina és még ki tudja milyen változatok jönnek még mire megszületik

    Milán tegnap betöltötte a 22. hónapot, óriási nagy fiú. Egyfolytában dumál, mondókákat mondogat és persze rosszaságokon töri a buksiját. (pl. kiborítom a kakaót, vizet, teát)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. január 27. 20:0728785.

    szivesen

    Nekem három programom volt ..mindig nagyon féltettem magam és a növekvő sejteket odabent...

    aztán csak a harmadik program lett "sikeres" mert 12 hétig élt egy babácska odabent aztán ő is feladta pedig istenuccse semmit nem csináltam ami árthatott..vszínű hogy genetikailag nem volt jól ...

    spontán estem végül teherbe mindkét fiúval..az elsőnél nem is tudtam hogy terhes vagyok jóideig annyira sok kudarcom volt már hogy jóval a menzesz kimaradás után három héttel teszteltem..addig pedig...segítettem haveroknak költözni végigcsináltam egy sokkoló temetést ,cigiztem, influenzás voltam stb..

    és a baba mégis élt!   igaz a 16 héten elkezdett dőlni belőlem avér de csak azért mert a placenta húzódott feljebb és megrepedt egy hajszálér..

    még túl is hordtam Vityut

    második első próbálkozásra összejött ..tesóbabát szerettünk volna és pikkpakk az esélytelenek nyugalmával indultunk neki..

    na hát a második terhességemet már nem izgulhattam végig..időm sem volt rá itt volt az első "nagyfiam" bölcsibeszoktatás nyári programok..betegségek ápolások ..úgy elment a 39 hét hogy nem is emlékszem törődtem e Simibabával odabent 

    de Simike is már egy éves

    úgyhogy nyugiiiii

    hidd el az a legjobb a babának ha te vidám jókedvű és kiegyensúlyozott vagy  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116926 (28784)
    2008-01-25  16:58
  18. Torolt_felhasznalo_116926
    Torolt_felhasznalo_116926
    2008. január 25. 16:5828784.

    Köszönöm Vikomama.

    Vannak jobb, és rosszabb napok. Néha úgy rám tör az aggodalom..Nagyon kedves vagy, hogy válaszoltál. 

    előzmény:
    vikomama (28783)
    2008-01-25  16:14
  19. 2008. január 25. 16:1428783.

    Szia

    ennyi emeléstől az ég világon semmi baja nem lesz a babádnak   

    én terhesen a két és fél éves 16 kilós gyerekemet cigöltem ...

    én is voltam lombikos tudom hogy így kicsit jobban aggódik az ember lánya de szerintem ne tedd...

    inkább lazíts olvass kismamaújságokat nézelődjél jön a tavasz sétálgassál...felejtsd el a negatív gondolatokat

    szép babavárást kívánok neked 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116926 (28782)
    2008-01-25  14:50
  20. Torolt_felhasznalo_116926
    Torolt_felhasznalo_116926
    2008. január 25. 14:5028782.

    Sziasztok!

    Megint én vagyok, az örök aggodalmaskodó.  

    Szóval most jöttem meg a barátnőmtől babalátogatásból, és nem tudtam megállni, hogy ne vegyem fel a kislányát, aki kb. 7 kg. Nem éreztem nehéznek, és egyenes háttal vettem fel és tettem le, mégis aggódom, hohy nem emeltem e meg magam. Ja amúgy 15 hetes terhes vagyok. Mindenhol eltérő véleményeket olvasni, hogy lehet, nem lehet... Ugye ezzel nem ártottam a babának? Lassan már azt se tudom mit hogyan csináljak, mindenhol mást írnak, csak bennetek bizhatom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_116926
    Torolt_felhasznalo_116926
    2008. január 24. 08:2728781.

    Szia Samu2003!

     

    Köszönöm szépen a megnyugtató választ! Nagyon hálás vagyok érte. Olyan jó, hogy van ez a fórum. 

    előzmény:
    samu2003 (28780)
    2008-01-23  21:42
  22. 2008. január 23. 21:4228780.
    Szia! Gratulálok a sikeres lombikhoz. Természetes, hogy aggódsz, de ez ugyanolyan terhesség, mint a spontán. Nekem is fájt a derekam, keresztcsontom, de ez megfog szűnni. Rendeződik a méhed, nyúlnak a szalagok. Én vettem haskötőpántot és nagyon jó hasznát vettem. Csak nyugi, inkább élvezd a terhességet, mert hamar véget ér.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116926 (28779)
    2008-01-23  19:04
  23. Torolt_felhasznalo_116926
    Torolt_felhasznalo_116926
    2008. január 23. 19:0428779.

    Sziasztok!

    Már régóta olvasgatlak titeket, sok hasznos dolgot tudtam meg tőletek.

    Lombikos kismama vagyok, tegnap töltöttük be a 14. hetet.  

    Azt szeretném megtudni, hogy ti is ennyire aggódtatok e mindenen? Én baromi sokat izgulok. Minden apróságon. Nem sokat segít, hohy egyedül vagyok itthon hetek óta, mert a férjem elutazott. És esténként beindulnak a fogaskerekek. Szerencsére az orvosom nagyon megértő, de mégsem hívhatom fel minden apróságért.

    Most az aggaszt egy kicsit, hogy elkezdett fájni a derekam, most estére meg a hátam is. Mondjuk ma elég sokat szaladgáltam, talán elfáradtam...

    Meg a hasam is nő, és néha itt ott szurkál. Nektek is volt ilyen?

    Kérlek írjatok. Köszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. január 20. 23:2928778.

    szia Andi,

    Igaz, nekünk 3 éve volt lombikunk. Nekünk is a Párom eredménye miatt kellett lombikra menni, ezért nekem nem volt petevezeték átfújás.... aminek örültem.
    Amire emlékszem, nekem :  hormonszint ellenőrzés, rákszűrés. Mindkettőnknek vérvizsgálat mint pl. AIDS, hepatitis, stb...és egyéb vérvizsgálatok. A Páromnak andrológushoz kellett mennie 1x.

    Ha jól emlékszem ennyi volt, de lehet, hogy intézet válogatja és lehet, hogy már más is kell.

    Megkérdezhetem, hogy miért "csak" szeptemberben mentek? Egyébként meg addig is próbálkozzatok... mert mi az első lombik babánk után most várjuk a másodikat, aki spontán jött össze... pedig a dokik kimondrák, hogy nekünk nem lehet spontán babánk  . De most mégis lesz!! A remény hal meg utoljára!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_774088 (28777)
    2008-01-16  19:25
  25. Torolt_felhasznalo_774088
    Torolt_felhasznalo_774088
    2008. január 16. 19:2528777.

    sziasztok lányok !

    Engedjétek meg,hogy csatlekozzam a csapathoz!

    ez év szeptemberében szeretnénk lombikra menni.

    mi debrecenbe megyűnk,az van a legközelebb.

    segitsetek nekem .mien kivizsgálások kellenek ?

    nálam semmien gond nincs,a férjrm leletei miatt vagyunk a lombikra kényszerűlve.

    debreceni kaálisok írjatok!!!!!!!!!!!

    de persze mindenki tanácsának nagyon örűlnék.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
8 9 10 11 12

Címlap

top