nlc.hu
Fotó
Meghalt emlékek: Alzheimeres apjától búcsúzik a fiú – fotók

Meghalt emlékek: Alzheimeres apjától búcsúzik a fiú – fotók

Az Alzheimer népbetegség, egyre többeket ér utol a demencia, a szellemi leépülés, az emlékek lassú megsemmisülése. Egy fotós beteg édesapja utolsó négy évet dokumentálta: vagány nagypapából lett kiszolgáltatott és zavart idős ember, aki fia nevét sem tudta már felidézni.

Ronnie Seymour 78 éves korában még saját kezűleg görkorcsolyát készített, hogy imádott unokájának örömet szerezzen, alig pár évvel később azonban már a nevét sem tudta megmondani: Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála, négy év alatt teljesen leépült szellemileg. Családja végig mellette volt, fia pedig négy éven át fotózta, hogy arcot adjon ennek a népbetegségnek, hogy vigaszt nyújtson azoknak, akik hozzájuk hasonlóan egy emlékezni már nem tudó családtagjuk kezét fogják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás: dailymail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.