nlc.hu
Fotó
Így vette vissza az uralmat a természet a legendás váci Forte filmgyárban

Lassan 10 éve, hogy bezárt a magyar ipar egykori büszkesége, a váci Forte gyár, ami több évtizeden át egyedüliként uralta itthon a fotokémiai ipart. A gyár egykori dolgozói ma is büszkén gondolnak vissza a "fortés" időkre, és a legtöbb családban a mai napig őriznek relikviákat: fortés pólót, szatyrot, sapkát, Kodak fényképalbumokat. A váci gyárhoz nemcsak a dolgozók kötődtek ennyire, hanem azok a kereskedelmi partnerek és fényképészek is, akiket egy életen át kiszolgált. Megnéztük hát, mit rejtenek az elhagyatott gyár falai.

A Kodak és George Eastman 1912-ben vásárolta fel Magyarország lemezöntő cégeit, majd a Duna közelsége, a vasút és a tiszta levegő miatt úgy döntöttek, Vácon építik fel a gyárat. Tíz évvel később, 1922-ben avatták fel, majd angol vezetéssel és 48 alkalmazottal megkezdték a fotópapírgyártást. Az üzemet még maga Eastman is meglátogatta pár évvel később, ami 1939-re már 160 főt foglalkoztatott, és évi 800 ezer négyzetméter fotópapírt termelt. A II. világháború alatt a gyárat hadiüzemmé nyilvánították, melynek következtében sok bombatalálat érte, és öt alkalmazott életét vesztette. Csak 1947-ben tudott újra indulni a termelés, miután a Magyar Általános Hitelbank megvásárolta a vállalatot a Kodaktól.

A Forte Fotokémiai Ipar Rt. több évtizeden át szocialista vállalat volt, ez a szabad piacon behozhatatlan hátrányt jelentett. A fototechnika fejlődésével pedig fokozatosan kihalt a filmalapú fényképezés. Bár többmilliós beruházással még átállhattak volna a színes technikára, a cég 2006-ra közel 200 milliós veszteséget termelt, melynek egyenes következménye volt a gyár bezárása.

Így néz ki ma a híres váci Forte gyár, amit maga George Eastman is meglátogatott

Forrás: Vác Város Levéltára

Elhagyatott városok, épületek az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.