nlc.hu
Fotó
A dílerek és a rendőrök békésen léteznek egymás mellett – élet a favellákban

A dílerek és a rendőrök békésen léteznek egymás mellett – élet a favellákban

Lehet gengsztertanya, dzsungel, város a városban, de épp ennyire lehet otthon is – még ha Budapest után szokni is kell egy darabig. Három hónapja élünk egy brazil favellában, elmeséljük, milyen.

 

Élet a favelákban

“Úristen, csak a favellába ne!” – gondoltam, amikor először Rio de Janeiróba érkeztem, és a taxis figyelmeztetett: egy szegénynegyeden át vezet az út. Az a kép ötlött fel bennem, mint a legtöbb turistában: dílerek minden utcasarkon, fegyverrel rohangáló gyerekek. Európából nézve a brazil favellák világát nem értjük, nem ismerjük, ezért a működéséről sincsen fogalmunk. 

Élet a favelákban

 

Élet a favelákban

Elég a hírekre gondolni a turistákról, akiket rossz környékre vezérelt a GPS, a helyi drogdílerek pedig brutálisan végeztek velük. Hasonló történetekből akad jó néhány, és még nem is beszéltünk a filmklasszikus Isten Városáról: olyan helyre ad betekintést, ahol már a rafkósabb ötévesek is pisztolyt pörgetnek, és senki nem éri meg a 25 éves kort. Isten Városába – ami a valóságban is létezik – lassan már a rendőrök sem merik betenni a lábukat. Pedig minden favella külön világ, és aligha találunk két egyformát. Már ha tudjuk, mi is a favella egyáltalán?

Élet a favelákban

Egyrészt szegénynegyed, ami otthont ad a társadalom legalsó rétegeinek, és sokaknak utolsó mentsvár az utcára kerülés ellen. Másrészt csodálatos látványosság: a favellák nagy része épült a Riót tagoló hegyek oldalába, ahol vízszintesen és függőlegesen terjeszkednek. A teraszokról elképesztő panoráma tárul elénk, akárcsak a legdrágább luxushotelből. És habár nem egy favella áll felül minden társadalmi renden, ez nem csak a bűnözőknek kedvez: virágozhat itt a művészet, a turizmus és a civil aktivizmus is, és néha olyan, mintha egy vidám hippikommunába csöppentünk volna. 

Élet a favelákban

Vegyük Vidigalt, ahol a falakat graffitisek művészi igényű munkái borítják. Az utcán képtelen alkotásokba botlani, mint egy tésztaszűrőből és számítógépből épített dobszerkó. Éjjel-nappal állandó a zaj, és nem csak a latin zenék ritmusa dübörög: a kalapálás, fúrógépek hangja is áthallatszik, lakások épülnek egymás tetejére, természetesen illegálisan. 

Élet a favelákban

Ezek a betonkockák adnak otthont a favella népének, nekünk pedig kihívást jelentenek: el kell fogadnunk, hogy a házon belül is korlátlanul burjánzik a természet – majmokkal épp úgy találkozunk a terasz melletti fákon, mint ezerlábúval a zuhanyzóban.

Vidigalban végtelen lépcsősorok vezetnek a tetőre, a felkapaszkodás minden napos küzdelem. A járda többnyire kiépítetlen, így a száguldó motorok is csökkentik a komfortérzetet. Így jutunk el Larry hoszteljéhez is, aminek tetejéről káprázatos kilátás tárul az óceánra, a dzsungel az üvegfalakon át majdnem a szobákig hatol.

Élet a favelákban

A kaliforniai világutazónak két évébe telt, hogy felújítsa az épületet – annyi munkát adva ezzel a helyieknek, hogy egész Vidigalban köztiszteletnek örvend. Van, aki levest főzni jár át hozzá rendszeresen néhány reálért, míg más a ház körüli fákat metszi meg.

Az ötvenes Larry napjai leginkább szörfözéssel telnek, esténként white russian-t kortyolgat az óceánra néző teraszon. A házba – vételárral együtt – annyi pénzt fektetett, mint egy budapesti garzon ára.

Élet a favelákban

Rengeteget számít a hozzáállás. Volt itt olyan amerikai is, aki csak a kilátás miatt költözött ide. Emeletes luxusvillát épített. Senkivel nem beszélt, nem állt szóba, fennhordta az orrát. Az emberek itt egyenesen kiutálták. Volt, hogy fényes nappal, egy Starbucks mellett próbálták elrabolni a motorját, fegyvert tartottak a fejéhez. Végül el kellett költöznie, a házát azóta is árulja” – meséli Larry.

Ezek után nem csoda, ha az itteni utcaképhez épp annyira hozzátartoznak a gépfegyverrel strázsáló rendőrök, mint a kiülős bárokban söröző öregek. A szomszédban a helyiek eközben félre se vonulnak, hogy felszippantsák a kokaint.

Élet a favelákban

A dílerek és a rendőrök békésen léteznek egymás mellett: rég leosztották, melyik este ki felügyeli a tereket. Rió rendőrei jelenleg már 4 hónapja ingyen dolgoznak, a fizetésüket épp az állami korrupció miatt nem kapták meg – ezért jól jön nekik a drogárusok kenőpénze. A rendszer így jobbára működik, ez azonban nem jelenti, hogy heti egy-két alkalommal ne hasítana a fegyverek durrogása az éjszakába. Ezek általában levegőbe lőtt figyelmeztető lövések a gengsztereknek: Vidigalban utoljára 2014-ben halt meg ember leszámolás miatt.

Élet a favelákban

Akadnak más veszélyek is. Ott van Marcelo, a séf története, aki korábban luxushotelben dolgozott, amíg áldozatul nem esett a leépítéseknek. Specialitása a japán étel, ami errefelé érthetetlenül népszerű: minden sarkon találunk egy sushi-bárt, a hatalmas sushi-tálakat házhoz szállító Marcelo pedig a favela közkedvelt alakja, aki Julie nevű kutyájával járja az utcákat. Idegeneket is gyakran beenged az otthonába – erre azonban csúnyán ráfázott, amikor két ismeretlen lányt invitált meg bulizni.

Élet a favelákban

Csak néhány pohárral ittam, de hamarosan úgy kiütött az alkohol, hogy másnap délután négyig aludtam tőle. Akkor jöttem rá, hogy a pénztárcám is eltűnt. Utólag már biztos vagyok benne, hogy a két lány valamit belekevert az italba” – mondja.

Ez alapján azt hihetnénk, Vidigal lakói között természetes a gyanakvás, ám ez tévedés. A szomszédok inkább olyanok, mint egy nagy család: házról házra járnak közösen főzni és vacsorázni, és gyakran segítik ki egymást, ha valakinek nem telik a villanyszámlára. Még a kocsmában és a boltban is könnyen adnak kölcsön, ha megszorulna valaki. A szabályok ebben azért szigorúbbak: ha valaki öt napon belül nem adja meg a tartozását, megkeresik és behajtják rajta.

Élet a favelákban

Mi is könnyen beilleszkedtünk, hiába vagyunk látványosan “gringók”: már megszokták a turistákat, akik a hegytetőn tartott szamba-partik miatt is gyakori látogatók. A házakban lakók beinvitálnak magukhoz, az utcán játszó gyerekek pedig nem csak útba igazítanak, a bőröndünket is magukkal cipelik, és még a pár reálos borravalót sem fogadják el érte.

Larrynek is fontos, hogy meghálálja a helyiek jóindulatát: idővel szeretné, ha iskolát alakíthatna ki itt, ahol a gyerekek kézműves foglalkozáson vennének részt, sőt, számítógépes és üzleti ismereteket is magukra szedhetnének. Decemberben pedig Larry, az egykori lelkipásztor az, aki Mikulásnak öltözve csokit és cukrot oszt a környéken a legkisebbeknek. És habár bejárta a világot Kubától Kambodzsáig, az óceánra nyíló üvegablakokat nem tudja megunni.

Élet a favelákban

Amióta egy kicsit megtanultam portugálul, már mindenkivel szót értek. Ha bárhol eltévednél Vidigalban, elég megkérdezned: hol lakik a gringo? És bárki odavezet a házamhoz. A három felnőtt gyerekem Kaliforniában pedig irigykedik, milyen jó helyen lakik az apjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.