nlc.hu
Fotó
Bejártuk a felújítás előtt álló Király fürdőt, Budapest egyik legrégebbi gyógyfürdőjét – fotók

Bejártuk a felújítás előtt álló Király fürdőt, Budapest egyik legrégebbi gyógyfürdőjét – fotók

Hamarosan elkezdődhet a Király fürdő teljes körű felújítása a győztes 3H Építésziroda tervei alapján. A több mint 450 éves törökfürdő állapota igen kritikus, utoljára 1987-ben végeztek rajta javításokat, akkor a kupolaszerkezetet és a homlokzatot kellett helyreállítani. Az ígéretek szerint a patinás épület nem veszít majd történelmi hangulatából a modernizálása során, melyre még idén sor kerülhet.

Az átalakítás előtt álló Király gyógyfürdő építését még Arszlán budai pasa kezdte meg 1565-ben, és utóda Szokoli Musztafa fejezte be azzal a határozott céllal, hogy a budai várfalon belül is biztosított legyen a fürdés lehetősége, amit jótékony hatásai miatt katonái számára is kötelezővé tett.

A muzulmánoknál nemcsak wellness, de nélkülözhetetlen vallási rituálé is a fürdés, ennek köszönhetően maradt ránk ez az áldásos örökség, ami mára több más budapesti fürdővel együtt kiemelt turisztikai célponttá teszi Magyarország fővárosát.

Azért is különleges hagyaték ez, mert általában az volt a szokás európában, hogy a gyógyfürdők vidéken, a fővárosok zajától távolabb épültek, másrészt az ehhez hasonló régi fürdőket európaszerte múzeummá alakították át, és melléjük modern épületeket hoztak létre, hogy kiszolgálják a gyógyulásra, kikapcsolódásra vágyó tömegek igényeit. 

Az autentikus élmény iránt rendkívüli az érdeklődés, rengeteg a külföldi látogató, és az egyébként elég kicsi, egyszerre maximum 78 főt befogadni képes törökfürdőben szinte mindig telt ház van.

A Király fürdő Buda visszafoglalását követően került a Kőnig család tulajdonába, innen kapta magyarosított nevét, és többé-kevésbé mai formáját is, a kiegészült klasszicista épületszárnnyal, bár a kellemesen eklektikus retró stílushoz a második világháború utáni szocialista építészet is hozzáadott egy merítésnyit.

A törökfürdőknek egyébként két fajtája van; a hamam és az ilidzse, az előbbi gőzfürdő, amiben melegítik a vizet, a másik saját hévízforrással rendelkezik, ezért a Király inkább az utóbbi,  de saját forrása nincs, vizét mindig is a Lukács fürdő vízbázisa táplálta.

A vizet szállító eredeti vörösfenyő vezetéket, és egyéb a római korig visszanyúló történelmi ereklyéket a fürdőn belül kiállítva tekinthetünk meg. 

Gyógyvize nátriumot is tartalmazó kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévíz, melynek fluoridion tartalma is jelentős, kiváló ízületi gyulladások, gerinc, porc- és idegrendszeri betegségek kezelésére, valamint általános sérülések utáni regenerálódásra.

Aki valamiért, például különleges bőrbetegség, vagy egyéb ok miatt nem használhatja a közfürdő részt, annak is van megoldás, bérelhető 1-2 személyes kis kádas szoba saját szaunával, valamint egyéb gyógyító kezeléssel.

Az udvar körüli folyosón található sok rejtett kis szoba egyébként régebbi időkben egyszerű higiéniai célt szolgált, ne felejtsük el hogy az első világháború előtt kád vagy fürdőszoba a lakások mindössze egy százalékában volt.

Az udvaron a dézsa és a pihenőágyak mellett egy gyönyörű műemlék kád, és egy 1956-ban állított női szobros, jelenleg működésképtelen szökőkút található, ami az igéretek szerint vezetékcserén esik majd át, és a felújítás után újra működni fog.

A Király valódi műemlék fürdő, a kiállított hagyatékon kívül is rengeteg érdekesség található itt, a gépház padlásterében például még láthatóak használaton kívüli víztároló tartályok, és talán száz évnél is öregebb óriási szűrők, amik leginkább egy madárkalitkára emlékeztetnek. 

Mindenesetre idén még jelenlegi formájában látogatható a patinás gőzfürdő, jövőre kezdődik az átalakítás, ami valószínűleg elvesz majd kicsit a mostani archaikus hangulatból, cserébe lesz élménymedence a gazdasági udvar helyén, felújított hőlégkamra, és fedett belső udvar, de a tervek szerint a régies hangulatot is próbálják megóvni.

Budapesten egyébként 112 hévizes forrás, és számos gyógyfürdő található, tehát teljesen jogosan lehetünk büszkék az egyre inkább fürdők otthonaként népszerűsödő fővárosra, a 2011 óta koedukált Király gyógyfürdőt pedig érdemes a felújítás előtt és után is látogatni!

A fürdő rekonstrukciójáról bővebben az Építészfórumon olvashattok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.