nlc.hu
Gasztro
Hétvégi menü otthon maradós hétvégére

Hétvégi menü otthon maradós hétvégére

Nem egészen úgy alakult ez a hét, ahogy szerettük volna. Húsvét után titkon már abban reménykedtünk, hogy hamarosan megejthetjük az első grillezést/bográcsozást is, ehhez képest nem hogy a grillezésre, de még a kimozdulásra is nehezen szánjuk rá magunkat. Egyetlen előnye van ennek a helyzetnek, hogy több időnk van főzőcskézni, ezért most egy olyan hétvégi menüt hoztunk, ami jól is fog esni, és ha már úgyis otthon ragadtatok, el is tudjátok készíteni.

Pedig már épp kezdtünk volna átállni az igazi tavaszias hétvégi menükre, sőt a húsvéti trakta után több hétre való diétás hétvégi menüt is előkészítettünk, de amikor szerdán havat kellett lapátolni az utcán, akkor utána inkább egy forró csokit ittunk, és meleg egytálételekről álmodoztunk, nem könnyű kis salátákról és smoothie-król. Így most a hétvégi menüt is ilyen szellemben állítottuk össze, kicsit ráérősebb, kiadósabb fogásokból – garantáltan jól fogtok lakni a hétvégén.

Gyümölcsös banánkenyér

Hétvégi menü otthonmaradós hétvégére

Hozzávalók:

  • 3 érett banán
  • 2 tojás
  • 1/2 csésze görög joghurt
  • 1/3 csésze méz
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 1 és 1/2 teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 1 csésze áfonya / eper / málna
  1.  Egy tálban nyomkodd össze a banánokat, majd keverd hozzá a tojásokat, a joghurtot, a mézet, a vaníliát és a szódabikarbónát.
  2. Kézi habverővel keverd hozzá a lisztet is, végül pedig add hozzá az áfonyát.
  3. Egy kivajazott formában, 180 fokos sütőben 50 percig süsd.
  4. 15 percig hagyd hűlni, mielőtt fogyasztanád.

Sült kecskesajtos előétel

Hétvégi menü otthonmaradós hétvégére

Hozzávalók:

  • 280 g kecskesajt
  • 1/2 csésze tejföl
  • 1 citrom héja
  • 3 kk. friss zsálya, vagy 1 kiskanál szárított zsálya
  • 1/4 kk. só
  • 1/4 csésze méz
  • 1/4 csésze aszalt vörös áfonya
  • 1/4 csésze sózott, pörkölt tökmag
  • 1/4 csésze hámozott, pirított mandula
  • pirított bagettszeletek a tálaláshoz
  1. 200 fokra melegítsd elő a sütőt.
  2. Keverd össze a kecskesajtot a tejföllel, a citromhéjjal, a zsályával és a sóval.
  3. Az így kapott krémet tedd kerámia sütőformákba, úgy, hogy az edény 3/4-ig érjenek.
  4. Süsd őket 20 percig.
  5. Locsolj rájuk mézet, és szórd az áfonyát, a tökmagot és a mandulát a tetejükre. Kínáld friss, ropogósra pirult bagettel!

Gyors cassoulet kolbásszal

Hétvégi menü, ami megszínesíti a szürke hétvégét is

Hozzávalók 4 személyre:

  • 4 vékony fehér kolbász
  • 30 dkg fehér bab (konzerv)
  • 1 hámozott paradicsomkonzerv (45 dkg)
  • 10 dkg szalonna
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fél kk. fehér bors
  • 3 szál petrezselyem
  • 1 ek. dijoni mustár 
  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. olívaolaj

A tisztított hagymát és fokhagymát finomra vágjuk, a vaj és olívaolaj keverékén pirítani kezdjük. Hozzáadjuk a felkockázott szalonnát, és 2-3 perc alatt összesütjük. Beletesszük a mustárt, a paradicsomkonzerv levét, a felkockázott paradicsomokat és a lecsepegtetett babot. Sóval, borssal, az aprított petrezselyemmel ízesítjük. Néhány perc alatt összefőzzük, majd hőálló tálba vagy tepsibe borítjuk, és a tetején elhelyezzük a beirdalt kolbászokat. 200 °C-ra előmelegített sütőben addig sütjük, míg a kolbász megpirul (kb. 20 perc). Friss kenyérrel tálaljuk.

Mazsolás sült túrógombóc

Túrógombóc előléptetve
Hozzávalók 12 diónyi gombóchoz:
  • 250 g szitán áttört zsíros tehéntúró
  • 1 ek. porcukor
  • 1 tojás
  • 50 g búzadara
  • 30 g amaretti morzsa
  • ½ narancs frissen reszelt héja
  • 1 ek. puha aranymazsola

A tál aljára:

  • 1 tk. vaj
  • 20 g amarettimorzsa

A gombócok tetejére:

  • 120 ml tejföl
  • 100 ml tej
  • 1 tojás
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 30 g amarettimorzsa
  • 2 tk. méz

Egy tűzálló tálat kivajazunk, megszórjuk egy kevés amarettimorzsával.
A gombócokhoz a búzadarát a porcukorral, a tojás sárgájával, a túróval, az amarettimorzsával és a reszelt narancshéjjal összekeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és a búzadarás-túrós keverékbe vegyítjük. A masszából diónyi gombócokat formálunk, és a kivajazott amarettis tálba rakjuk.
Az öntethez a tojást felverjük, hozzáadjuk a mézet, tejfölt, a tejet, a fahéjat, majd az egészet csomómentesre keverjük, és a gombócokra öntjük. A tetejét megszórjuk amarettimorzsával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. Magában vagy néhány csepp narancslekvárral azonnal tálaljuk.

A receptet Piazza Gabriella, a Tavola in Piazza bloggere készítette.

Spanyol tócsni

Hétvégi menü otthonmaradós hétvégére
  • 8 tojás
  • a sütéshez olívaolaj
  • 80 dkg burgonya
  • ízlés szerint só

A burgonyát meghámozzuk, és vékony karikákra vágjuk. (Készíthetjük uborkagyaluval is.) Nagyon kevés olívaolajon, több részletben puhára sütjük, lehetőleg úgy, hogy ne kapjon színt.

Ez után a tojást kettéválasztjuk, és a fehérjét könnyedén felverjük. Nem kell kemény habot kapnunk, elég, ha kissé felhabosodik, és levegőt viszünk bele. Ezután apránként belekeverjük a tojássárgáját, és beleforgatjuk a közben kihűlt burgonyát.

Széles serpenyőben olajat forrósítunk, és lapos lepényeket sütünk belőle. Csak akkor fordítsuk meg, ha már teljesen megsült az alja, és egyben tartja a tortillát!

Csak sütés után sózzuk meg! Szórhatunk rá frissen vágott zöld fűszereket, pirított szalonnát vagy kolbászt is.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top