„Cica nélkül ezt nem lehet” – újra nyitva Budapest egyik legfontosabb étterme, a Róma

Randizó pár kutyával, a főzeléket tempósan lapátoló irodisták belépőkártyával a nyakukban, nagycsalád, kiscsalád, a bejárati asztalnál – hogy elférjen a kerekesszék – pedig Alexander Brody. Utóbbi törzsvendég – oké, ránézésre mindenki törzsvendég, de róla biztosan tudjuk, hogy az –, Cicával nem győzik ölelni egymást, virág, puszi, csoportszelfi. Harminckét év működés, másfél év tetszhalál és némi fazonigazítás után megnyitott a legendás Róma Ételbár. Ha ez egy szokásos magyar gasztrosztori lenne, arról szólna, hogy rontották el a helyet az új tulajok, vagy azért, mert túl kortárs konyhát, vagy azért, mert erőltetetten retrós helyet akartak, de ez szerencsére nem a szokásos gasztrosztori, visszatért ugyanis Cica, aki a Róma maga, nélküle elképzelhetetlen itt bármi.

Fotó: Neményi Márton

Szerencsére tudják ezt a hely új gazdái, Kmety Anna, Mezei Krisztián és a tapasztalt vendéglátós Andrusch Dániel üzletvezető is. A fiúk Sebestyénné Földes Ilonával, azaz Cicával szó szerint karöltve pesztrálják a vendégeket, a sarokban Anna Insta-sztorit komponál. „Pont jelentkezett egy szósölmédiás srác, hogy csinálná ezeket, kérdezte, mi az irányvonal, mondtuk, hogy semmi, magunkat adjuk – meséli Dániel –, nem is lehetne ezt másképp, annyira speckó hely ez. Tizenöt éves koromban voltam itt először, igaz, Patrik volt a törzsvendég…” Patrik egyébként Krisztián, Cica néni nevezte el így, kérdeznénk, miért, de vendég jön, úgyhogy ez a József Attilá-s csavar balladai homályban marad. A tulajdonosokból viszont dől a szó.

„Tegnap nem is voltunk nyitva, de azért kitaláltuk, hogy leültetjük, aki beesik, három-négy ételünk végül is már volt készen, de nem reklámoztuk magunkat. Kétszer megteltünk. Azért ez jó előjel.” Ránézésre egyikük sem sokkal idősebb, mint a nyolcvanas évek közepén megnyitott Róma Ételbár, amelyről már senki sem tudja, miért Róma, Cica sem. Azt azonban elmesélték, miért érdekel három nagyon fiatal embert egy nosztalgiára épülő kultikus intézmény. „Tudom, hogy furcsa… Nézd meg a generációmat, miket nyitnak? Szusizót, Pad-thait, ilyeneket. Az ilyesmi – mutat körbe az üzletvezető a kockás abroszos asztalok közt – az idősebbeké, a harmincéves srácokat ez nem érdekli. De hát ez a Róma! Az összes barátunkkal ide jártunk, meg a Bambiba.”  

Anna, Dániel, Cica (fotó: Neményi Márton)

 „Nem voltam biztos benne, hogy sikerül, sőt abban sem, hogy akarjuk – meséli Krisztián/Patrik. – Végül felhívtam Cicát, kérdeztem, mi a helyzet, mondta, hogy nagyon jó itthon, csak unatkozik. Kérdeztem, mi lenne, ha nem unatkozna.”

A Róma 2018 szeptemberében zárt be, egyik napról a másikra. Az utolsó műszak spontán búcsúbuli volt, Cica úgy emlékszik, a Mammutig állt a sor, volt, aki enni jött, volt, aki sírni, de főleg mindkettő. A végére – harminckét és fél év után – elfáradtak ugyan, de azért bírták volna még pár évig biztosan. Csak aztán Cica szintén itt felszolgáló férjét, Attilát Alzheimerrel diagnosztizálták, „remegett a keze, nem rakta össze a mondatokat, negyedévente kellett menni vizsgálatra, az egyik kilencven százalékos lett, a következő negyven. Cica, azt mondja nekem ekkor a háziorvos, felteszek egy kérdést, mondom, fel se tedd, Attila a legfontosabb. Bezártunk. Azóta szerencsére jól van.” Cica ezután hónapokig eljárt a bezárt Rómához, „ültem az autóban, potyogtak a könnyeim”.

Fotó: Neményi Márton

Amikor Anna és Krisztián megkeresték, Cica érvényesítette jelentős lobbierejét az önkormányzatnál (még szép: a fél hivatal ide jár, polgistul), a helyiség ugyanis az ő tulajdonukban van, ráadásul eleve csak úgy adták volna bérbe bárkinek, hogy éttermet csinál, méghozzá ezt a rómás vonalat folytatja. Róma pedig nincs Cica nélkül, tehát végső soron nem is volt más lehetőség, mint hogy visszatér. Az ember persze azt hinné, egy ilyen kultikus hely után kapkodnának a vendéglátósok, ha egyszer bezár, megérezve a lehetőséget, de nem így történt. „Mi is meglepődtünk, de ez tényleg annyira Cica helye, hogy meg sem próbálkozott vele senki.”

Irány az önkormányzat, „beszóltam a Hunornak, hogy ki ne adjátok, vagy ki ne írjátok licitre, mert van nekem két fogadott gyerekem, azoknak kell”. Dániel és Krisztián/Patrik pedig elkezdett töprengeni. Lehet ugyan, hogy a Róma Ételbár a világ legegyszerűbb helye, de újra megnyitni úgy, hogy 2020-as színvonalú is legyen és hiteles is maradjon, nagyon nehéz volt. „Most, hogy elterjedt a nyitás híre, felhívott egy ötvenes, ismert gasztromenedzser, hogy gratulál, és ő is nagyon sokat gondolkodott, de végül nem mert belevágni. Érthető: nagyon nehéz hely. Ha ugyanazt akarod hozni, akkor azért, ha mást akarsz hozni, azért. Utóbbi esetben meg is buksz.  Újat ide lehet hozni, mást nem.”

Fotó: Neményi Márton

A Róma ugyanis nem retrós volt, azaz nem az imidzse volt, hogy „olyan, mint harminc éve”, hanem igazi, a szó legszorosabb értelmében vett retró. Nem olyan, hanem az. „Iszonyú munka volt. Csempét találni csak egy hónapba telt. A virágok a Jófogásról vannak, a székek is régiesek, nézd ezt a rádiót, a plafondísz is pont olyan, mint volt… Nagyon nehezen állt össze.” Mi maradt? „Semmi.” Cica a homlokára csap.

– Hova lettek a régi kis lámpák?!
– Azok? Őőő…
– Kidobtátok, mi?!
– …raktárban vannak. Igen. Ez az. Raktárban.
– Kidobtátok.
– Ezt a munkások intézték, Cica…
– Akkor azokat elvitték. Ötvenéves lámpák voltak. Ötvenévesek!
– Akkor azért van BMW-je ott annak a melósnak.

Cica és Krisztián (fotó: Neményi Márton)

Az új tulajok elmondták: fel sem merült, hogy Cica jóváhagyása nélkül nyitnának újra. „Úgy megnyitni, hogy ő azt mondja, úristen, mit csinálnak ezek?! az, hát, nem lett volna túl jövedelmező.” Nem csak áldását adta, jött is, magától, segített, ahol csak tudott, bevetette az összes tapasztalatát. „Fogott egy papírt, leírta rá az összes ételt, amit itt valaha felszolgáltak, fejből, sorrendben.” Csak két dolgot kötött ki: mindennap délre jön, és ő tányért a kezébe már nem fog. Cica így háziasszony lett, feladata most az, amiben mindig a legjobb volt: a vendégek általános jóltartása, beszélgetés, terelgetés, sztorizás, visszajelzés-menedzsment és kommunális nagymamaként annak ellenőrzése, adott esetben szelíd számonkérése, hogy mindent megettek-e, ha pedig nem, kötelező a csomiztatás.

Ez utóbbi, a magyar népléleknek mélyen ismerős alapállást a tányérspecialista designer, Hitka Viki műalkotásai is őrzik. Az nlc.-t bögrékkel ellátó tervező tizenöt tányért gyártott le jellegzetes stílusában a Rómának, aljukon Cica-idézetekkel, mint például:

A tányérok véletlenszerűen forognak, tehát minden nap csak pár szerencsés vendég találkozhat az idézetekkel, persze ők is csak akkor, ha tényleg megettek mindent, trükközni, turkálni nem ér.

Fotó: Neményi Márton

Hitka Viki segített az egyébként pofonegyszerű belsőépítészetben is, például képeket válogatott; a Róma híres volt állandó tárlatáról, amatőr és sajtófotók, újságkivágások és az utolsó években a vendégek által küldött szelfik terítették be a falat és őrizték a Csalogány utcai helyiség történelmét. Mostanra pár kép maradt, többek közt itt látható az utolsó fotó Sztankay Istvánról. „A családjával jött, a végén mondta, hogy egy közös fotó még kell, mert ő már nem jön vissza, mondom, miket beszélsz! Egy hét múlva meghalt.”

A politikusok azonban látványosan eltűntek, pedig ide járt Orbán Viktor is a kezdetektől fogva, kitartott a Róma mellett ideológiai pártfordulásoktól függetlenül, „itt én csak Viktor vagyok”, mondta Cica legendáriuma szerint mindenkinek, aki hajbókolni próbált. Jól is tette, a főnökasszony ugyanis nem tűrte a politikát, vagyis azt, ha a vendégei a politika miatt kerültek idegállapotba, ilyenkor diszkréten, de határozottan kizavarta őket, legyen szó migránsozó bácsiról, vagy az Orbán-képeket látva összevesző NAV-ellenőrökről, aztán, ha lehiggadtak, jöhettek vissza befejezni az orjalevest.

Fotó: Neményi Márton

Most, hogy újranyitottak, a technológia megváltozott, a házi konyhát felváltották a nagy konyhai eljárások, az ételek ugyanazok, az ízek egy kicsit mások, koleszterinügyben kevésbé ragaszkodnak a Kádár-kori életérzéshez („ne legyen már retrós egy étel csak azért, mert zsíros”), de ez nem baj, a Rómában alighanem az elmúlt harminc évben is változtak a fogások, az alapanyagok, sőt a magyar konyha is. Az új szakács megjárta a Náncsi nénit, kamarai tag, „zsűritag volt a harcsapaprikás-főző versenyen, teljesen profi”. Cica nem tesztelte az új ízeket, ezt a részét a fiatalokra bízta, „a marhapöriből mondjuk vitt egy dobozzal, imádták a férjével”.

Eső ide vagy oda, az első nap tökéletes volt, Andrusch üzletvezető odáig van. „Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy nyitunk egy helyet, pontosabban egy ilyen helyet… pontosabban ezt a helyet. Ezer étterem van Budapesten, de ilyenhez hasonló sincs, már csak hírnévre sem.” A Róma mindenesetre megnyitott, ezzel pedig kicsit jobb hely lett Buda, a vasárnapokat kivéve minden nap nyitva lesz tizenegytől, ha nyitásra jövünk, biztosan lesz hely, amúgy nem árt foglalni, ha megvannak az engedélyek és jön a jó idő, lesz terasz is, és akkor egy kicsit még jobb hely lesz Buda.

Fotó: Neményi Márton

Olvasnál még ételekről, éttermekről? Hát tessék: 

• Terítéken a libamáj
• Túrógombóc tepsiben