nlc.hu
Gasztro

tortilla chips

Süssél otthon tortilla chipset, megéri!

Száz forint, negyvenöt perc, két hatalmas tál ropogtatni való – tortilla chipset bőven megéri otthon készíteni, ellentétben a burgonyachipsszel.

A házi burgonyachips-szel ellentétben, tortilla chipset sütni tényleg megéri otthon. Aki nem próbálkozott még ilyesmivel, annak elárulom a különbséget: míg burgonyából nagyjából másfél óráig tart elkészíteni egy maréknyi adagot, amit aztán öt perc alatt be is fal az ember, addig a tortilla chipsnél egészen más a befektetett energia és a kivett haszon aránya.

A tortilla chips lényegét tekintve forró olajban kisütött, kukoricalisztből és búzalisztből, víz hozzáadásával készült tészta. Nem is kell hozzá nagy konyhamesternek lenni, hogy az ember sikerre vigye az ilyen irányú próbálkozásait, sőt, ha jobban belegondolunk, egy lepattant kollégium fél évszázada felújított és tökéletesen felszereletlen konyhájában is előállítható lenne, ha úgy alakulna a helyzet, csak akkor sodrófa helyett borosüveget használnánk. Semmi baj, láttam én már cifrábbat is.

Most egy elég nagy tállal sütöttem, szigorúan időmérési céllal, és az előkészületektől a mosogatásig 45 percig tartott az egész. A költségek pedig szinte kimutathatatlanok, nagyjából száz forint lehet az anyagköltség (220 forint volt egy kiló kukoricaliszt, amiből 35 dekát használtam fel, és adtam még hozzá feleannyi fehér lisztet.) A sütőolaj árát nem számolom, mert semmi baja nem lett, jól tárolva simán elhasználható más ételekbe vagy lehet benne sütni még jó párszor.

Kíváncsiságból azt is kipróbáltam, hogy milyen lesz akkor, ha sütőben készül, hát nem az igazi, senkinek sem ajánlom: száraz és ízetlen.

A tortilla chips kéz a kézben jár a különböző dip-ekkel, vagyis mártogatósokkal. Ezeket meg aztán pláne semmi értelme sok száz forintért megvásárolni, otthon sokkal-sokkal olcsóbban tudunk finomat és főleg igazit, adalékanyagmenteset készíteni. A cikk végén ehhez is adunk tippeket. 

Tortilla chips

Az eljárás rendkívül egyszerű: két egységnyi kukoricalisztet elkeverünk egy egységnyi fehér liszttel, sózzuk, fűszerezzük ízlés szerint, sózzuk, majd kinyújtjuk, háromszögekre vágjuk és forró olajban kisütjük, de azért legyen itt szabatosan is:

tortilla chips házilag

45 perc munka+100 forint=hatalmas adag tortilla chips. Némelyik felpuffadt a sütéstől, de az minket egyáltalán nem zavart (A szerző fotója)

Hozzávalók

  • 2 bögre (kb. 35 dkg) kukoricaliszt
  • 1 bögre fehér liszt
  • 1 teáskanál só
  • 2 evőkanál étolaj
  • fűszerek (a kurkumától szép sárga lesz, az oregánó jó ízt ad neki, lehet bele reszelni parmezánt, adhatunk hozzá szárított petrezselymet, szerecsendiót, borsot, ami tetszik)
  • annyi meleg víz, amennyivel gyurma állagú tésztává tudjuk összegyúrni
  • a sütéshez bő olaj

Elkészítés

  1. A hozzávalókat a víz kivételével kimérjük egy tálba, majd az egyik kezünkkel lassan elkezdjük hozzácsorgatni a vizet is, a másikkal pedig összegyúrjuk. Akkor jó, amikor olyan az állaga, mint a friss Play Doh gyurmának, de megtévesztésig.
  2. Gyúródeszkán kinyújtjuk a tésztát, nagyjából egy-másfél milliméter vékonyra (ezt a mennyiséget inkább két részletben, mert nem fér ki egyben). Ezen a ponton elkezdjük forrósítani az olajat. Megszurkáljuk a tésztát jó sűrűn egy villával, majd felvágjuk előbb hálósan, utána átlósan is, hogy háromszögformákat kapjunk.
    Tortilla chips tészta

    Háromszögekre vágjuk a nagyon-nagyon vékonyra kinyújtott tésztát (A szerző fotója)

  3. A háromszögeket betesszük a nem túl forró olajba, félúton (kb. 1 perc múlva) megfordítjuk, majd amikor mindkét oldaluk aranysárga (tortilla chips színű), szűrőkanállal kiszedjük és papírtörlőn lecsepegtetjük.

Ennyi a nagy mutatvány, koncentráljunk inkább a mártásokra!

Mártogatósok tortilla chipshez

dip tortilla chipshez

Vörösbabpüré, guacamole, tejfölös mártogató és reszelt sajt (A szerző fotója)

A tortilla chipshez készült mártogatósok roppant egyszerű dolgok, és nagyjából bármiből el lehet készíteni, ami otthon van. Ha tejfölbe tekerünk egy kis fokhagymagranulátumot és némi sót, tessék, máris kapunk egy finom mártogatóst. 

A bab is mindig beválik: dinszteljünk hagymát olajon, majd dobjunk rá egy kisebb doboz babkonzervet. Rottyantsuk össze, fűszerezzük mondjuk chilivel, koriandermaggal és fokhagymával, de pár karika kolbász is remek ízt kölcsönöz a mártásnak, majd botmixerrel turmixoljuk le. Fehér- és vörösbabbal is működik.

Az avokádókrémet, avagy guacamolét mindenki ismeri. Bár nem olcsó dolog, de egyszer-egyszer érdemes megkóstolni az igazit az üveges helyett. Az érett avokádót meghámozzuk, félbevágjuk, a magot kipöcköljük belőle. A gyümölcs húsát összetörjük villával, sózzuk, adunk hozzá fokhagymát és citromlevet, összekeverjük, megkóstoljuk, kész. Ha akarunk, persze ebbe is tehetünk hagymát, koriandert, borsot, vagy amit akarunk, de szerintem teljességgel felesleges, nem azért vettünk avokádót aranyárban, hogy elnyomjuk az ízét.

Sajtszószt is készíthetünk, ehhez kevés tejet melegítünk egy kis fazékban, majd reszelünk bele annyi sajtot, hogy miután beleolvad, a megfelelő, mártogatható állagot kapjuk. Igazi maradékfelhasználós étel: nem kell méregetni, a hűtőben dekkoló összes, valaha jobb napokat látott sajtvéget beledolgozhatjuk, ha le tudjuk reszelni. Sózhatjuk, ha kell, és a fűszerekkel sem kell spórolni. Mehet bele akár apróra vágott savanyú uborka is, vagy ecetes paprika, sőt, külön jót tesz neki. 

A tortilla chipset egy tálba tesszük, a mártásokat kisebbekbe és már kezdődhet is a mozidélután.

Gyors rágcsálni valók

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top