Horoszkóp

Heti horoszkóp június 4-10.: Feszültségekkel teli hét következik

A csodás hétvégét követően feszültségekkel teli hét vár rád. Hogy mi az, amire mindenképpen érdemes odafigyelned, hogy melyik nap lehet a legkomplikáltabb, az a heti horoszkópból kiderül. A türelem ezúttal valóban rózsát terem. És egyébként is, jönnek még szép napok júniusban.

KOS

kos heti horoszkópA hét eleje alkalmas baráti és hivatalos megbeszélésekre. Most mindenkivel óvatosan kommunikálj! Az időzítés, a stílus és a megfogalmazás is fontos, de még így is történhet félreértés. Ebben az esetben napold el az egyeztetést, és semmi esetre se hibáztasd a többieket. A hét második felében felgyorsulsz. A Kos Hold hatására úgy érzed, nem érsz rá, nem tudsz várni, ami agresszívvá tehet. A feszültség még a szombatodat is megszínezi. Vasárnapra a Bika Holdnak és Uránusznak, valamint a Bak Szaturnusznak köszönhetően végre lelassulsz…

BIKA

bika heti horoszkópHa a hét legelején a főnököd beszélni akar veled, ne hidd, hogy le akar tolni. Nem tesz jót a kommunikációnak, ha megrohan az üldözési mánia. A hét közepén valaki más is beszélni akar veled. Mindenképpen hallgasd végig, akkor is, ha te azonnal tudod megoldást. A bolygók szerint ő lassabb, és érzelmi hatás alatt nem lát olyan tisztán, mint te. A hétvége első felében pihenned kéne, ha nem akarsz lerobbanni. Vasárnap a föld jegyekben járó bolygók (Hold, Uránusz, Szaturnusz) szerint erősebbnek fogod érezni magad…

IKREK

ikrek heti horoszkópA Vízöntő Holdnak köszönhetően lendületesen indul a heted. Szerdától aztán megtorpanást mutatnak a bolygók. Nincs baj sem veled, sem a többiekkel, csupán arról van szó, hogy mindenkinek joga van ugyanazt a szitut másképp látni, megítélni. De ez viszi előre az ügyet. A hét második felében a tűz és a levegő megfelelő aránya lelkesedést hoz neked. Pénteken és szombaton sikerül megtalálni a közös célt és a közös hangot. Vasárnap engedd meg magadnak a lustálkodás luxusát – tanácsolja a Bika Hold…

RÁK

rák heti horoszkópA hét elején a nagy vízbolygó-háromszög hatására úgy érzed, mindenki szeret és támogat téged. Őrizd meg ezt az érzést, és tedd gyakorlattá. A hozzáállásod határozza meg most és a későbbiekben is, hogy mit vonzol be. A hét második felében a Kos Hold miatt sürgetést érezhetsz a munkádban, amitől biztosan idegessé válsz. Önismereted birtokában tudod, ilyenkor könnyen hibázol. Hétvégén a föld jegyekben járó bolygók szerint a vasárnap lesz a kedvenced. Minden elsimul benned és körülötted.

heti horoszkóp május 21-27.

Feszült hétre számíthatnak a csillagjegyek (Thinkstockphotos)

OROSZLÁN

oroszlán heti horoszkópKedvelni fogod, hogy mozgalmasan indul a hét. Sokféle hatás ér, amelyekre fárasztó reagálni. Még szerencse, hogy téged éppen ez motivál. A hét közepén nem szabad belefolynod olyan vitákba, amikhez nincs közöd. Több konfliktusos bolygószembenállás lesz az égen. Jó lenne felismerni, hogy nem neked kell megoldanod ezeket. A hét második felében a Kos Hold miatt elemedben fogod érezni magad. Ez még a szombatodat is megszépíti. Majd jön a vasárnap és a lazítás. A Bika bolygók előhozzák belőled a gourmand-t.

SZŰZ

szűz heti horoszkópGördülékenyen kezdődik a hét, aztán keddtől egyre jobban felkavar valaki. A Halak Hold szerint egyszerre vonz és irritál az illető. Hogy melyik erősebb, az tőled függ. Jól tennéd, ha nem akadnál fenn az apró részleteken. A hét második felében a munkahelyeden konfliktusba keveredhet valaki a főnökkel. Jobb, ha nem folysz bele. Péntektől ennek már nyoma sem lesz, ha kimaradsz a vitából. Hétvégén ésszerűen költekezz – tanácsolják a föld jegyekben járó bolygók. Nem lenne okos, ha már hónap elején mínuszba kerülnél.

MÉRLEG

mérleg heti horoszkópAmennyiben akadályba ütközöl a hét elején, tedd fel a kérdést: „Mit tenne ebben a helyzetben egy bölcs ember?”. Meglátod, azonnal tudni fogod a választ. A hét közepén eszmei, filozófiai konfliktusba keveredik két kollégád. Mérlegeld, van-e értelme közbelépni. A hét második felében a Kos Hold szerint a párod sürgetni fog – ha nincs párod, akkor valaki más. Mivel nem bírod, ha sietned kell, ingerlékennyé válhatsz. Hétvégén a családod sokba kerülhet, ha mindent te akarsz finanszírozni. Ne tedd.

SKORPIÓ

skorpió heti horoszkópHétfőn még a hétvégi családi élmények fogságában lézengsz. Leplezd, hogy fejben nem vagy ott a munkában. Keddtől már jobb passzban leszel, viszont szerdán reggel legyél nagyon óvatos az utakon. Egy Vénusz-Plútó szembenállás balesetveszélyt jelez, délutánra ugyanakkor már kedvezőbb fényszögekre számíthatsz. Ismét elemedben leszel, és szárnyalni fogsz. A munkatempód le fogja nyűgözni a többieket, annyira, hogy hétvégén sem tudsz lassítani. Pedig kéne. Főleg, ha nem akarsz lerobbanni. A vasárnap legyen a szerelemé.

 

heti horoszkóp június 4-10.

A horoszkópból kiderül, mi mindenre számíthatsz a héten (Thinkstockphotos)

NYILAS

nyilas heti horoszkópAmennyire gördülékeny lesz a hét eleje, annyira döcögősnek tűnik a folytatás. Ennek tudatában alakítsd a dolgaidat. Szerdától ellentétes hatások érvényesülnek égen és földön egyaránt. Minden vágyad, hogy valakivel találkozz és beszélj, ám ő folyton kitér, vagy flegmán viselkedik veled. Értetlenséged odáig fokozódik, hogy kellemetlen stílusban kéred számon. Ebből egyenesen következik a veszekedés. Jobb lenne, ha ezt megelőznéd. Hétvégén erősnek és ellenállhatatlannak fogod érezni magad. Kétség nem fér hozzá, az is vagy.

BAK

bak heti horoszkópA hét csúcspontja és mélypontja is szerdán lesz. Hajnalban ugyanis egy Vénusz-Plútó szembenállás alakul az égbolton, amit már hétfőtől érzékelhetsz. Úgy látszik, valakinek a kényeskedése irritál, és bőszít fel. Bölcsen tennéd, ha nem csinálnál ebből különösebben nagy ügyet, mert csak fölösleges konfliktusba keveredsz. A hét második felében pontosan kell fogalmaznod, és vissza kell kérdezned, ha nem akarsz félreértést. Egyszerű, ha gyorsan, az elején tisztázod, ki mit gondol. A hétvégéd aktívnak ígérkezik. A fáradtság ellenére nem tudsz egy helyben maradni.

VÍZÖNTŐ

vízöntő heti horoszkópEnnél jobban nem is indulhatna a heted, most bárkivel és bármilyen témában könnyedén megtalálod a közös hangot, ami óriási lendületet ad a hétnek. A hét közepén viszont két tűz közé kerülhetsz. Kellemetlen Vénusz-Plútó szembenállás lesz, ami azt szimbolizálja, mindenki tőled várja a megoldást. Pontosan tudod, bőven elég, ha a saját ügyeidet rendezed, nem kell még mások problémáit is magadra venned. Hétvégén vedd igénybe a fogyó Hold erejét, és selejtezz! Hihetetlen, milyen látványosan tudsz haladni.

HALAK

halak heti horoszkópA hét elején minél több dolgot intézz el, mert akkor még simán megy minden, mert aztán szerdára és csütörtökre is jut egy-egy visszatetsző fényszög, ami akadályokat jelent. Valaki folyton beleszól abba, amit csinálsz, amitől egyre ingerültebb és fáradtabb leszel. Még szerencse, hogy közben két szuper fényszög (Hold-Jupiter és Hold-Vénusz) védelmet von köréd. A hétvége kitűnő utazásra, kirándulásra, ne is hezitálj, fogd magad, és indulj el. Ne törődj az időjárással sem. Folyton lehetne kifogást találni, csak nem érdemes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése