Ebből a 6 csillagjegyből szuper apuka lesz

nlc | 2019. Március 19.
Bár a jó szülőségnek és a jó apaságnak nincs egyértelmű definíciója, néhány tulajdonság mégis szorosan összefonódik a helyes gyerekneveléssel. Ezek a csillagjegyeknek nem kell félniük az apaságtól, mert már alapból rendelkeznek jó néhány ilyen kvalitással.

A Bika édesapa

A gyerekekhez elég sok türelem kell, amiből szerencsére a Bika apukának bőven kijutott. Megbízható szülő, aki mindenkor két lábbal áll a földön, következetes, kitartó, így stabil hátteret teremt a kicsiknek. Makacsságának hála pedig gyerekeit is arra bátorítja, hogy soha ne adják fel az álmaikat. Szuper édesapa, aki imádja a gyerkőceit.

A Rák édesapa

A Rák édesapa tele van érzelmekkel. Ő nem az a típus, aki megszidja a gyermekét pár könnycsepp miatt, még a kisfiával is inkább együtt zokog. Emellett törődő és figyelmes, segítőkész, vele bármit és bármikor meg lehet beszélni. Valósággal rajong a gyerekeiért, mindent tenne értük, és minden tőle telhetőt megad, hogy boldognak láthassa a családját.

Az Oroszlán édesapa

A tekintélyt parancsoló Oroszlán apuka minden körülmények között kiáll a gyermeke mellett, és megvédi minden helyzetben. Az egyetlen, amiből nem enged, az a fegyelem. Cserébe mindent megad a kicsiknek, sőt, hajlamos még önerőn felül adni, és jól elkényeztetni a gyerekeket. Az is biztos, boldog gyermekkort, változatos programokat, és luxuskörülményeket teremt a családnak.

Ezekből a csillagjegyekből szuper apuka válik (iStock)

A Mérleg édesapa

A Mérleg apuka nem bírja sokáig, ha nincs körülötte harmónia. Amit pláne képtelen megemészteni az az, ha boldogtalannak látja a szeretteit. Ezért ő minden problémán addig dolgozik, amíg megoldást nem talál rá, hogy ismét mosolyogni lássa a gyerekeit. Békét, harmóniát, nyugodt otthont teremt, nem mellesleg nagyon sokat foglalkozik a gyerekekkel, ezért is ő az egyik legszuperebb apuka.

A Bak édesapa

Igaz, hogy a Bak apukának a karrierje előnyt élvez a családdal szemben, ennek ellenére a felesége és a gyerekek is legalább olyan fontosak a számára. A gyerekei minden álmát szeretné valóra váltani, többek között épp ezért dolgozik olyan keményen. A munkamorálját nagyszerűen átadja az utódoknak is, akik nem véletlenül teljesítenek olyan szorgalmasan és jól az iskolában.

A Halak édesapa

A Halak édesapát együtt érző képessége teszi remek szülővé. Nem erőltet semmit a gyerekére, és igazán nagylelkű is vele. Az ajándékok mellett szeretettel sem fukarkodik. Problémája csupán összpontosító képességéből, vagyis annak hiányából fakadhat, ő ugyanis nehezen koncentrál sokáig ugyanarra a dologra. Viszont művészi érzékével finoma formálja a kicsik ízlését is.

boldsky

Exit mobile version