nlc.hu
Mindennapok

Rendszerhibából rekordszámú oltás lett Esztergomban

Káosz az oltási behívókban, az esztergomi oltópont oldotta meg a problémát

Az önkormányzatok már többször is felajánlották a kormánynak a segítségüket az oltások lebonyolításában, de nem élnek vele. Idős embereknek és az oltópontoknak is nehezítik így a dolgát.

Hatalmas sor állt hétvégén egy esztergomi oltóponton, erről közölt képet a 444.hu, miután a portál egyik olvasójától kaptak egy fotót. Az RTL Híradójának a 81 éves Márton Béláné mesélt a helyzetről: „Hát, hogy fogom én ezt végigállni?” – tette fel a kérdést, amikor meglátta a tömeget. Mint kiderült, az idős asszonynak két és fél órát kellett sorban állnia, ráadásul a vízhajtó hatni kezdett, és kellett keressen egy mosdót. Márton Vlad András, az asszony fia is ott volt, aki mindehhez hozzátette, hogy az intézmény előtt őrt álló katonák rászóltak mindenkire, aki fotózott volna, sőt egyesekkel töröltették is a képeket. 

Végül kiderült, hogy miért volt ekkora sor. A Koronavírus Sajtóközpont szerint számítógépes hiba történt, és azokat is odarendelték szombaton az oltópontra, akiknek vasárnap kellett volna menni, ezért volt a hatalmas tumultus. Hozzátették: amikor a kórház észlelte a hibát, még egy csapatot beállítottak oltani, így rekordszámú, összesen 732 embert oltottak be. 

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége már többször is felajánlotta a segítséget a kormánynak, hogy szervezzék meg együtt az oltást, de azt mondják, hogy „sokszor beleszól a politika ennek harmonikus lebonyolításába”.  

Ha beoltottak, utazhatunk? 

Illusztráció: Pixabay

Illusztráció: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top