A rongydaraboktól az intimkehelyig – kis menstruációtörténelem

Pontosan emlékszem arra az időszakra, amikor menstruálni kezdtem. Rengeteget kínlódtam a görcsökkel, azzal, hogy akkor még nem volt mobiltelefon meg menstruációs appok, úgyhogy mindig számolnom kellett, mikor jön a következő, és a tapasztalatlanságom bizony egy csomó menstruációs balesethez vezetett. Főleg, hogy anyukám nem használt intimbetétet, hanem vattahívő volt, így aztán az én menstruációs karrierem is buzgó vattázással indult, amire visszaemlékezni sem szeretek. Vattát használni olyan érzés volt kb., mintha egy kispárnát próbáltam volna beleszuszakolni a bugyimba, ami aztán minden lépésnél csúszkált jobbra-balra, és nyilván a tapasztalatlanságomnak is köszönhetően rengetegszer átázott. Úgyhogy volt egy időszak, amikor már-már depresszív érzés kerített hatalmába a gondolattól, hogy bizony, ez a menstruáció dolog évtizedekig el fog kísérni, tetszik, vagy sem.

Nem is csoda, hogy valóságos revelációként éltem meg, amikor anyu jóváhagyásával végül elkezdtem szárnyas betétet használni. Ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, mint amikor szakadó esőben rommá ázik az ember, aztán mikor hazaér, letusol forró vízzel, és bebújik valami finom, meleg és tiszta ruhába. Katartikus élmény.

Egy dologban viszont nem változott a véleményem: ma már ugyan nem vagyok depressziós miatta, de most is azt gondolom, hogy menstruálni szívás, hiszen nyűg, macerás, és rohadt sokba kerül. De ha belegondolok, milyen jó, hogy nem száz évvel korábban születtem, pláne még régebben, amikor a mai tamponnak és tisztasági betétnek még híre-hamva sem volt, mindjárt megkönnyebbülök kicsit.

Repüljünk most vissza egy kicsit az időben, és nézzük meg, mit használtak anyáink, amikor rájuk köszöntött a menstruáció.

Jöjjön egy kis menzesztörténelem!

A bibliai időkben alkották meg a zsidók a niddah törvényét – ez azt jelentette, hogy a nőknek a menstruációjuk alatt tilos volt házaséletet élni. Egészen pontosan a menstruáció első napjától a hetedik napig minden szexuális cselekmény tiltott volt férj és feleség között. Később ezt meghosszabbították a menstruáció utáni hét tiszta nappal.

De mit használtak anyáink a menstruációs vér felitatására?

Egyes történészek szerint az ókori Egyiptomban már léteztek kezdetleges tamponok, amelyeket megpuhított papiruszból készítettek. A görögök gézbe bugyolált faforgácsot használtak erre a célra, míg a rómaiak gyapjúból készítettek betétet és tampont. Az igazság része ugyanakkor, hogy az ókori nők testi működéseiről elég kevés megbízható forrás áll rendelkezésre, azon egyszerű oknál fogva, hogy a történelem eseményeit férfiak dokumentálták, nekik meg, ugye, nem sok tapasztalatuk volt a témában.

A középkorban az asszonyok rongyokkal, különböző nedvszívó textilekkel igyekeztek felitatni a menstruációs vért, vagy – legyetek erősek – egyszerűen csak véreztek bele a nagyvilágba. Még mielőtt fintorogni kezdenétek, itt jegyeznénk meg, hogy ma is létezik egy free bleeding nevű mozgalom, amelynek tagjai ugyanezt csinálják, errefelé írtunk erről elég szórakoztató véleményt. Visszatérve a középkorra: persze tőlük telhetően igyekeztek azért leplezni a nők, hogy menstruálnak, például illatos fűszereket hordtak maguknál, hogy elfedjék a vér szagát, és úgy tartották, ha egy varangyot elégetnek, és a hamvait az övükre erősítik, az csökkenti a menstruációs görcsök és a vérzés erősségét.

A 19. században aztán végre rájöttek, hogy nem túl higiénikus megoldás, és nem is gazdaságos, ha a nők minden hónapban összevissza vérezik a ruhájukat. Ekkor vette kezdetét a higiéniai termékek igazi történelme.

Az első modern eszköz a Hoosier egészségügyi heveder volt. Ez egy derék köré rögzített övből és a hozzácsatlakoztatható, mosható párnából állt. Vélhetően nem volt kényelmes megoldás, de korszakváltást jelentett a korábbiakhoz képest.

Az első eldobható betétre 1888-ig kellett várniuk a nőknek. A Lister törlőként emlegetett holmit a Johnson & Johnson fejlesztette ki. Az első igazi tampont pedig 1929-ben találta fel dr. Earl Hans. Egészen pontosan ez egy kartoncsőbe behelyezett, pamutból készült dugó volt, amely egy kis zsinórral egészült ki, amelynek segítségével könnyen el lehetett távolítani – akárcsak a mai darabokat.

Az első öntapadós betétek aztán az 1970-es években jelentek meg, és innentől aztán gyorsan el is jutunk a jelen pillanathoz, amikor már sok modern megoldás áll a nők rendelkezésére. Hogy a szárnyas betéten és a normál tamponokon kívül három dolgot említsünk:

• Létezik az applikátoros tampon. Itt maga a tampon egy műanyag hüvelyben bújik meg, melynek segítségével könnyen és higiénikusan felhelyezhető, hátránya viszont, hogy a sok műanyaghulladék miatt kicsit sem nevezhető környezetbarát megoldásnak.
• Annál inkább azok a mosható betétek, azonban mernénk rá nagyobb összegben fogadni, hogy bármilyen szép és ízléses a kialakításuk, tömegesen ezek sosem fognak elterjedni, mivel sok nő irtózik a gondolattól, hogy a véres betétjét mosogassa.
• Könnyen használható és modern megoldást jelent még az orvosi szilikonból készülő intimkehely, amelyet a hüvelybe kell felhelyezni, és tartalmát rendszeres időközönként üríteni. Előnye, hogy többféle méretben kapható, környezetbarát, nem allergizál, és simán lehet vele sportolni, akár úszni is, szóval minimum érdemes egy esélyt adni neki.

Szóval nyűglődés ide vagy oda, kimondhatjuk, hogy nagy mázlink van, hogy olyan korban élünk, amikor már válogathatunk a korszerű eszközök közül, amelyekkel menstruáció idején is teljes életet élhetünk.