Magyarország kúl

Régen így figyelmeztették a szaktársakat

A Kádár-korszak termelésre ösztönző és a szabályokat szigorúan betartató előírásai és figyelmeztetései közül ez sem hiányozhatott.

A szigorú keretek és a 200%-os hatékonyság évtizedeiben mindent igyekeztek a lehető legkörültekintőbben szabályozni. Aki nem a kmk-sok mélységesen mély bugyrából tekintgetett kifelé, az rendszerint egy gyárban dolgozott, vagy Fecske-dohányfüsttől homályos irodában pakolgatta az aktákat. Mindenki egy célért kelt fel reggel, és indult tettre készen, vágytól csillogó szemekkel a munkába: a tervgazdálkodás mindenek felett állt.

A siker érdekében a szaktársak egészségének védelmére kiemelt figyelmet fordítottak: ha a munkában túlságosan elfáradtak a dolgozók, előfordulhatott, hogy a szekrényükben felejtették az ebédjük egy részét, amely egy idő után önálló életre kelt. Ezért a munkásaikért felelősséget vállaló gyárakban ilyen és ehhez hasonló retró táblákat aggattak ki, de mind hiába: a jelenséggel még ma is találkozhatunk. Tegye fel a kezét, aki még nem találkozott a munkahelyén elhanyagolt hűtővel, amelyet kinyitás után rögtön be is csukott a kiáramló szagoktól bódultan.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése