nlc.hu
Otthon
Új találmány védi ki a színbaleseteket

Új találmány védi ki a színbaleseteket

Nyugodtan moshatod együtt a színeset a fehérrel ebben az érdekes kis mosógépben.

Bár egyelőre csak koncepció, mi máris elfogadnánk otthonra Ji Young Song kettő az egyben mosógépét. A tervező a gép dobját két rekeszre osztotta: a belsőbe kerülhetnek például a fehér ruhák, míg a külsőbe a színesek. Mivel a két rekesz teljesen szeparált, így a színes holmik nem fogják meg a fehéreket.

A masina minden tekintetben gazdaságos: jobban kihasználható a benne lévő hely, hiszen két kisebb adag, egyébként külön mosható ruhát be lehet pakolni egyszerre, viszont vízből és áramból csak egy mosásra valót használunk, ami a pénztárcát és a környezetet is kíméli. Szuper találmány. Persze inkább a fiatalok kaphatnak rá, ha egyszer forgalomba kerül, mert egy gyerekes családnak ránézésre három ilyen gép is kevés lenne.

Itt a kettő az egyben mosógép!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top