Otthon

Ilyen lehet egy nap a jövő háztartásában

Egy robotporszívó már senkinek nem okoz meglepetést, de ha minden új kütyüt megvennénk, akkor már ma elfelejthetnénk a felmosást, az ablakpucolást, de még a stresszelést is, sőt a lakáskulcsokat sem kellene többé a táskánk aljáról előkotorászni. Megmutatjuk, mik a legújabb találmányok, amiket arra terveztek furfangos mérnökök és menő dizájnerek, hogy megkönnyítsék a hétköznapjainkat. Közülük néhány valóban az életünk részévé válhat.

Több mint negyven éve rendezik meg minden évben Los Angelesben a Consumer Eletronics Show-t, ahol megmutatják a nagyközönségnek, mik az év legizgalmasabb technológiai újításai, azaz milyen eszközökkel találkozhatunk majd a munkahelyünkön, a konyhánkban vagy éppen milyen digitális kütyüket fogunk viselni magunkon.

Okos ágy, okos karkötő

Az idei esemény nemrég ért véget, és a díjazott találmányokat böngészgetve beleborzongtunk a lehetőségekbe. Eljátszottunk a gondolattal, hogy ha ezek a már most kapható kütyük mind elterjedtté válnának, milyen lesz egy dolgozó, kisgyermekes feleség egy napja. Az anyukát – az egyszerűség kedvéért – hívjuk Lujzának. Nézzétek!

gallery item
Megnézem
Összes kép (13)
gallery item

Ilyen lehet egy nap a jövő háztartásában

Ilyen lehet egy nap a jövő háztartásában

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:
A(z) “Te melyik újítást próbálnád ki szívesen?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Az okos zárat, ami kulcs nélkül beenged.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése